ELNÖK (Mandur László)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Mandur László)
ELNÖK (Mandur László): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes szociális és munkaügyi tárgyú törvényeknek az új polgári törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/11310. számon, az egységes javaslatot pedig T/11310/14. számon kapták kézhez.
Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat érkezett, záróvitára is sor kerül. Kezdeményezem, hogy a záróvitában a benyújtott javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel a javaslatommal egyetért, kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés az összevont tárgyalásra tett javaslatot nagy többséggel elfogadta.
Megnyitom tehát a záróvitát a T/11310/17. számú ajánlás 1-6. pontjaira. Kérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni 6 perces időkeretben. Gombnyomással jelezze! (Nincs jelzés.) Úgy látom, hogy nincsen ilyen képviselő, így a záróvitát le is zárom.
Kérdezem államtitkár urat, hogy kíván-e az összes vitában elhangzottakra reagálni. (Jelzésre:) Nem kíván. Köszönöm szépen.
Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatokról határozunk. A benyújtott indítványok mindegyikét támogatja az előterjesztő.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket a javaslatokat az ajánlás 1-6. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 189 igen szavazattal, 134 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/11310. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 186 igen szavazattal, 137 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem