DR. MOLNÁR CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. MOLNÁR CSABA
DR. MOLNÁR CSABA, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Úr! Nyilvánvalóan ön is tudja, hogy amit az előbb mondott, az nem igaz, hiszen ha elolvassa az Országgyűlés jegyzőkönyvét, akkor látni fogja, hogy én ilyet nem mondtam. Amit ön mondott, azt a Hír TV mondta, azt a Magyar Nemzet mondta, az önök által irányított jobboldali sajtó mondta.
Tessék elolvasni, tisztelt képviselő úr, az országgyűlési jegyzőkönyvet, ilyet én nem mondtam! (Közbeszólás a Fidesz soraiban: Dehogynem!) Amit mondtam, arról szeretnék beszélni, tisztelt képviselő úr. Szó szerint a következőt mondtam. Idézem, mert önnek ezek szerint nem sikerült elolvasnia: “az elmúlt két évben Magyarországon több mint száz, fideszes polgármester által vezetett önkormányzat bocsátott ki kötvényt, ennek teljes összege, tisztelt képviselő úr, 276 milliárd forint”. (Közbeszólás a Fidesz soraiban: Egy kicsit előrébb! - Közbeszólások.) Engedje meg, tisztelt képviselő úr, hogy ezt konkretizáljam! A több mint száz fideszes önkormányzat, az 123 fideszes önkormányzatot jelent. A 276 milliárd forint, elnézést, tévedtem, rosszul számoltuk össze első körben, az 345 milliárdot jelent, tisztelt képviselő úr. (Közbeszólások a Fidesz soraiban.) Ilyen brutálisan adósítják el az önkormányzatok, az önök által vezetett önkormányzatok - nem általában az önkormányzatok, a fideszes önkormányzatok - saját városaikat. (Pokorni Zoltán közbeszól.)
Tisztelt Képviselő Úr! Ebből a 123 fideszes többségű önkormányzatból - a közgyűlés többsége, Pokorni képviselő úr, a fideszes többség - 30 olyan önkormányzat van, aminek egyébként a polgármestere, a közgyűlési elnöke, tisztelt képviselő úr… (Pokorni Zoltán közbeszól.) Elnök úr, szeretném kérni, hogy írják jóvá az időmben azt az időt, amit Pokorni Zoltán képviselő úr közbekiabálással tölt. (Derültség a Fidesz soraiban. - Dr. Répássy Róbert: Szerényebben egy kicsit!) Tehát ezek között az önkormányzatok között 30 olyan önkormányzat van, amelynek polgármestere, amelynek közgyűlési elnöke itt van közöttünk a teremben. Érdemes tőlük megkérdezni, hogy Rogán képviselő úr miért adósítja el az önkormányzatát 2018-ig, Ódor képviselő úr miért adósítja el az önkormányzatát 2027-ig, Nagy Gábor Tamás képviselő úr 2026-ig, Pokorni képviselő úr több alkalommal 2025-ig, Molnár Oszkár 2027-ig, Meggyes Tamás - a rekorder, ő nagyon sokat bocsátott ki - 2028-ig, Lázár János 2026-ig, Nógrádi képviselőtársunk 2030-ig vagy Hörcsik képviselőtársunk 2032-ig. (Közbeszólások a Fidesz soraiban.)
Ezek a kérdések, tisztelt képviselő úr: brutális eladósítás a Fidesz vezette önkormányzatoknál. (Közbeszólások a Fidesz soraiban. - Taps az MSZP soraiban. - Pokorni Zoltán: Kíváncsi vagy, hogy miért?)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem