NÉMETH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Bizonyára az ön számára is ismert, hogy az Állami Számvevőszék jelentése alapján a moszkvai kereskedelmi kirendeltség eladásának ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt nyomoz. Egy - Oszkó Péter pénzügyminiszterhez nemrég Gruber Attila képviselőtársam által feltett - írásbeli kérdésre adott válaszból kiderül, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél belső vizsgálatot rendeltek el az ügyben. Mivel az ügyben vaskosan benne van az akkori moszkvai magyar nagykövet és természetesen a Külügyminisztérium is, a Külügyminisztériumban is hasonló vizsgálat zajlott. Csakhogy a Külügyminisztériumban ez a vizsgálat lezárult, annak tartalmáról tájékoztatták a külügyi és határon túli magyarok bizottságát, illetve elküldték a jelentést az Állami Számvevőszéknek.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél tartó vizsgálat eredményéről viszont egyelőre nem tájékoztatták sem a parlamentet, sem a közvéleményt, éppen ezért, államtitkár úr, szeretném megkérdezni a következő kérdéseket: mikor zárul le az MNV belső vizsgálata? Mikor és milyen formában kívánják erről az Országgyűlést és a közvéleményt tájékoztatni?
Tisztelt Államtitkár Úr! Bizonyára nem kerülte el a figyelmét az sem, hogy a 2008 márciusában kötött szerződés, amelyről mind a sajtó, mind a Külügyminisztérium belső vizsgálata beszámolt, említést tesz egy közel 400 millió forintos előlegről.
Ezzel kapcsolatban szeretném önnek feltenni a következő kérdéseket. Kitér-e az önök vizsgálata arra, hogy ki, mikor és hová utalt 400 millió forintnyi előleget, ha végül is csak 2004 novemberében született érvényes szerződés? Kitér-e a vizsgálat arra, hogy 2008 márciusában a megkötött szerződésnél, amely egyébként utal az említett 400 millió forintos előleg átutalására, milyen korábbi megkötött megállapodás alapján utalhatott bárki egy ekkora összeget? S mivel írásos dokumentumunk van tehát arról, hogy ez az előleg létezik, államtitkár úr, szeretném megkérdezni, hogy hol van ez a pénz.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem