TÖRÖK ZSOLT

Teljes szövegű keresés

TÖRÖK ZSOLT
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Ha jól értettem a szavait, legfőbb ügyész úr, akkor a Fejér Megyei Főügyészségnek adta ki az egyik ügyet vizsgálatra. Deutsch Tamás meghallgatására már nincs lehetőség a Bács-Kiskun Megyei Bíróság előtt, pedig Deutsch Tamás maga ajánlkozott arra, hogy szívesen mondana egy-két dolgot arról, ő hogyan bírálta felül pályázati pénzek odaítélését. Ha jól hallottam, akkor Szijjártó Péterék mutyizásával kapcsolatban az igazságszolgáltatásnak különösebben más tennivalója nincsen, hiszen jogerős bírói ítélet mondta ki a Győri Ítélőtábla ítéletében, hogy mutyizott és panamázott. Ha jól hallottam, akkor, ha a szintetizáló képzést elnyerő Csornai Ifjú Polgárok Egyesülete a szintetizáló képzést Csornán meg sem valósítja, a csornai polgárok nem hallottak még erről az egyesületről, nincs mit tenni, eltűnt ez a közpénz, Gyopáros Alpár, Szijjártó Péter vagy éppen más fideszes képviselők kézen-közön eltüntették, ennek nincs semmilyen relevanciája a későbbiekre vonatkoztatva.
Ezek alapján legfőbb ügyész urat arra kérem mégis, hogy indítson vizsgálatot a későbbiekben, vizsgálja meg, hová tűntek ezek a közpénzek. Válaszát így elfogadom. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem