DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az MSZP egyik büntetőeljárás alatt álló képviselőjelöltjéről szeretnék beszélni, valamint feleségéről és egyik bizalmasáról. Az köti őket össze, hogy mind a hárman az állami vagyon, az állami beszerzések körül sürögnek-forognak: Szilvásy György, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. humánpolitikai és koordinációs főigazgatója; felesége, Csáky Bernadett, jelen pillanatban a Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezető-helyettese és főtanácsadója; illetve Hajdú Endre, aki Szilvásy György régi KISZ-es bizalmasa, ő pedig a Beruházási, Műszaki Fejlesztési és Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. vezérigazgatói posztját nyerte el nemrégiben.
Közülük is Csáky Bernadett esete a legérdekesebb. Csáky Bernadett ugyanis a Miniszterelnöki Hivatalból távozott, indoklás nélkül lemondott szakállamtitkári pozíciójáról decemberben. Ezek után a Miniszterelnöki Hivatal, miután a volt államtitkár felvette a másfél havi végkielégítését, újból főosztályvezető-helyettesként és főtanácsadóként alkalmazta, mégpedig az állami beszerzések felügyelőjeként. A probléma csak az, hogy a Bajnai-kormány hozott egy döntést, amit döntési moratóriumnak is szoktak nevezni, hogy január 20-tól a választásokig csak olyan közbeszerzési eljárást írhatnak ki, amelynek eredményéről a következő kormány megalakulása után döntenek. A beszerzési stop csak kivételes területekre adott kivételt.
Most már az a kérdés csupán, hogy Csáky Bernadett, aki, mint mondtam, főosztályvezető-helyettesként és főtanácsadóként felügyeli a közbeszerzéseket, vajon mit csinál ezért a díjazásért, hiszen a kormány, mint látjuk, új közbeszerzéseket már nem ír ki. Kérem, államtitkár úr, magyarázza meg ezt a helyzetet, mert nem világos a volt államtitkár szerepe. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem