DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném a válaszom legelején leszögezni, hogy ez a rendezvény egy törvényesen bejelentett rendezvény volt, amelynek a biztosítását a rendőrség végezte.
A rendezvény biztosításának az előkészítése során a rendőrség képviselői felhívták a szervezők figyelmét a törvények betartására. Felhívták a rendezők figyelmét arra, hogy tartózkodjanak minden olyan magatartástól, amely alkalmas lehet a közerkölcs, a közszemérem megsértésére. Amennyiben pedig a helyszínen a rendőrség ilyet tapasztalt volna - már akkor kijelentették a rendőrség képviselői - , azonnal intézkedtek volna.
Tisztelt Képviselő Úr! A rendőrség ezt a rendezvényt eredményesen biztosította. Egyrészt a rendezvény szervezőinek és résztvevőinek a joga biztosított volt a tekintetben, hogy ezt a rendezvényt a hatályos jogszabályok betartásával megtarthatták, másrészt pedig álláspontunk szerint a rendőrség arra is figyelt, hogy a résztvevők, a szervezők betartsák a törvényeket, hogy a közszemérmet, a közerkölcsöt ez a felvonulás ne sértse.
Tisztelt Képviselő Úr! A rendőrség költségeiről szeretném elmondani, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság egységei vettek részt ebben a biztosításban, illetve a Készenléti Rendőrség személyi állományából vettek részt ennek a rendezvénynek a biztosításában. Ennek volt egy előkészítő szakasza, volt maga a rendezvény biztosítása, és volt egy úgynevezett utóbiztosítás is. Azt lehet mondani, hogy a rendőrség erőfeszítései eredményesek voltak, és a törvényeket e tekintetben betartották. A szervezők is élhettek a jogukkal (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Mennyi?), és ahogy ön fogalmazott, a többségi társadalom is tapasztalhatta, hogy a törvényeket betartják.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem