DR. IPKOVICH GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. IPKOVICH GYÖRGY
DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Elöljáróban szeretném köszönetemet kifejezni államtitkár úrnak és a miniszter úrnak a nyugat-dunántúli régió nevében a 86-os számú gyorsforgalmi út fejlesztéséhez nyújtott kormányzati segítségért.
A térség közlekedésbiztonsága, ipari fejlesztése tekintetében mérföldkőnek tekinthető, hogy a kormány javaslata alapján az Országgyűlés 2007 júniusában elfogadta a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről szóló törvény módosítását, amelynek értelmében megépülhet a 86-os számú gyorsforgalmi út. A fenti útszakasz mintegy 20 kilométeres része kivitelezés alatt áll, illetve részben elkészült. Mintegy 40 kilométeres rész előkészítés alatt áll. E tekintetben jelezni szeretném az államtitkár úrnak, hogy a Szeleste-Csorna közötti szakasz engedélyezési, kivitelezési terve közbeszerzési kiírásának minőségbiztosítása 2009. augusztus óta áll a Közlekedésfejlesztési Integrált Közreműködő Szervezet késedelme miatt. A fentieken túl hátráltatja a munkát az is, hogy a közbeszerzési pályázat kiírásához szükséges támogatási szerződés a fentiek hiányában ez idáig még nem került aláírásra, amelyre 2009. december végére kaptunk ígéretet.
Kérdezem az államtitkár úrtól, hogy milyen intézkedést tervez annak érdekében, hogy a 86-os út fenti szakaszának engedélyezési, kivitelezési tervezésére kiírt közbeszerzési pályázat immár kiírható legyen, illetve a támogatási szerződés megkötése lehetővé váljon. Kérdezem államtitkár urat, hogy tervez-e intézkedéseket hasonló késedelmek elkerülése érdekében.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem