DR. KATONA TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. KATONA TAMÁS
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! Mielőtt a kérdésére tényszerűen válaszolnék, engedje meg, hogy vitába szálljak néhány kijelentésével. Úgy tűnik, ön kissé sommásan fogalmaz, amikor a kormány munkájáról úgy mond ítéletet, mint ahogy ön fogalmaz, hogy Magyarország legújabb kori történetének legsikertelenebb kormánya volt.
Emlékeztetném, hogy a világgazdasági válság kihívásaira a kormány időben reagált, és helyes intézkedésekkel válaszolt. Így látja ezt egyébként minden elfogulatlan, hozzáértő elemző. Tiszta lelkiismerettel mondhatjuk, hogy a választásokat követően bárki veszi is át a kormányrudat, stabil pénzügyi helyzetben lévő, a válságból kilábalóban lévő Magyarországot örököl.
Egyébként ön székházügyeket említ. Meglepő egyébként az önkritikája. Gondolom, hogy a Fidesz '90-es, elhíresült székházügyére utal, akár gazdasági hiénákra gondol - ahogy ön volt szíves fogalmazni -, talán azokra a hiénákra gondol, akik 2002 tavaszán, a Fidesz-kormány utolsó napjaiban 12 állami gazdaságot akartak sebtében átjátszani a klientúrájuknak, de talán ne is feszegessük az ön számára talán kényelmetlen múltat. Valamennyien tudjuk: hajlamosak erről megfeledkezni.
Ami az interpellációban megfogalmazott szakmai kérdéseket illeti, erre szeretnék röviden válaszolni. A 19 erdészeti részvénytársaságnál - nem számítva ide a HM felügyelete alá tartozó erdőgazdaságokat - 232 - tehát kettőszázharminckettő -, öt évnél hosszabb lejáratú szerződés van érvényben. A közösségi erdőkre, illetve azok mindenkori tulajdonosára ezek a hosszabb lejáratú szerződések egyébként nem jelentenek kötelező terhet. A hatályos ideiglenes vagyongazdálkodási szerződés alapján a kezelt állami erdőterületek bárminemű megterhelése tilos, és arra az erdészeti részvénytársaságoknál nem is került sor. A társaságok szerződéseik megkötése során a hatályos jogszabályok és az alapító okiratban foglalt hatáskörök szerint járnak el, a szerződések esetleges terhei a társasági vagyont érintően jelentkezhetnek.
Végezetül szeretném felhívni a tisztelt képviselő úr figyelmét arra, hogy az állami vagyonról szóló törvény megfelelő szakasza szerint az állami vagyon hasznosításával, elidegenítésével és megterhelésével kapcsolatos ügyekben a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsnak van döntési jogosítványa. A tanács tagjai csak abban az esetben mentesülnek döntéseik felelőssége alól, és terheli a továbbiakban is akár a pénzügyminisztert a felelősség, ha írásban ilyen értelmű utasítást ad részükre. Az erdészeti társaságok ilyen utasítást soha nem kaptak.
Egyébként köszönöm, hogy aggódik a Pénzügyminisztérium vezetői miatt, de megnyugtathatom önt, hogy a lelkiismeretünk nyugodt. Kérem válaszom elfogadását. Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem