DR. OLÁH LAJOS

Teljes szövegű keresés

DR. OLÁH LAJOS
DR. OLÁH LAJOS közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. (Zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Azt gondolom, gyorsforgalmi, illetve elkerülő út építése tekintetében meglehetősen furcsa, hogy egy fideszes képviselő akarja ezt a kormányt, az MSZP-t felelősségre vonni. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiban.) Ajánlom, hogy menjen kicsit körbe az országban, talán akkor látja, hogy épült autópálya, épült elkerülő is. Azt is megértem, hogy inkább erről beszél, mint hogy a Török képviselő úr által felvetett problémára reagáljon. (Derültség, közbeszólások az MSZP padsoraiban.)
Egyébként pedig talán, ha nem dolgozott volna ilyen aktívan, akkor már előrébb járna a csornai elkerülő is, hiszen a helyi városvezetés annyiszor kért módosítást különböző ügyekben, hogy azt a szakértők már nem tudták nyomon követni, az előkészítések, tervezések során újra és újra felvetették ezt a problémát. Tehát azt gondolom, ha kevesebbet dolgozna, akkor Csorna lakossága előrébb járna, tisztelt képviselő úr.
Vissza kell utasítanom azon állítását is, hogy a kormányt nem érdekli a helyiek és a Nyugat-Dunántúl közlekedési helyzete, hiszen az M85-ös, 86-os projekt előkészítését, amelynek a szóban forgó elkerülő út is része, mind szakmai, mind környezetvédelmi szempontból mindig is fontosnak tartottuk, az előkészítés folyamatáról pedig a lakosság rendszeresen tájékozódhatott, hiszen az érintett önkormányzatok aktív résztvevői voltak az egyeztetéseknek. A nyomvonalról és a műszaki paraméterekről a döntést az Országgyűlés 2007 júniusában hozta meg, eszerint a 86-os főút Szombathely-Csorna, illetve a 85-ös főút Csorna-Győr közötti szakaszainak a korábban tervezett főút helyett önálló nyomvonalú, kétszer kétsávos gyorsforgalmi útként kell megvalósulniuk.
Előrébb tartana az elkerülő út építése akkor is, ha már az említett huzavonán felül nem merült volna fel azon igény is, hogy a szüneteltetett Csorna-Pápa vasútvonal gyorsforgalmi utat keresztező felüljárójának engedélyes tervei is készüljenek el. Ez egyébként természetesen biztosítékot is jelent arra, hogy a vasútvonal újraindítása esetén a vasúti felüljáró megépülhessen. A döntést különben a térség önkormányzatai is támogatták.
Jelenleg ott tartunk, hogy a Csornát elkerülő út első ütemének építési engedélye heteken belül kiadásra kerülhet, a támogatási szerződés pedig aláírás alatt áll, így a területszerzési, régészeti munkák megkezdhetők. A mostani ütemezés szerint a beruházás a jövő év első felében megkezdődhet, a támogatásszerzés egyébként nemcsak a csornai elkerülőre, hanem a teljes Győr-Csorna-Szombathely gyorsforgalmi út elkészítésére is biztosít EU-s forrásokat.
Ami pedig a képviselő úr által említett bősárkányi és jánossomorjai elkerülőket illeti, azokra korábban sem volt ígéret. Helyi igényekre készült ugyan egy vizsgálat, de végül is a 86-os út mihamarabbi felújítása érdekében a két település elfogadta az elkerülő későbbi ütemben történő megépítését.
Csorna közlekedési helyzetére vonatkozóan pedig azt tudom mondani, hogy az ott élők koránt sincsenek karanténban. A két évvel ezelőtti szolgáltatóváltás óta az iskolába járás és a hivatásforgalmi igények kielégítését Csornára és Győrbe munkanapokon mintegy 25 járatpár biztosítja, emellett Pápa irányába is közlekednek közvetlen autóbuszjáratok. A szolgáltatás minőségének javításához járul hozzá a csornai autóbusz-pályaudvar közelmúltban történt felújítása is.
De úgy gondolom, hogy az elmondottak is érzékeltetik, nem bünteti senki a nyugat-dunántúliakat, és nagy hiba lenne az is, ha bármelyik kormány a hosszú távra szóló infrastruktúra-fejlesztéseket a polgármesterek pártállása és nem szakmai szempontok szerint határozná meg.
Kérem a képviselő urat, hogy válaszomat fogadja el. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem