KÓSA LAJOS

Teljes szövegű keresés

KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! A részletes vitában elhangzott kérdésre azt szeretném válaszolni, hogy gondolkodtunk, és a bizottságban is felvetődött az a lehetőség, hogy egy ilyen szempontrendszert kidolgozzunk, de az akkor egy másik koncepció lenne. Mi kifejezetten azt gondoltuk, hogy annak a kialakult viszonyrendszernek, ami ma a közigazgatásban jellemző, hogy valaki oda bekerül, aztán lényegében - függetlenül attól, hogy milyen munkát végez - onnan megy nyugdíjba, ezt szeretnénk felmondani. Mert amikor hatékony, az emberek problémáira koncentráló közigazgatást szeretnénk, akkor szeretnénk megadni a munkáltatónak azt a lehetőséget, hogy a nem kellő teljesítményt nyújtó munkavállaló munkáját megköszönje, akár köztisztviselő, akár nem, és nem tartjuk elfogadhatónak, hogy dacára annak, hogy a köztisztviselők döntő többsége jó munkát végez, egy kisebbség olyan légkört árasszon a hivatalokban, hogy tulajdonképpen mindegy, milyen munkát végeznek, mert úgysem lehet őket kitenni. A magyar munkaügyi bírósági gyakorlat egészen meghökkentő eseteket is produkált az elmúlt időszakban azzal kapcsolatban, hogy ha valaki tűrhetetlenül viselkedik az ügyfelekkel, a munkáját nem végzi el rendesen, akkor sem lehetett vele mit kezdeni.
Tehát ez egy modell megváltoztatását jelenti, ezért arra a kérdésre nincs értelme válaszolni, hogy egy másik modellben gondolkodunk-e a feltételek kidolgozásán, mert pont áttértünk egy másik modellre. Ezt úgy lehet megfogalmazni, hogy a munkaadók lehetőségeit az egyéni bérezés, a személyi juttatások területén, tehát amikor ilyen egyedi bérpreferenciát kapnak, abban lényegében szabad kezet kaptak, viszont abban is, hogy akik nem tudnak megfelelően teljesíteni, azoknak a munkáját meg tudják köszönni. Ilyen értelemben ezt a lehetőséget elvetettük, és kérem majd a parlamentet, hogy a végszavazáskor is támogassa az elképzelést.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem