GYOPÁROS ALPÁR

Teljes szövegű keresés

GYOPÁROS ALPÁR
GYOPÁROS ALPÁR (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Fideszes elfogultsággal legkevésbé sem vádolható az a nyugat-dunántúli internetes portál, amelynek a jobb alsó oldalán a mai napig látható az a visszaszámláló - 2006. november 7. óta -, amelyet a következő mondat keretében biggyesztettek oda a honlap készítői: “Kormánypárti képviselők azt ígérték, hogy 2010-ig elkészül az új négysávos 86-os főút.”
Tisztelt Államtitkár Úr! Ön azt mondja szocialista országgyűlési képviselőkkel egyetemben, hogy a csornaiak tehetnek arról, hogy nem készült el ez az elkerülő út Csornán. (Dr. Oláh Lajos: Nem a csornaiak, ön.) Akkor megkérdezem öntől, hogy a szilsárkányiak, jánossomorjaiak, bősárkányiak, páliak, hegyfaluiak, répcelakiak és így tovább, tehetnek róla, hogy nem készült el 2010-ig a négysávos 86-os út. Ez teljes képtelenség, államtitkár úr, ugyanis az a helyzet, hogy már 2000-ben teljes politikai és szakmai konszenzus volt a csornai elkerülő út nyomvonaláról. (Gőgös Zoltán: Miért nem csináltátok meg?) Ez belekerült az OTRT-be is, azóta önök azok, akik folyamatosan változtatták a nyomvonalat.
Továbbra sem tudjuk azonban, hogy Walter Dezső földszerzésének van-e köze ahhoz, hogy a csornai elkerülő út még mindig nem valósulhatott meg.
Válaszát természetesen nem tudom elfogadni. (Taps, közbeszólások a Fidesz soraiból, többek közt: Így van. Bravó!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem