DR. HARGITAI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön az előbb úgy fogalmazott, hogy nem akart korszakot csinálni, mégis azt gondolom, hogy egy soha nem látott sikertelen korszaknak ön egy emblematikus figurája jelenleg is, és ez a figurája marad is. (Felzúdulás és közbeszólások az MSZP padsoraiban.)
Ez a korszak 2002-vel kezdődik, amikor a szocialisták bevásárolják magukat a hatalomba, és 2002-től kezdve mindent alárendelnek annak, hogy hatalomban is maradjanak. Ebből adódtak a gondok, hogy mindent ennek rendeltek alá, ezért azt mondhatom önöknek, hogy 2002 óta egy soha nem látott, koncepciótlan kormányzás jellemzi az önök működését; azt is mondhatom önöknek, hogy ilyen felelőtlen kormányzati időszaka, amit 2002 óta megél ez az ország, soha nem volt a rendszerváltás óta, sőt azt is mondhatom önöknek, hogy ezt a korszakot a gátlástalansággal és a mindent elöntő kormányzati korrupcióval lehet leginkább jellemezni. (Taps a KDNP soraiban.)
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ahogy mondtam, ön ennek meghatározó alakja. Igaza van Navracsics frakcióvezető úrnak: ön miniszterként szolgálta ezt az időszakot, és utána 10 hónapig, önmagát válságkezelő kormányfőként bemutatva, miniszterelnökként. Kétségtelen, hogy ez nem az ön korszaka. Ha ezt a korszakot jellemezni kellene vagy egy névvel kellene jellemezni, azt mondanám önnek, hogy ez a gyurcsányi időszak, Gyurcsány miniszterelnök kormányzati időszaka volt, még ha nem is töltötte mind a 8 évet miniszterelnöki funkcióban.
Mi az, ami jellemzi 2002 óta ezt az időszakot? Egyrészt azt gondolom, hogy az államadósság csillagászati méretekbe emelkedett; az a tendencia, amit valamikor az Orbán-kormány ilyen tekintetben örökül hagyott, megfordult: ma a GDP majd' 80 százalékánál van a magyar államadósság. Azt mondtam önöknek, hogy önök mindent megtettek azért, hogy a hatalomba vásárolják magukat és a hatalomban tartsák magukat, külső finanszírozási forrásokkal akarták elleplezni azt a gyalázatos kormányzati teljesítményt, ami jellemezte ezt az időszakot. És megjegyzem, ezt sikerrel tették: elhazudtak valós adatokat az állampolgárok és a választóik elől. A legitimitását valójában ebben a kormányzati időszakban a kormány már 2006 nyarára elveszítette. Ekkor mindenki számára világos volt, hogy önök hazudtak. Előtte, a 2006-os választások előtt adócsökkentést foglaltak törvényekbe, és azonnal a választások után bekövetkezett az adóemelés. Innentől kezdve pedig folytatódik az önök vesszőfutása.
Az igazság pillanata mindenki számára 2008. október 6-án jött el. Ez az a nap, amikor Magyarországot megérinti az államcsőd veszélye. Ettől kezdve ön persze jogi értelemben egy szuverén ország vezetője, akkor még minisztere: a valóság az, ami már szintén elhangzott itt, a Házban, hogy Magyarország gyámság alá került: az Európai Unió és a nemzeti pénzintézetek gyámsága alá. Ha akkor nincs az a 20 milliárd forintos rendkívüli segítség, akkor Magyarországon bekövetkezik az államcsőd.
Ha továbbjellemzem ezt az időszakot, aminek ön emblematikus alakja, akkor azt is mondhatom, hogy mióta Magyarországot megérintette az államcsőd, ami az országban zajlik, az a megszorítások időszaka. Ezeknek a megszorításoknak pedig az a következménye, tisztelt miniszterelnök úr, hogy mára egy teljesen hibernált magyar gazdaságot látunk, ahol a kis- és középvállalkozóknak semmiféle mozgáslehetőségük nincs.
A 2009. évben a bekövetkezett felszámolások és csődök soha nem látott méretet öltöttek: 30 százalékkal nagyobb volt az ilyen eljárások száma, mint az előző esztendőkben. 2009-ben 6,3 százalékkal csökkent az ország gazdasága; csak reménykedünk abban, hogy az idei esztendőben ez a csökkenés az önök előrejelzései szerint csak 0,3 százalék lesz.
Ön előszeretettel beszél itt a Házban makrogazdasági adatokról; miniszterelnökként persze ezt tennie is kell, de beszélni kellene azokról is, akik az önök által előidézett válságnak elsősorban a kárvallottjai. Ezek a kárvallottak az a 11 százaléknyi munkanélküli, aki van ebben az országban, miniszterelnök úr. Ez két megye, két középnagyságú megye teljes lakossága vár munkára, várt volna munkára az elmúlt időszakban, de ehhez a munkához önök nem segítették hozzá őket.
(14.00)
Az elmúlt időszak kormányzati hibájának eredményeként azt mondhatjuk, hogy minden egyes magyar választópolgár életéből önök gyakorlatilag egy évtizedet elvettek. Van már mögöttünk 8 év sikertelen kormányzata, és addig, ameddig ez után a 8 év után, mondjuk, megérinthet minket valamelyest a növekedés, az még további 2 év; ezért mondom azt, hogy 10 évet elvettek minden magyar állampolgár életéből.
Mi az, amit tenni kellene ez után az időszak után? Azzal egyetértek, hogy az eurót célszerű lenne bevezetni, azt is remélem, hogy a következő kormány, mondjuk, 2014-ben erre képes lesz. Azt gondolom, az euró bevezetését csak eszközként kell tekintenünk, én ezt nem célként jelölném meg. Az euró kell azért, hogy a magyar gazdaságot stabilizálni tudjuk.
Szükség van a gazdaság dinamizálására, ez az elkövetkezendő kormány feladata. Egyetértek önnel abban, és ezt meg is hirdettük, hogy a munkanélküliséget valamilyen módon csökkenteni kellene, elsősorban olyan kormányzati politikát kellene folytatni - kellett volna önöknek is folytatniuk -, aminek eredménye lett volna a munkahelyek létesítése. Nagyobb gondot kell fordítani az egészségügyre, és meg kell teremteni millióknak azt a szociális biztonságát, amit egyébként ezektől a millióktól az önök 8 év kormányzása elvett.
Mindahhoz, hogy ezek megvalósulhassanak, elsősorban rendre és biztonságra van szükség az országban. Ma ezt az országot a rendetlenség és a kupleráj jellemzi. (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP padsoraiban.) Ezeket az állapotokat kell meghaladni, miniszterelnök úr, amit önök örökül hagynak ebben az országban.
A Népszabadságban ön úgy fogalmazott valamikor február közepén, hogy Magyarország már a válság időszaka előtt is rosszul teljesített. Részben egyetértek önnel, csak pontosítanám az ön mondatait. Nem Magyarország teljesített rosszul a válság előtt, hanem a legfontosabb szereplő ebben a játéktérben: a kormány teljesített rosszul. Mert azok, akik most nézik a televíziót - tanítsanak, gyógyítsanak, dolgozzanak gyárakban vagy üzemekben -, azok tisztességesen dolgoztak tegnap is, és dolgoznak ma is. Ha mégis azt mondhatom önöknek, hogy önök elvettek 10 évet az életükből, az azért van, mert a kormányzat volt versenyképtelen és sikertelen.
Ezt az állapotot kell, tisztelt miniszterelnök úr, meghaladni. Ez az ország, azt gondolom, katarzisra vár; ezt a katarzist az önök távozása fogja meghozni az ország életében.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem