DR. PUSKÁS TIVADAR

Teljes szövegű keresés

DR. PUSKÁS TIVADAR
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Három dolgot szeretnék mondani, tisztelt miniszter úr, plusz egy ráadást. A ráadás: örülök, hogy úgy, ahogy mondtuk annak idején, visszaállítják azt a helyzetet a stomát viselőknél, ami annak idején volt.
Ezen kívül a másik három. A 335/2009-es kormányrendeletről van szó, amely a stomával élőket súlyos fogyatékosnak minősíti. Itt azokról a betegekről van szó, akiknél a 67 százalékot utána, később 50 százalék alá teszik. Ez nem járható út. Idéznék a levélből tovább, hogy itt hosszú-hosszú munkaidő után, hosszú ledolgozott évek után levő emberekről beszélünk.
Másodszor: a 2005-ös és a 2010-es számot idézném, amikor azon munkahelyeket támogatták, amelyek fogyatékos embereket alkalmaztak; 2005-ben 820 600 forint volt, 2010-ben 710 650 forint (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) És a harmadik, bocsánat, elnök úr…

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem