DR. KUPPER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. KUPPER ANDRÁS
DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm a válaszát. Nem tudom, szükséges volna-e újra elolvasnom a kérdéseket, ön ugyanis a kérdésekre nem válaszolt. 2009-ben 800 orvos hagyta el az országot. Kétségtelen tény, hogy az önök statisztikájában azért nem jelenik meg ennyi, az önök nagy becsben tartott monitoringrendszerében, ugyanis a külföldre távozott 800 orvos közül nem mindegyik kérte ki a jóhírnév-igazolást. A monitoringrendszer rosszul működik, és hiába pályáznak a kórházak az álláshelyekre, 800-at fognak így meghirdetni, de mi lesz azzal a 700 másik végzett orvossal, aki nem fog tudni elhelyezkedni? Hogy van az, hogy az önök által meghirdetett pályázatban csak a 2010-ben végzett orvostanhallgatók nyerhetik el az állásukat? Mi lesz azokkal, akik a korábbi években végeztek, csak vagy gyermekvállalás, vagy PhD-tanulmányok miatt még nem léptek állásba?
Az önök által kiírt pályázatok súlyosan diszkriminálják ezeket az orvostanhallgatókat. Elfogadom: lehet, hogy három olyan kórház van, amely nem írt ki pályázatot, csak az a baj, hogy ezek között a kórházak között megyei kórházak is vannak. Vannak olyan megyei kórházak, amelyek egyetlenegy szakorvosjelölti állást sem írtak ki. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem