KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A sport kapcsán nyugodtan elmondhatjuk, hogy mindenkinek minden az eszébe juthat. Hozzáteszem, hogy méltán és teljesen jogosan, mert a sport nagyon összetett jelenség. Mégis azt szeretném kérni, hogy ezt a javaslatot akként kezeljük, ami, és tegyünk kísérletet arra, hogy ha látunk is egy nagy halom problémát a sporttal kapcsolatban, azt ne próbáljuk mindet megoldani egyetlen egy javaslat keretében, mert nem fog menni.
A sportnak része a tömegsport, a diáksport, nyugodtan mondhatom, része a versenysport. Nyugodtan mondhatom, hogy jogos az a megközelítés is, amikor a sportot valaki nem önmagában valónak vagy a testmozgásért valónak tételezi, hanem inkább a kultúra egészeként, mint ahogy azt a görögök is vélték. Nevezetesen azt gondolták, nem művelt ember az, aki nem tud úszni például - ezt is tartja a mondás.
Azzal együtt, hogy ez nagyon összetett probléma, teljesen világos, hogy ez a javaslat miről szól, és azért kértem szót, mert a Magyar Olimpiai Bizottság tagjaként és Debrecen város polgármestereként ezekben a kérdésekben elég sok szituációban voltam már, vitában is képviselőtársakkal, politikai mozgalmakkal, felfogással.
A következőt szeretném ezzel kapcsolatban mondani: ez a javaslat arra reakció, ami a versenysport állami finanszírozása kapcsán Magyarországon kialakult. Különböző okok miatt ez fontos volt különböző fázisokban pártoknak, sőt nyugodtan mondhatom, politikusoknak. Azért mondom ezt a kicsit talán relativizáló szót, hogy különböző időpontokban, mert - hogy csak egy legismertebb példát mondjak - emlékezzenek vissza, Gyurcsány Ferenc, amikor sportminiszter volt, és le akarta váltani Medgyessy Péter, akkor kijelentette az athéni olimpián, hogy a magyar élsportnak felülmúlhatatlan és helyrehozhatatlan veszteséget okozna az, hogyha valaki a sportminisztériumot megszüntetné. Majd ő miniszterelnök lett, és azonnal megszüntette. Tehát innen látszott, hogy ez is csak ilyen relatív megközelítés volt.
(2.00)
Mindenesetre az tény, hogy a versenysport-finanszírozás és a versenysportszervezés kapcsán Magyarországon egy teljesen tarthatatlan állapot alakult ki, a szövetségek szövetségének a szövetsége, meg annak is a tagozata alakult ki. Az MSZP megvádolta a Fideszt azzal, hogy megszállja a sportszövetségeket. Ezt azért volt bájos végighallgatni, mert pont Szekeres Imre és Baráth Etele fogalmazta ezt meg a parlamentben, Szekeres Imre akkor épp a Triatlon Szövetséget vezette, Baráth Etele az evezősöket vagy a Kajak-Kenu Szövetséget. De egészen addig, amíg Pősze Lajost nem rúgták ki a Jobbikból, addig a Jobbik is rendelkezett egy szövetségi vezetővel. Az külön érdekesség, hogy a létező legbaloldalibb, mondhatnám, posztkommunista szövetséget vezette, ebből a volt MHSZ-ből átalakult, nem is tudom, milyen szervezetnek az élén, de ezt a kérdést már megoldották, sajátos, de mégis nagyon hatásos módon. (Derültség.)
Tehát csak azt szeretném ezzel jelezni, hogy ennek nagyon sok aspektusa közelíthető meg, de egyvalamit azért pont a versenysport és pont Kukorelly Endre úr kapcsán kell világossá tenni. Mindez nem azért alakult így, mert Magyarországon a sportszervezetek vagy a versenysportszervezés a politikai zsákmányszerzés részeleme, fordítva, vagy inkább más ok vezet ide, nevezetesen az, hogy különböző, egyébként nyilván a történelem által meghatározott okokból Magyarország számára a nemzetközi versenysportban elért eredményesség a nemzeti identitás egyfajta része lett. Ahogyan ezt még a ’80-as évek avantgárd dalszerzője is megénekelte, talán Kukorelly úr emlékszik rá, “Tanultam én is, hogy kicsi, de mindig élen járt a sportban. Rémes hely.” Pedig a Sziámit nem lehetett azzal vádolni, hogy nem tudom, milyen nemzeti, árvalányhajas romantikától szenved, csak megállapította egyébként, hogy ez a nemzeti identitásunk része. Nem is kell ezt elengedni. És azért fontos ez mindegyik párt számára, mert érzik, hogy ez egy fontos kérdés.
(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Azután ennek a vadhajtásai mindenképpen megnyilvánultak. Volt olyan, hogy a sportért felelős államtitkár letolta az olimpiai bajnokot, mert a MOB-ülésen az olimpikonok formaruhájában, a nemzeti címeres melegítőben jelent meg. Ott voltam az ülésen, tehát szemtanúja voltam ennek a kifogásnak; furcsa volt hallgatni. Mindenesetre ez a javaslat csak azt a szervezeti kuszaságot próbálja valamilyen módon rendbe tenni, ami azért alakult ki, mert mindenki éppen megalakította a szükségesnek látszó szövetséget. Mesterházy Attila is volt - majd kisegítenek a kollégák -, sőt most is az egyik ilyen köztestületnek vagy ilyen szövetségnek az elnöke.
Mi pedig most azt szeretnénk, és ebben kérjük a támogatásukat, hogy osszuk meg a munkát. A sport önszervező ereje, a Magyar Olimpiai Bizottság, ami, ugye, nem függ a politikától, és a parlament vagy a kormány forráskijelölő képessége között ezt az elosztási rendszert valamilyen egységbe szervezve, az Olimpiai Bizottság keretében próbáljuk megszervezni. Ez nem szól másról, nem szól többről, mint az elmúlt időszak nagyon rossz tapasztalatáról, ami kialakult. Egyébként ezt meg kell mondanom önöknek, a Magyar Olimpiai Bizottságban lefolytatott viták alapján nyugodtan mondhatom, a nyilvánvalóan nem jobboldali kötődésű MOB-tagok is elmondták, Török Ferenctől kezdve lefele, felfele az ottani vitákban, hogy ez nem jó. Most pedig, végre, az ő kívánságuknak megfelelően azt mondanánk egyszer, hogy akkor gyerekek, csináljátok ezt ti, ne határozza meg ezt a politika, ne próbáljon erre rátelepedni.
Azt pedig, hogy egyébként a sport területén koránt sincs ezzel a törvénnyel elvégezve a munka, mindenki tudja. Tehát itt rengeteg feladat van, a mindennapi testneveléstől az egészségünk megőrzését szolgáló - az egészségmegőrzés egyébként aztán az olimpiai sportágak kapcsán végképp nem jön szóba, ismerjük az ezzel kapcsolatos problémákat -, az egészségmegőrzés kapcsán támogatandó tömegsport, rekreációs sport, aztán itt vannak azok, amelyeket más törvényjavaslattal próbálunk kezelni, amit Kukorelly Endre úr is megemlített, de semmi köze az Olimpiai Bizottsághoz, hiszen a BL kifejezetten a látványsporton alapuló szervezés, ami kifejezetten üzleti alapon van, de nem elhanyagolható, mert mondjuk, a fejlett európai országokban a versenysport mérhető GDP-hozzájárulása adott esetben magasabb, mint a mezőgazdaságé, van erre példa, tehát ez egy nagyon komoly gazdasági erő, ne felejtsük el.
Hozzá kell tennem, hogy mindezt sorra kell venni, mert azt méltán mondják a rendszerben részt vevők és az azt kívülről szemlélők, hogy a magyar sport a magyar társadalomnak egy olyan zárványa, ahol a rendszerváltás ténylegesen nem következett be vagy nem nagyon következett be, hanem úgy elmúlt, szép fokozatosan, lassan.
Azt gondolom, ez a javaslat egy olyan lépést tesz a szubszidiaritás felé, ami mindenképpen támogatandó, nevezetesen, hogy megpróbálja a problémákat azon a szervezeten keresztül megoldani, ahol azok jelentkeznek, ez a Magyar Olimpiai Bizottság. Hozzáteszem egyébként, magyar olimpiai bizottsági tagként, hogy itt majd nem árt magának az Olimpiai Bizottságnak az alapstatútumát megreformálni, erre ők képesek, mert egyébként a Magyar Olimpiai Bizottság tagsága tartalmaz érdekes megközelítéseket. Például a megyei jogú városok polgármesterei tömbben, ilyen speciális számítási mód szerint voltak tagjai korábban az Olimpiai Bizottságnak, tehát ezzel a dologgal még az Olimpiai Bizottság része sincsen megoldva, csak azt kell nekünk megengedni, hogy az Olimpiai Bizottság az ott felmerült problémákat maga próbálja meg megoldani, ahelyett, hogy mi próbálnánk az ő fejükkel és helyettük gondolkodni. Ez a javaslat szerintem mindenképpen támogatandó. Nagyon ráfér a magyar versenysportszervezésre az, hogy itt valami világos, egycsatornás finanszírozás legyen.
Végül, de talán elsősorban én a következőre szeretném felhívni a figyelmet; lehet, hogy ez a késői óra persze nem feltétlenül alkalmas rá. Talán a versenysport, pont azért, mert Magyarországon a nemzeti identitás része is, és tulajdonképpen a politikai erőket is meggyőződésüktől függetlenül szemmel láthatólag nagyon foglalkoztatja, a versenysport lehet az a terület, ahol létezhet a politikai erők vagy nézetek közötti átjárás, ami már egy fontos dolog, hogy találjunk egy területet, ahol egyébként, ne adj’ isten, adott esetben egyetértünk, és képesek vagyunk egyszerre mondani vagy kiabálni azt, hogy “hajrá, Szeged!” - mondjuk, hogy mindjárt az elnök urat is belekeverjem a vitába, mint a szegedi kézilabda apostolát és mentorát (Taps az MSZP soraiban.), köszönöm szépen (Derültség.) -, tehát hogy képesek legyünk őszintén, egymásnak vállt vállvetve azt mondani, szorítani a közös sikerért, hogy hajrá, magyarok!, hajrá, Szeged!, hajrá, Debrecen!, hajrá, Makó! Én megéltem néhányszor ezt a pillanatot, amikor egyébként például a Loki sikerei kapcsán azt lehetett érezni, hogy na, van egy terület, ahol nyilvánvalóan van átjárás.
A legélesebb politikai viták kapcsán is őrizzük meg, és próbáljuk meg ezt ápolni, mert ha már egy területet találunk ilyet, már akkor beljebb vagyunk eggyel, és akkor túl a nemzeti identitáson, talán a nemzetért való gondolkodásban a politikai együttműködésnek van egy olyan csatornája, amin legalább kipróbálhatjuk, hogy képesek vagyunk-e együttműködni vagy sem. Nem könnyű, de ez a javaslat, és ennek az esetleges támogatottsága talán ebbe az irányba tesz egy lépést. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
