ELNÖK (dr. Katona Béla)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Katona Béla)
ELNÖK (dr. Katona Béla): A képviselő úr a választ nem fogadta el, ezért most megkérdezem a Országgyűlést, elfogadja-e az államtitkár válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 172 igen szavazattal, 133 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a választ elfogadta.
Tisztelt Ház! Most én kérném néhány percre a figyelmüket. Mint ismeretes, a mai ülés nemcsak a rövid tavaszi ülésszakunk, hanem a négyéves ciklus utolsó ülése is. Ilyenkor az elnöknek illik néhány mondatot mondania. Természetesen olyan elnöknek, aki ilyen rövid ideig volt a parlament elnöke, nagyon rövidet illik mondania, hiszen a ciklus átfogó értékelésére elődöm, Szili Katalin lenne jogosult.
Azt gondolom, azt túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a négy év 1990 óta a magyar parlament legmozgalmasabb és legizgalmasabb négy éve volt. Sokszor úgy tűnt, hogy túlságosan is mozgalmas és túlságosan is izgalmas. Ebben a négy évben nem volt könnyű kormánypárti képviselőnek lenni, hiszen hetente kellett az ország sorsát alapvetően befolyásoló döntéseket hozni, egyszerre kellett megküzdeni saját korábbi hibáinkkal, az új kihívásokkal és az egész világot megrázó gazdasági válsággal.
Nem volt persze könnyű felelős ellenzéki politikusnak lenni sem, hiszen mindig mérlegelni kellett, meddig célszerű a parlamenti demokráciához alapvetően hozzá tartozó véleménykülönbségek hangsúlyozása, és mikor kell az ország érdekeit közösen képviselni.
Azt gondolom, a parlamenti képviselők döntő többsége most is tisztességesen végezte a feladatát; köszönet érte.
Először szerettem volna jó pihenést kívánni önöknek, de aztán rájöttem, hogy most nem a pihenés, hanem a kampány ideje jön. Ezért inkább azt kívánom, hogy legyenek egy olyan kampány tevékeny résztvevői, amely egymás gyalázása helyett a képviselt értékek bemutatásával valódi választás lehetőségét biztosítja az emberek számára. Persze, erre mondhatja valaki, hogy a mai vita nem teljesen ezt a képet mutatja. Erre én azt tudom mondani, hogy a jókívánság az jókívánság, és nem pillanatfelvétel.
És még engedjék meg, hogy talán elnöki pozíciómmal egy kicsit vissza is élve, abból az alkalomból, hogy húsz év után saját elhatározásból befejezem képviselői pályafutásomat, és ez az utolsó ülés, amin részt veszek, mondjak három személyes gondolatot.
Először is: nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy az új Magyar Köztársaság parlamentjének ebben az ország sorsát alapvetően befolyásoló időszakában tagja lehettem. Másodszor: az itt töltött évek során rengeteg döntés meghozatalában vettem részt. Biztos vagyok benne, hogy szándékaim ellenére ezek között voltak hibás döntések is. De abban is biztos vagyok, hogy ebben az országban ma jobban élnek az emberek, mint húsz évvel ezelőtt. Parlamenti munkám során persze rengeteg éles vitám volt sokakkal, de nagyon sok tisztességes embert is megismertem, és barátokat találtam a patkó mindkét oldalán. Ellenségként pedig nem gondolok senkire.
Köszönöm az együttműködést, jó volt veletek itt! Ilyenkor az elnök azt szokta mondani, hogy további szép napot, én most azt mondom, további szép éveket kívánok mindenkinek! És most átadom az elnöklést… (Nagy taps.)
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem