BAJNAI GORDON
BAJNAI GORDON
BAJNAI GORDON miniszterelnök: Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! “Magyarország állva maradt, kezeltük a válságot, megvédtük polgárainkat, és utat nyitottunk a fellendüléshez.” Amikor tíz hónappal ezelőtt miniszterelnöknek jelöltek, azt kívántam, hogy ezzel a mondattal foglalhassam össze kormányzásunkat. Ma nyugodt szívvel, tiszta lelkiismerettel, a magyar polgárok türelme és kitartása előtt fejet hajtva mondhatom ki ezeket a szavakat. Sőt, ami talán még fontosabb, mások is e szavakat mondják el rólunk. Magyarország erényt kovácsolt a válságból. Köszönet érte a felelős többségnek, amely támogatta e programot, de elsősorban és leginkább is köszönet érte a magyaroknak, akik megvalósították, és ha kellett, elviselték a válságkezelő programot. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Ők azok, akik munkájukkal és áldozatvállalásukkal lehetővé tették a sikert. Köszönet Magyarországnak.
Tisztelt Országgyűlés! Egy ciklus utolsó parlamenti ülése törvényszerűen esik egybe a választási kampány időszakával. Természetes hát, ha a miniszterelnök szavainak elsődleges célja ilyenkor általában a meggyőzés, a választók igényeinek kielégítésére tett kísérlet. Itt és most nekem ezzel nincs dolgom. Én a következő parlamentnek nem leszek tagja. Az a tisztem, hogy egyévnyi munkát értékeljek most, illetve én csak számot adok, az értékelés az ország polgárainak, vállalkozásainak vagy éppen hitelezőinek a joga.
Tíz hónapja azt mondtam önöknek, hogy kormányom cselekvési terve négy pillérre épül - négy pillérre és a józan észre. Az első pillérnek az azonnali válságkezelést neveztem. Azonnal cselekednünk kellett annak érdekében, hogy megvédjük a válság veszélyének kitett polgárokat, családokat, munkahelyeket, vállalkozásokat.
(13.10)
1 millió 700 ezer - Magyarországon közel ennyi családnak van devizahitele, a forint árfolyama közvetlenül érinti mindennapjaikat, megtakarításaikat. Az azonnali válságkezelés leginkább mérhető hatása számukra a forint árfolyamának stabilizálódásában jelent meg. Minden egyes eurónyi devizahitel után egy évvel ezelőtt közel 40 forinttal kellett többet törleszteni, mint ma.
100 ezer - ennyivel több munkahelyet mentett meg a 30 milliárdos munkahelymegőrző programunk. Ahogy máshol, Magyarországon sem lehetett minden állást megmenteni, de a kormány minden eszközzel azon volt, hogy enyhítse a válság hatásait és maradandó kárait. Az “Út a munkához” programból a válsággal szembenézve további 100 ezer alacsony képzettségű embert hoztunk vissza a munka világába, sokévi passzivitás, segélyre várás után.
És még egyszer: 100 ezer. Ennyi magyar családnak nyújtott eddig segítséget a krízisalap, hogy ne kapcsolják ki a villanyt, vagy hogy visszakapcsolják azt. A méltányossági nyugdíjprogrammal pedig 60 ezer kisnyugdíjasnak tudtunk enyhíteni a nélkülözésén. 18 százalékra csökkentettük az alapvető élelmiszerek áfáját; ez is főként a szegényebbeket segítette. 650 ezer család, közel 2 millió ember életében hozott könnyebbséget a távhő árának csökkentése.
A másik az egyensúlyteremtés pillére volt tíz hónappal ezelőtt. A költségvetés egyensúlyát helyreállítandó mintegy 1200 milliárd forintos megtakarításon van túl az ország. Azt mondják külföldön, ez az elmúlt évtizedek legnagyobb kiigazítása a világban. Az államadósság 2010 második felétől csökkenő pályára áll immáron. Magyarország államadóssága a GDP arányában már az idén is kisebb lesz, mint az eurozóna átlaga. Az államháztartási hiányt az idén 3,8 százalék alatt tartja Magyarország, megteremtve ezzel az Európai Unió egyik legfegyelmezettebb gazdálkodását. Ki gondolta volna néhány évvel vagy akár csak néhány hónappal ezelőtt, hogy Magyarország az Unió ötödik legalacsonyabb költségvetési hiányát mondhatja majd magáénak?
A válságkezelő kormány programjának harmadik pillére a bizalom újjáépítése volt. Tudják, a bizalom olyan, mint a levegő: ha megvan, fel sem tűnik, ha meg elfogy, fuldokolni kezdünk. Így fuldokolt Magyarország is a bizalom hiányában egy évvel ezelőtt. A bizalom újjáépítése ráadásul nem csak cselekvések egyszerű összege; egy konzekvens magatartás hitelesítheti csak azt. Magyarországban ma újra bíznak külföldön. Ez teszi lehetővé, hogy a jegybanki alapkamat ma az elmúlt húsz év legalacsonyabb szintjén van, hogy a tízéves futamidejű magyar államkötvényeket Amerikában háromszorosan túljegyezték néhány héttel ezelőtt, és hogy a görög válság kapcsán minket emlegetnek bezzegországként.
A bizalom tartós visszaszerzéséhez azonban ezeken túl az is kellett, hogy amit a kormány az elmúlt tíz hónapban tett, több legyen, mint puszta válságkezelés. A szükségből erényt kovácsolva a gyarapodó Magyarország alapjait fektettük le. Ez volt a kormányprogram negyedik pillére, a növekedés beindítása. A növekedés nagyon egyszerűen két dologról szól: hogy kinőhessük adósságainkat, és arról, hogy felnőhessünk Európához - felnőhessünk Európához életszínvonalban és gazdasági erőben.
Nos, a tíz éve halogatott átalakítások gyors meglépése megteremtette az újbóli, a tartós növekedés alapjait. A nyugdíjrendszer átalakítása nemcsak hogy évtizedekre stabilizálta a jelen és jövő nyugdíjasainak járandóságát, de értékes munkaerőt tart bent a munka világában, míg a szociális rendszer átalakítása sokakat ösztönöz majd segély helyett a munkára. Az adórendszer átalakítása pedig egyszerre ösztönzi a munkavállalást és a többletmunkát, hiszen most februárban már milliók érzékelhették Magyarországon, hogy nagyobb lett a nettó fizetés a bérkimutatásokban, a számlákon, egy átlagos keresetű emberé majd’ 15 ezer forinttal. Ezzel párhuzamosan 400 milliárd forint marad a magyar vállalkozásoknál beruházásra és munkahelyteremtésre.
A magyar gazdaság 2011 után 4 százalék közeli mértékben bővülhet, négy év alatt 2000 milliárd forintnyi többletforrást kínálva közös terveinkhez; 2000 milliárd forint, amit a rendszerváltás utáni Magyarország történetében talán először végre nem elosztogatni, hanem beosztani kellene; befektetni, beosztani múlt, jelen és jövő között. A múlt a felhalmozott adósságunk, a magyar állam adóssága, amit csökkenteni kell, hogy a kiszolgáltatottságunk is csökkenjen. A jelent úgy tehetjük jobbá, hogy a közszolgáltatások minőségét javítjuk. Amikor a jelenre fordítunk többleterőforrásokat, olyan területekre érdemes összpontosítani, amelyek egyben a jövőt is szolgálják, és erősítik a társadalom összetartását, igazságérzetét. A 2000 milliárdos többlet harmadik szeletét pedig költsük a jövőre, vagyis versenyképességünk javítására és a növekedés, a gyarapodás fenntartására. Ennek érdekében további adó- és járulékcsökkentést javasolok a következő kormánynak és parlamentnek, elsősorban és mindenekelőtt a munka terheinek csökkentése érdekében.
Tisztelt Ház! Az előbb említett 2000 milliárd a mi közös munkánk, erőfeszítésünk és áldozatvállalásunk eredménye. Ez a lehetőség akkor válik befejezett ténnyé, érzékelhető, megélhető gyarapodássá, ha ehhez a helyes úton közelítünk. És Magyarország ma újra a helyes úton közelít a céljai felé, Magyarország újra a biztonságos, a józan észre alapozott úton jár. Ezt ma már mindenki elismeri, aki nem indul a választáson, és az ítéleteit nem befolyásolják politikai napi érdekek, legyen az külföldi elemző, munkahelyteremtő befektető vagy szakmai alapon mérlegelő hazai közgazdász. Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy voltak, akik nem a cselekvést sürgették, hanem az előrehozott választásokat. A parlament felelős többsége azonban úgy gondolta, nincs még négy-hat elvesztegethető hónapnyi időnk. Ezt több mint másfél millió devizahiteles magyar család sem gondolhatta, s a magyar gazdaság szereplői, a munkahelyüket féltő emberek százezrei sem gondolhatták.
Görögország jelenlegi drámája, a recsegő-ropogó eurózóna állapota utólagos, kései megerősítése annak, hogy Magyarország jól tette, hogy akkor a gyors és érdemi cselekvést választotta. Azt, hogy kinek volt igaza akkor, ma már tudjuk. Veszteglés, kockázat, összeomlás helyett határozott lépésekkel elindulhattunk kifelé a válságból. A legnehezebb pillanatokban volt a parlamentben többsége annak, ami Magyarország hosszú távú érdeke. A Magyar Szocialista Párt és a liberális frakció tagjai az ország hosszú távú érdekét saját rövid távú érdekeik elé helyezték újra és újra az elmúlt tíz hónapban. Lehet, hogy ezt ma még csak kevesen köszönik meg nekik, én most megteszem: köszönöm. Köszönöm az elszánt, tisztességes és ami a legfontosabb: eredményes munkát. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Tisztelt Ház! Egy éve a kényszer hatására elfogadott, elszenvedett változás visszatérített minket a józan ész birodalmába. Mondhatnám úgy is, hogy jól működött az ország életösztöne. Az elmúlt egy év tiszteletre méltó és köszönetet érdemlő áldozatvállalása lehetőséget teremt arra, hogy itt is maradjunk.
A lehetőséggel azonban élni és nem visszaélni kell, bűn lenne eltékozolni azt, még akkor is, ha tudjuk, ez bizony rengeteg kellemetlenséggel jár majd. Szorítóan szűk a mozgástér, s ez fegyelmezettséget, takarékosságot és felelősséget követel.
A közelgő választás ebből a szempontból fordulópont: vállalják-e a jövőben is a felelősség kényelmetlenségét azok, akik arra majd felhatalmazást kapnak? Ha igen, Magyarország visszafordíthatatlanul lehorgonyoz Nyugaton, modern, tartósan gyarapodó ország lehet. Ha a felelőtlenség kényelmében hisznek, ha a józanság helyett a mindig keserű ébredéssel járó csodavárást választják, akkor egyszer, attól tartok nem is olyan soká, megint lesz majd egy miniszterelnök, aki azzal lesz kénytelen kezdeni programjának ismertetését, hogy fájni fog.
(13.20)
Pedig, higgyék el, saját tapasztalatból mondom, fáj ez annak is, aki kimondja. De tudom, még jobban fáj azoknak, akiket áldozatvállalásra késztet.
Szeretnék egyértelműen figyelmeztetni mindenkit: sem felelőtlenségnek, sem csodavárásnak, sem illúziókeltésnek nincs helye most. A józan ész politikáját feladni nem lehet; nem lehet, mert nekünk, az ország aktuális vezetőinek most arra kell felkészítenünk Magyarországot, hogy a következő tíz év mostohább körülményeket teremt számunkra, mint amilyen a válság előtti évtized volt. Az ország vezetőinek olyan korszakra kell felkészíteniük hazánkat, amikor lassabb lesz a fejlett világ növekedése, és élesebb lesz a verseny a munkahelyekért, a hitelekért, a piacokért. Ebben a helyzetben kell nekünk most helytállnunk, helytállni pedig csak a józan ész diktálta felelősséggel lehet.
Hölgyeim és Uraim! A padsorokban itt sokan ülnek olyanok, akik nem lesznek tagjai a következő Országgyűlésnek. Vannak, akik többéves, netán évtizedes politikai pályafutást fejeznek most be, tisztességgel szolgálták hazájukat - köszönet és megbecsülés illeti őket ezért. De sokan önök közül szándékaik szerint folytatják a munkát majd itt a parlamentben, felelősséget vállalnak a következő négy évért is. Engedjék meg, hogy erre a felelősségre építve, ebben bízva és reménykedve a jövőre vonatkozóan három nemzeti célt javasoljak magunknak.
Egy: legyen célunk a magyar euró! Legyen ez a cél hosszú távon is védett a politika gyors irányváltásaitól! Ha a választások után is marad elég bölcsesség és kitartás, 2014. január 1-jén bevezethető a magyar euró; nem előbb, de nem is később. Nem előbb, mert mindenkinek elege volt már az irreális ígéretekből, de ne is később, mert a közel kétmillió devizahiteles magyar polgár, a százezernyi magyar vállalkozás érdekeit ez sértené. Az euró 2014-es bevezetése a családok otthonának biztonságát, a vállalkozások számára kiszámítható környezetet és az állam fegyelmezett gazdálkodását jelenti. Az euró a nehezen visszaszerzett stabilitás záloga, amelyet a maastrichti kritériumok mielőbbi teljes teljesítésével és fenntartásával érhetünk el. Az euróhoz tartósan 3 százaléknál kisebb költségvetési hiány, 60 százalék felé konvergáló államadósság és alacsony infláció szükségeltetik, ehhez pedig fegyelmezett és takarékos költségvetési politika, célzott társadalompolitika és nem utolsósorban ezekre szóló, ezekre kért, világos felhatalmazás kell - egyszóval: felelősség.
Az euró a felelős gazdálkodás fizetőeszköze, a magyar euró pedig a józanul működő Magyarország hétköznapi garanciája. A magyar euró fedezete ugyanis a felelősség, a húzd meg, ereszd meg politika befejezése, abbahagyása annak az önsorsrontásnak, hogy négyévente irányt váltunk, csak azért is újrakezdünk mindent a nulláról, a startkockából. A magyar euró azt jelenti, hogy Magyarország többé nem hagyja, hogy a politika pillanatnyi önérdeke lökdösse vagy rángassa. A magyar euró a kiszámítható fejlődést, az egész közösséget átfogó biztonságot, stabilitást jelképezi. Ezért fontos nekünk a magyar euró. Hogy az eurót a magyar családok és vállalkozások számára a lehető legkedvezőbben vezessük be, további célokat kell szem előtt tartanunk.
Tehát kettő: legyen cél, ami a következő ciklus egészét meghatározza, a foglalkoztatás bővítése, mert az ország gazdálkodása, a költségvetés egyensúlya, a nyugdíjrendszer biztonsága hosszú távon nagyon nehezen tartható fenn, ha nem sikerül minél többeket bevonni a munka világába, a közös teherviselésbe. Arra van szükség, hogy többen dolgozzanak, és ezáltal többen fizessenek, de jóval kevesebb adót. Ez több mint gazdaságpolitika, ez az egyik legfontosabb társadalompolitikai feladat ma Magyarországon.
Három: legyen a harmadik cél a gyors gazdasági növekedés beindítása! Ha nem térünk le az áldozatvállalással most kijelölt útról, ha a józan ész gazdaságpolitikáját folytatjuk, akkor 2011 és 2014 között elérhető a 4 százalékos átlagos éves növekedés. Tisztelt Ház! Ez azt jelenti, hogy 2011-től ismét érezhetően közelítünk a rendszerváltáskor megálmodott európai életszínvonalhoz. Ez a sikerélmény adhat kitartást a nehéz úton haladtunkban. Fogalmazhatnék úgy is: a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel együtt kidolgozott program olyan, mint egy térkép, amely nagy segítséget jelenthet a következő kormány számára is. A térképről minden hozzáértő szem elsőre leolvassa: Magyarországnak meg kell másznia néhány olyan szakaszt is az elkövetkező években, amelyek bevállalásától a politika idáig igyekezett megkímélni, nem is annyira az országot, mint inkább saját népszerűségét.
Van két nagy és alapvető területe az életünknek, amelyeken épp ilyen nagy és alapvető változásokat kell végrehajtanunk a lehető legnagyobb konszenzussal és a lehető legkevesebb rossz kompromisszum megkötésével: meg kell újítanunk, alapvetően meg kell újítanunk a szociális ellátórendszerünket és az oktatást.
Tisztelt Országgyűlés! A szociális rendszer átalakításának alapelveiről már többször volt alkalmam részletesen szólni, ezeknek most csak egy elemét szeretném visszaidézni, ez pedig a kölcsönösség, az egy mindenkiért, mindenki egyért elve. Minden ember azt adja vissza a közösségnek, amit a közösségtől kap. De igaz ez fordítva is: minden közösség elvárhatja annak viszonzását, amit az egyénnek vagy egyes csoportoknak adott. Igen, ez is a jogok és kötelességek, a szolidaritás és felelősség egyensúlya.
Ezért én már jó ideje olyan szociális rendszer kialakítását sürgetem, amely nemcsak segítséget nyújt a nyomorban és kilátástalan élethelyzetben vergődőknek, de ezért cserébe ösztönöz is legalább három dologra. Ösztönöz, hogy a közösség minden tagja tartsa be az együttélés alapvető társadalmi szabályait, és ösztönöz, hogy a közösség támogatásából részesülők éljenek is a kapott lehetőségekkel, próbáljanak meg minden erejükkel kitörni a segélyezetti státusból, ha erre lehetőségük van. És harmadikként ez a rendszer ösztökél, hogy ha már a maguk nemzedékében nem is tudnak kitörni a szegénységből és az esélytelenségből, legalább tegyenek meg mindent, hogy a hátrányokat ne örökítsék át gyermekeikre (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.), hogy állam és szülő legalább együtt legyen képes megtörni a szegénység újratermelődését, azt az ördögi körforgást, hogy szegénynek szegény a gyereke, de még az unokája is.
Egy köztársaságnak épp arról kell szólnia, hogy minden gyereknek joga és lehetősége van többre vinni, mint a szüleinek. Ezért a másik terület, amelyről kiemelten is szólni szeretnék, az oktatás. A boldogulásra esélyt adó tudáshoz minden magyar gyereknek olyan alanyi joga van vagy kell hogy legyen, mint az ételhez vagy az egészséghez, és éppen a minőségi oktatás a legfontosabb eszköz az állam kezében arra, hogy segítse a gyerekeket a kitörésben és a felfelé jutásban. És ha az oktatási rendszerünk végre mindenkit felfelé emel, akkor azzal az egész ország is felemelkedik. Ezért döntő jelentőségű a közoktatás megújítása.
Az oktatás és a szociális rendszer átalakításának döntő szerepet kell játszania abban, hogy Magyarország sikeresen teljesítse a következő évtized legsúlyosabb társadalmi feladatát, a romák integrációját. Az “integráció” persze egy csalóka szó, finnyásan vagy éppen furmányosan elfedi a lényeget, szőnyeg alá söpör kibeszéletlen társadalmi problémákat. Az integráció, a társadalmi befogadás számomra egyértelmű jelentéssel bír: a magyar cigányságot a mainál sokkal jobban be kell vonni az oktatásba, a foglalkoztatásba és ezen keresztül az adó- és járulékfizetés rendszerébe is, megteremtve ezáltal a társadalmi felemelkedés és a jobb életszínvonal esélyét; bevonni roma honfitársainkat a lehetőségekbe és a kötelességekbe is, szolidaritást kínálni és felelősséget várni.
(13.30)
Meggyőződésem, hogy a következő évtizedek talán legnagyobb társadalmi-politikai kérdése és feladata Magyarországon a cigányság beilleszkedésének kérdése, az esélyteremtés ügye. Nemzeti sorskérdés ez. Sikeres cigány kisebbség nélkül nincs sikeres többségi társadalom, és nem lesz sikeres Magyarország sem. (Taps az MSZP soraiban.)
Tisztelt Képviselők! Hölgyeim és Uraim! A rendszerváltáskor kitűzött célok elérése sok tekintetben felemésztette energiáinkat. Kifáradt, elfásult és kiüresedett a közélet. Kevesen érdeklődnek igazán a közügyek iránt, és még kevesebben szolgálják őszintén és önzetlenül a közérdeket. Elégtelen a civil világ ellenőrző képessége, kevés a közös cél, és gyenge a közös akarat. Mert az életünket korábban nem tapasztalt mértékben zabálja fel nap mint nap a politika: megosztással, szembenállással, alantas stílussal mérgezi meg a hétköznapjainkat, teszi rosszkedvűvé az országot. Kinek érdeke az, hogy kettévágja és táborokba szervezze Magyarországot? Kinek érdeke, hogy a változás okozta félelemből hétköznapi gyűlölet, nem ritkán utcai erőszak legyen? Magyarországnak nem ez az érdeke.
Meggyőződésem, hogy a most megalapozott gazdasági növekedés hasznát nem a demokrácia kiüresítésére, hanem annak megerősítésére kell felhasználni. Ehhez arra van szükség, hogy megerősítsük a köztársaság demokratikus intézményeit. E tekintetben most nem a változás, hanem a védelem mellett érvelek, mert igenis működik, ha nem is mindig tökéletesen, de működik minden intézmény, ami a köztársaság lényegét, együttélésünk alapjait, rendjét és normáit határozza meg. Éppen ezért az ezen intézményekkel kapcsolatos politikai nyilatkozatokat nem lehet alábecsülni. Fontosnak tartanám, ha most, a kampány elején tenné egyértelművé minden induló: az alkotmányt tiszteli és tiszteletben is tartja. Annak pedig esetlegesen, ténylegesen indokolt módosítása nem történhet soha aktuális hatalmi törekvések szerint, hanem csak széles politikai és társadalmi egyetértés alapján. (Taps az MSZP soraiban.) Egyetértve a köztársasági elnök úrral, én is úgy gondolom, az alkotmány fenntartása, ahogy ő mondta, óriási felelősség, amelynek viseléséhez jogi és érzelmi műveltség kell. Veszélyes, megengedhetetlenül veszélyes azt állítani, azt sugallni, hogy az alkotmányt nem kell tisztelni.
A köztársaság alapintézményei közé tartozik a függetlenül és befolyástól mentesen működő Magyar Nemzeti Bank is. Most, a gazdasági válság idején megtapasztalhattuk, milyen fontos szerepe van a Nemzeti Bank függetlenségének, és milyen veszélyeket rejt magában, ha bárki feladatának érzi a nyomásgyakorlást az intézmény működése felé. A politikai csatákból pedig ki kell hagyni az igazságszolgáltatást. A bíróságok és az ügyészségek pártatlan működése elengedhetetlen egy modern köztársaságban. Fontos, hogy az igazságszolgáltatás rendszerét működtetők is tudják: az ő feladatuk, küldetésük sokkal fontosabb, mint a politikai szimpátiájuk. Vannak a köztársaságnak új demokratikus intézményei is, amelyek megerősítése hozzájárulhat a köztársaság erejéhez. Ilyennek tekintem a Költségvetési Tanácsot, amelynek létrejötte azt igazolja, hogy a demokrácia intézményrendszerét lehet és kell fejleszteni.
A demokratikus rendszer alapvető intézményeinek független, szabad és rendeltetésszerű működése elengedhetetlen ahhoz, hogy erős legyen a köztársaság, és minden fontos közjogi és közéleti pozíciót betöltő emberre, politikusra, közszereplőre vonatkozik, hogy vagy tiszteli mindezt, és akkor ugyanezt várhatja el viszont, vagy megkérdőjelezi fontosságukat, és ezzel zülleszti a magyar demokráciát. Tiszteletet érdemelnek ezek az intézmények, de nem alázatot és kritikátlanságot, mert mindegyik intézmény a köztársaság polgáraitól kapja a felhatalmazást, a bizalmat, tőlük nyeri el erejét, és nekik is felel. Ezeknek az intézményeknek is újra és újra rá kell szolgálniuk a polgárok bizalmára.
Ma általános az emberek kiábrándulása a politikából Magyarországon. Ennek a tendenciának a megfordítása, vagyis a politika bennfentes világának megújulása nélkül nincs esély arra, hogy az ország a jövője szempontjából szükséges változtatásokat sikerrel végigvigye. Nem utolsósorban ezért kellene végre megállapodásra jutniuk a pártoknak a tiszta, tisztességes és átlátható pártfinanszírozás megteremtéséről, vagy éppen a mai napon megszavazni az új kampányfinanszírozás rendszerét. A bizalom visszaszerzése itt kezdődik: számon kérhetőbb, transzparensebb, elszámoltathatóbb, becsületesebb politikára van szüksége Magyarországnak. (Taps az MSZP soraiban.)
Hölgyeim és Uraim! A beszéd, amit ma mondani szerettem volna itt, az ország házában, szándékom szerint igyekezett elkerülni minden szélsőséget, a túlzás bármely formáját. Mert szerintem éppúgy szélsőség a mai helyzetben romeltakarításról vagy nemzethalálról beszélni, ahogy túlzás volna azt állítani, hogy nem maradt elég nehéz feladat, hogy eljött a Kánaán. Én a köztársaság alkalmazottjaként szeretnék ma szólni, aki munkája végzése közben egyaránt közel érzett magához bal- és jobboldali polgárt, és olyat is, aki amúgy fittyet hány a politikára. A politikai vetélkedés Magyarországon ma már alig ismer határokat. A verseny gyakran csapott át politikai hidegháborúba, az ellenfélből egyre inkább lett ellenség. A politikai ellenfelek vajon valóban azt hiszik, hogy magyarabbak lehetnek egymásnál? Vajon valóban azt hiszik, hogy a másik hazaáruló, családellenes vagy éppen embertelen diktátor? Vajon a Fidesz valóban azt hiszi, hogy az MSZP-s komcsi, az MSZP-s meg azt, hogy a fideszes náci? Vajon valóban hisszük ezeket a tűrhetetlen otrombaságokat, vagy csak kiabáljuk őket önfeledten, mint B-közép a rigmusokat egy-egy örökrangadón? Vajon csak a közbeszéd vadult meg ennyire vagy mi magunk is?
Mindenki tudja, hogy nem jó ez így. Szenved tőle az ország, szenved tőle a gazdaság, és szenvednek tőle a családok, a barátok, a közösségek. Sőt ma már szenved tőle maga a politika is. A fanatikus szembenállásból ugyanis egy szörny született, és ezt a szörnyet úgy táplálta napról napra a gyűlölet és a megosztottság, akár anyatej a csecsemőket. Erről a szörnyről akarok még szólni ebben az utolsó parlamenti beszédben. Ez a szörny ugyanis itt áll az ajtónk előtt, dörömböl, hogy eresszük be. És azt is mondja, hogy ránk töri az ajtót, szétveri a berendezést, és beveri a képünket, ha nem tetszik neki. Mára mozgalommá vált, mozgalomból párttá, és kijutott az Európai Parlamentbe, és most be akar jutni ide, a magyar parlamentbe. Ez az a Ház, amelynek az ajtaján dörömböl, és aki ennek a Háznak az ajtaján dörömböl, az a hétköznapjaink bejáratán dörömböl, a saját házainkba, otthonainkba, az életünkbe akar berontani. Nem akarok hasonlatok mögé bújni. Már nem lehet. Ahhoz már túl késő van. Már csak egyenes mondatokra maradt idő, elvágólagos mondatokra.
A Jobbikról beszélek. A szélsőjobb pártjáról, amelynek reális, valós programja nincs, csak bűnbakjai vannak. A szélsőjobb nem csak szavakban, valóban sem tiszteli az alkotmányt. A szélsőjobb nem élteti, csak visszaél a demokráciával, a szabadsággal. A szélsőjobb megoldást hazudik minden elcsigázott és türelmét vesztett embernek, pedig ő maga a probléma. Tőlem nemegyszer megkérdezik manapság, mi a baj a Jobbikkal, hiszen nemhogy kormányon nem voltak, de még a parlamentben sem. Ez a fontos kérdés. A szélsőjobbal szembeni határozott fellépés ugyanis ott kezdődik, hogy erre a kérdésre válaszolunk. Az a baj a Jobbikkal, hogy tönkreteszi hazánkat. Tönkreteszi kívül és belül. Tönkreteszi azzal, hogy nem megoldásokat kínál, hanem bűnbakokat. Bűnbakokat, akikre haragudni lehet, akiken levezethetők a társadalmi vagy akár az egyéni feszültségek. És a gyűlölet ereje könnyen elfeledteti sokakkal, milyen sok még ma is a vesztenivalónk.
A Jobbik üzemanyaga a békétlenség, a megosztottság, a harag. Ezek fenntartásában érdekelt, ebből gyűjti szavazatait, és semmi sem túl nagy ár, ha feszültséget kell kelteni. Ha kell, a szavaik erőszakosak, ha kell, a tetteik. Igény az volna rá - hangzik a cinikus ideológiájuk. A zavarosban halásznak. Azt mondják, a probléma a korrupció, a közbiztonság és a cigányság megoldatlan integrációja. És mindenki tudja, hogy ez valóban így van. És a demokratikus közép pártjának, pártjainak közös felelőssége, hogy erre eddig nem találtak demokratikus választ, hogy ezeket a kérdéseket a szőnyeg alá söpörték.
(13.40)
De a trükk az, hogy a Jobbik a valós kérdésekre hazug, országvesztő válaszokat ad; egy problémára még nagyobb probléma generálása a válaszuk. Fontos, hogy önök értsék: más az, amit a Jobbikról most mondok, mint amit eddig mondtak itt a parlamentben. Ha kárhoztatták is a jelenséget, inkább csak azért, hogy a másik fejére olvashassák. Nem együtt féltették tőle a demokráciát, hanem egymás ellenében. Sőt, miközben mindig a másikat okolták a szélsőjobb miatt, valójában sokszor a saját politikai érdekeiket féltették, a hatalmat, a hatalom esélyét - nem a demokráciát és nem a szabadságot.
Hasonló a hasonlónak örül. És amilyen meglepőnek tűnhet 2010 Magyarországán, a mondat olyan igaz: több a hasonlóság a Fideszben és az MSZP-ben, mint e kettő és a Jobbik között. Igen, a hasonlóság az, hogy a Fidesz és az MSZP, akármennyire is tűz és víz, egyaránt demokraták gyülekezete - pont. A szélsőjobb - és most a Jobbik politikai haszonélvezőiről, vezető politikusairól, s nem a támogatóiról beszélek - pedig nem elkötelezett demokraták gyülekezete - pont. Demokrata a demokratával fog össze, az antidemokratikus törekvésekkel és erőkkel szemben. Ez a szabad demokráciák önvédelmének alapelve. A két nagy pártnak úgy kell megküzdenie egymással a kampányban, hogy ne a demokrácia legyen a vesztes. Ha a szélsőjobb a nevető harmadik, a másik kettő egyaránt veszített. Akkor a győztes is nagy árat fog fizetni a győzelemért. Nem a vetélkedés, nem a kemény verseny felfüggesztését kérem, illetve ajánlom önöknek, egyáltalán nem. Csak azt, hogy legyen egy téma: a szélsőjobbal szembeni fellépés, amelyben összefognak vagy legalább nem játsszák ki egymást egymás ellen. (Taps az SZDSZ, majd az MSZP soraiban.)
Én a politikai versenynek elfogult drukkere ugyan vagyok, de résztvevője már nem. Megtehetem tehát, hogy kimondjam azt, amit önök e kampány hevében talán nem engedhetnek meg maguknak: demokrata és hazafi Orbán Viktor is, demokrata és hazafi Mesterházy Attila is. (Taps az MSZP soraiban. - Közbeszólások ugyanonnan, többek között a Fidesz sorai felé: Ti miért nem tapsoltok?) Lehet, hogy csak ennyi a közös nevező. Lehet, hogy csak ennyi - de ez közös nevező, és ez elég lehet ahhoz, hogy Magyarország legyőzze a szélsőjobb veszélyt.
Tisztelt Országgyűlés! A válságnak még nincs vége; nincs addig, amíg a munkahelyek száma is csökken emiatt. A válságkezelő kormány is teszi a dolgát, fegyelmezetten és állhatatosan, egészen az új kormány felálltáig szolgálja az országot. Ez a szolgálat nagy tisztesség. Sokak szerint nehéz feladat is. Én azonban másként látom. Nehéz a feladatuk a gyermeküket nevelő szülőknek, azoknak az édesanyáknak és édesapáknak, akik azért dolgoznak, hogy gyermekük előrébb jusson, többre vigye, mint ők maguk. Nehéz a dolguk a munkájukat megtartani és ebből gyarapodni kívánó polgároknak. Nehéz, nagyon nehéz a dolguk a munkát kereső munkanélkülieknek. Tisztességben ledolgozott évtizedek után sajnos még mindig nehéz a dolguk a nyugdíjuk értékét megőrizni vágyó időseknek. Nehéz az egyetemistáknak, akik életképes tudásra kívánják alapozni majdani családjuk boldogulását. Nekik mind igazán nehéz a dolguk. Értük kell felelősséget vállalni, újra megteremteni az országban az összefogás képességét. De ehhez ma nem elég a hatalomban bekövetkező változást akarni. Ahhoz a bennünk élő Magyarországnak kell megváltoznia; ahhoz Magyarországnak önmagából kell a legjobbat kihoznia.
Tisztelt Ház! Az elmúlt tíz hónapban azt tettem, amit párton kívüli miniszterelnökként mindezért tehettem. Nem akartam megváltóként feltűnni, rajongókat gyűjteni és korszakot csinálni. Szakszerűen, a lehető legkevésbé megosztó módon, tisztességgel, határozott, de visszafogott hanggal, eredményesen igyekeztem dolgozni; annyit végezni a rengeteg feladatból, amennyit egy év alatt csak lehet, és mindig a nehezét venni előre. Ebben hittem és ebben hiszek: a jó kormányzás apolitikus és ezért mára kissé divatjamúlt, ókori eszményében. És még valamiben: hiszek a békés, gyarapodó, modern, európai Magyarországot akaró polgárok álmaiban, diákok és nevelők, tisztességgel dolgozó és tisztességgel munkát adó vagy munkát kereső emberek, nagyszülők, szülők és gyermekeik Magyarországról szóló álmaiban. És egy nagyon nehéz év után ma több a hitem, több a reményem az ő álmaik beteljesülésében, mint korábban. Tettem, amit ezért miniszterelnökként tehettem, a legjobb tudásom szerint - nem tévedhetetlenül, de nagy igyekezettel.
Kivételes megtiszteltetés miniszterelnökként szolgálni. Kivételes megtiszteltetés lesz ezt tenni állampolgárként is.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Hosszan tartó, nagy taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - A helyére visszatérő miniszterelnököt felállva és kézfogással fogadja Mesterházy Attila, majd dr. Kóka János; ezt követően Bajnai Gordon kezet fog dr. Molnár Csabával, majd Kiss Péterrel. )
