KORÓZS LAJOS

Teljes szövegű keresés

KORÓZS LAJOS
KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy ön is fogalmazott, a szociális foglalkoztatás engedélyezéséről és a szociális foglalkoztatási támogatásról szóló kormányrendelet módosítása a 2006. évtől hatályos szociális törvény célrendszerét követi. Az a szervezet kerül befogadásra 2010-ben, amely a pályázat során megfelelt a szociális törvény céljának és tartalmának.
A szociális törvény - ha emlékszik, képviselő úr - így fogalmaz, ez a 99. § (1) bekezdése: “A fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás célja a szociális intézményben ellátott személy” - hangsúlyozom, a szociális intézményben ellátott személy - ”számára munkafolyamatok betanítása és foglalkoztatása révén az önálló munkavégző képesség kialakítása, helyreállítása, fejlesztése, valamint az ellátott felkészítése védett munka keretében, illetve a nyílt munkaerőpiacon történő önálló munkavégzésre.” Tehát ez nem úgy van, hogy boldog-boldogtalan részt vehet ebben a foglalkoztatási formában.
A pályázati bizottság a rendelkezésre álló keretösszeg elosztásánál összehasonlította a 2010. évre igényelt óraszámokat és a támogatási összegeket a 2009. évben szerződött óraszámokkal és összegekkel. Ezenkívül összevetette az intézményi férőhelyszámokat a foglalkoztatottak létszámával, valamint a fejlesztő-felkészítő óraszámokat és a munkarehabilitációs óraszámok arányát. Mindezeken felül a bizottság alapul vette a pályázatok szakmai értékelését is, figyelemmel az intézmény alaptevékenységének fejlesztő feladataira.
Konkrét kérdéseire válaszolom a következőket. A csökkent munkaképességű embereket megmaradt és fejleszthető képességeik függvényében értékteremtő munkához szeretnénk juttatni a foglakoztatási rehabilitáció segítségével.
Második: a csökkent munkaképességű embereket nem feltétlenül a szabad munkaerőpiacra szeretnénk kirakni, hanem a képességi szintjüknek megfelelő helyzetbe hozni, sokszor csak védett munkahelyre készítjük fel.
A harmadik pedig - befejezésképpen - következik az előzőekből, hogy nem a munkaerőpiacot szeretnénk nehéz helyzetbe hozni, hanem segíteni a rászorulókon, akiknek az aktivizálása mindannyiunk érdeke.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem