MILE LAJOS
MILE LAJOS
MILE LAJOS (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! “A magyar demokrácia másik súlyos tehertétele a közéleti erkölcsök teljes demoralizálódása. A magyar tömegek más közép- és kelet-európai tömegekkel szemben azt tanulták meg, hogy a kormányok és kormányférfiak másképpen beszélnek, és másképpen cselekednek.” Ezt a megállapítást Bibó István tette 1946-ban, amikor a magyar demokrácia állapotát, lehetőségeit elemezte. Egyáltalán nincs még ahhoz késő, hogy a nemrég felállt új kormány a mai közéletünket is mérgező jelenséget, a közéleti erkölcsök teljes demoralizálódását eltüntesse, hogy egy merőben új politikai mentalitással, a közbizalmat helyreállítva a politika hitelét újrateremtse.
Ha késő nincs is, a kezdés mindig mély nyomokat hagy; és korántsem közömbös, hogy milyeneket. Ajánlott tehát a fokozott körültekintés. Nagy szükség lenne lassan arra, hogy a tisztelt Ház kormány-előterjesztéseket is megvitathasson. Nem mondom, imponáló a kormánypárti képviselők ügybuzgalma, hiszen szinte példátlan az a javaslathalmaz, amit hétről hétre vagy akár napról napra benyújtanak. Szédítő a tempó, nehezen érthető, hogy hova ez a nagy sietség. Hiszen jóllehet a bokros teendők komoly iramot kívánnak, de ugyanolyan kívánatos lenne az elmélyülés, az érdemi vita, a minőségi jogalkotás is, épp a bokros teendők súlya miatt.
Ám az előterjesztések terén egyelőre szinte csak a kormánypárti képviselők nyomulnak, feltartóztathatatlanul. Igaz, nekik nem kell vacakolni mindenféle egyeztetésekkel, vitával, nincs erre vonatkozó jogszabály. Amennyiben az előterjesztés tartalma egyezik a kormánytöbbség akaratával - általában szokott -, kodifikációs gond nincs, semmi szöszölés, nyomjuk, az elfogadásával úgysem lesz semmi baj. A kormány-előterjesztések esetében viszont már jelentkezni kellene bizonyos egyeztetési hajlamnak, majdnem azt mondtam: kényszernek. Ezt eddig sikerült megspórolni. A Fidesz-KDNP pártszövetség valahogy úgy viselkedik, mintha minden egyeztetésen egyszer és mindenkorra túljutott volna. Nincs szükség tárgyalni a szakmai, társadalmi szervezetekkel, az érdekvédelem intézményeivel, a civil társadalom képviselőivel, egyáltalán: időpocsékolás mindenféle társadalmi párbeszéd, vita, hiszen a nép megmondta a magáét április 11-én, 25-én, és punktum, nincs tovább miről beszélni.
Amennyiben a választások eredményét forradalmi döntésnek tekintjük, akkor aztán végképp nincs szükség semmilyen diskurzusra. Minek játszadozni a demokrácia homokozójában? Elég veszélyes észjárás. A kormánypártok a megszerzett imponáló kétharmados többség birtokában sok mindent megtehetnek. Mondjuk, hivatkozhatnak rá unos-untalan, gyakran tartalmi érvek helyett, mintha ők maguk sem hinnék el, hogy ez megtörtént, és mintha ez felmentené őket az indoklás, az érvelés kötelme alól. Tudatom önökkel, hogy igen, megtörtént. Kétharmados többséget szereztek, és ez nem menti fel önöket az érdemi viták lefolytatása alól. A kormányzat előterjesztéseit tehát már csak azért is várjuk némi izgalommal, mert hinni szeretnénk, hogy nem akarja elkerülni a kötelező egyeztetéseket, nem akarja tovább demoralizálni a közéleti erkölcsöket. Hinni szeretnénk, hogy elkerüljük a hamis helyzetet. Ugyanis van min javítani.
A közéletünket, mindennapjainkat hosszú távon meghatározó döntések kíméletlen átpasszírozása, lényeges előterjesztések utolsó utáni pillanatban történő benyújtása, nyolcperces bizottsági ülések, hogy csak néhányat említsek a mostani kormánypárti gyakorlatból, bizony ezek nem a parlamentarizmus megerősítésének irányába mutatnak. Mintha a rendező eleve rossz forgatókönyvből dolgozna, vagy mélységesen félreértette volna annak amúgy helyes tartalmát. Az első felvonásban ugyanis lenyűgöző, látványos körülmények között, nyüzsgő statiszták jelenlétében hangzatos és pártolandó kijelentések hangzanak el a nemzeti együttműködésről, demokráciáról, felelősségről, a nihil és a cinizmus elleni küzdelemről. A második felvonás viszont gyakran silány. Erre csupán egyetlen példa: előfordult, nem is egyszer, hogy a részletes vita során, amikor éppen egy kormánypárti képviselői előterjesztést tárgyaltunk, épp az előterjesztő hiányzott. Elfelejtettek szólni, hogy jelenése van?
Jó, legyen ez figyelmetlenség, apró üzemzavar. Azért említettem meg mégis, mert a demokrácia, a parlamentarizmus iránti elkötelezettség abban érhető tetten, hogy milyen módon viszonyulunk annak rögzített szabályaihoz, íratlan hagyományaihoz, szokásaihoz. Nem tartozom a hivatásos rettegők közé. Mérsékelt konzervatív vagy ha úgy tetszik, nemzeti liberális képviselőként figyelmeztetem önöket, hogy a díszlet csak kellék - nem több. Értem én a kifogásolt megoldások gyakorlatiasságát, eredménycentrikusságát, mesterségbeli pragmatizmusát. (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.)
Ám befejezésül engedjenek meg még egy idézetet: “Hivatásszerűen készülni kell rá, hivatásként kell a politikát űzni, de mesterségbeli tudással. De a hivatás nem helyettesíti a legnagyobb mesterségbeli tudást sem. Mert akiben nincs politikai hit, nincs politikai hivatás…”
