DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom először is, hogy nagyon szerencsés és jó dolog az, hogy a két törvényjavaslatot az Országgyűlés együtt tárgyalja, hiszen tartalmában ez a kettő bizony szoros összefüggést mutat. Ezért én is együtt beszélnék róluk, és együtt tárgyalva mondom azt, hogy a két javaslat együttesen, közösen tulajdonképpen két jól elkülöníthető részre tagolódik.
Azonban itt jegyezném már meg rögtön, hogy sajnos túlságosan is elkülöníthető ez a két része a törvényjavaslatnak, ugyanis ellentétben azzal, amit Cser-Palkovics András képviselőtársam mondott a vezérszónoki felszólalásában, én úgy gondolom, hogy az eljárások gyorsítását szinte kizárólag az ügyvédekre vonatkozó szabályok változtatása útján kívánja az előterjesztő elérni, elismerve azt egyébként, hogy vannak más erre utaló jelek is, de lényegét tekintve az ügyvédekre vonatkozó szabályozás az, amitől várják az eljárások gyorsítását, illetve meggyorsulását. Márpedig én azt gondolom, és ezért lett volna jobb, hogyha kicsit nagyobb és több összefüggés van a két elkülöníthető rész között, hogy legalább annyira figyelmet kellett volna fordítani e körben is a bírósági struktúra alakítására, a bírósági költségvetés mikénti alakítására és adott esetben a bírákra vagy ügyészekre vonatkozó büntető eljárásjogi szabályozás módosítására.
Örülök annak, hogy annak ellenére, hogy annak idején nem támogatta a Fidesz az MSZP-nek azt a kezdeményezését, amely szerint a bírósági reform keretében az Országos Igazságszolgáltatási Tanács megalakításra kerüljön, most már a javaslat az indokolásban elismeri ennek helyességét, fenntartja ezt a rendszert, és egyébként Európában egyedülálló modellnek nevezi. Egyetértek ezzel, kiegészítve azzal, hogy nem egyedülálló, mert a magyar modellről most már több európai ország is mintázta a sajátját, tehát a magyarhoz hasonló rendszernek tanúi lehetünk más országok igazságszolgáltatásában is, amelyeket egyébként a magyar rendszerről mintáztak. Ilyen például a portugál országos igazságszolgáltatási tanács.
Tehát örülök annak, hogy ezt egy helyes megoldásnak tartja a jelenlegi igazságügyi kormányzat is, és annak is örülök, hogy helyesnek tartja azt a szintén a szocialista kormányzás alatt hatályba lépett rendelkezést, amely szerint a bírósági hierarchia az ítélőtáblákkal bővült.
2007-ben az igazságügyi reform tízéves évfordulójának az alkalmából számos konferencián foglalkoztunk azzal, hogy szükséges volna valóban a 10 év gyakorlatának az elemzése és bizonyos módosítások átvezetése a jogszabályokban. Ezért az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elkezdte kidolgozni azt a törvénycsomagot, amely az alapját képezi annak, amelyre alapítja az előterjesztő az általa benyújtott javaslatokat.
(18.20)
A munka az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal közösen indult meg, és szerencsém volt nekem is annak idején, mint az OIT tagja, részt venni ebben a munkában. Ekkor kérte fel a tanács, ahogy egyébként ez is szerepel a törvényjavaslat indokolásában, azt a három felsőoktatási intézményt, azt a három egyetemet, amely szintén megfogalmazta az igazságügyi reformmal kapcsolatos elképzeléseit. És jó látni azt, hogy az előterjesztők egyébként alapoztak ezekre a kutatásokra.
Az első verziót még Lomnici elnök úr vitte el Szili Katalin akkori házelnökhöz, de elnök úr mandátumának lejárta után Baka András elnök úr jelezte azt, hogy módosítani kíván, át kívánja dolgozni a korábban a parlament elé nem hivatalos formában - ezt hangsúlyozom - benyújtott javaslatot. Azonban azt kell látni és látnunk, hogy nagy vonalaiban a Baka elnök úr által előterjesztett, beterjesztett javaslat is hasonló elvekre épül, mint annak idején a Lomnici elnök úr által jegyzett javaslat. Talán a legnagyobb eltérés itt az OIT elnökének a feladatkörében érhető tetten. Egyébként ezzel a részével nem is tudok egyetérteni az új javaslatnak. Így került most már tehát az új kormányzat asztalára ez a javaslat, amely azt törvényjavaslat formájában előterjesztette, és erről tárgyalunk most. Azt gondolom, hogy éppen itt az ideje, hogy tárgyaljunk róla, örülök, hogy ez most végre meg tud történni.
Melyek azok a legfontosabb változások, amelyek tetten érhetők ebben a javaslatban? Részben államtitkár úr utalt rá, én azokat emelném ki, amelyek számomra igen fontosak és nagyon nagy jelentőséggel bírnak. Az egyik a jogegységi eljárás szabályozása, természetesen úgy értem a szabályozását, hogy a mostani jogegységi eljárás szabályainak a módosítása. Itt egy gondolatot engedjenek meg, hogy helyes lenne elgondolkodni azon is, hogy a jelenleginél egy kicsit több esetben kerüljön sor és szélesebb körben jogegységi eljárásra, annál is szélesebb körben, mint ahogy egyébként ezt a javaslat lehetővé teszi, természetesen bizonyos határok és korlátok között, hiszen ha szinte korlátlanul lehet jogegységi eljárásokat lefolytatni, akkor az előbb-utóbb a büntetőeljárás vagy akár a polgári eljárás precedensjoggá alakulásához vezethet. De annál viszont, amit a javaslat tartalmaz, érdemes lenne egy kicsit bővíteni a körön.
Nagyon helyes az, hogy bírósági joggyakorlat-elemző csoport áll föl, ahogy egyetértek azzal is, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács működésének jelenleginél részletesebb szabályozása indokolt. Így például a hivatalvezető státusával kapcsolatos részletkérdések is idetartoznak. A bírósági vezetők kinevezési rendjének újraszabályozása is indokolt. Itt lesznek majd kritikai megjegyzéseim azzal kapcsolatban, amit a javaslat elénk tár.
A bírósági épületek rendjének fenntartásáról már az MSZP-kormányzat is előterjesztett és be is nyújtott egy javaslatot. Örülök, hogy most a Fidesz is úgy gondolja, hogy ez szükséges. Akkor nem voltak hajlandóak támogatni. Itt legfőképpen az elnök feladatainak a részletezésére utalnék, ami igen fontos, hogy megtörténjen jogszabályi szinten.
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács összetételének és szavazási rendjének újragondolása is régóta szerepel a napirenden. Azt az irányt, amit képvisel a törvényjavaslat, a legcsekélyebb mértékben sem tartom jónak, erről fogok egy picit bővebben majd beszélni.
Az arányos bírói munkateher megteremtése borzasztóan időszerű. Azt gondolom, hogy annál jóval szélesebb körben kellene ezt megtenni, mint ahogy a javaslat erre javaslatot kínál, azonban előrelépésnek tekintem azt is, ami ebben szerepel. Az aránytalanságok megszüntetése feltétlenül indokolt, tehát ezt tudjuk támogatni.
A bírói kinevezési rendszer újragondolása is szükséges. A többszöri határozott tartamú bírói kinevezés örülök, hogy szerepel a javaslatban; ez néhány évvel ezelőtt az Országos Igazságszolgáltatási Tanács előtt éppen az én javaslatom volt, örülök annak, hogy a kormány ezt magáévá tette. Ugyanúgy szükséges lenne azonban tisztázni az OIT szerepét a bírói kinevezések kapcsán, hiszen gyakorlatilag ma, mondjuk azt, hogy a postás szerepét tölti be, hiszen akire javaslatot tesznek bírói kinevezés tekintetében, azt az OIT köteles kinevezni, tehát köteles igennel szavazni és felterjeszteni a köztársasági elnöknek. Vagy érdemi döntést kellene ebben a tanácsnak biztosítani, vagy pedig ki kellene ebből a folyamatból a tanácsot hagyni. Ez nekem hiányzik a javaslatból.
Egyetértek és támogatni tudjuk a rendszeres bíróvizsgálatot, és nagyon helyesnek tartjuk azt, amit egyébként már régóta mi is hangoztatunk, hogy központi szolgálati, más szóval fegyelmi bíróságok felállítására van szükség, hiszen nem normális dolog az, még ha elismerem azt, hogy a magyar bírói kar valóban kiváló, hogy gyakorlatilag a rendszerváltozás óta egyetlenegy bírót - tudomásom szerint - jogerősen nem zártak még ki. Természetesen nem a Be. szerinti vagy a Pp. szerinti kizárásra gondolok, hanem mondjuk úgy, hogy nem fosztották meg a tisztségétől. Azt gondolom, hogy ennek a rendszernek véget kell vetni, ugyanis érthető és értelemszerű, hogy nem várható el a kollégától, a saját bírókollégájától az, hogy objektíven döntsön az esetleg még távoli vagy szinte barátjának nevezhető bírótársáról is, hogy alkalmas-e a pályára, vagy ki kell zárni, mondjuk, egy fegyelmi ügyben, vagy nem. Tehát azt tudom mondani, hogy a központi szolgálati bíróság felállításával messzemenőkig egyetértünk. Ugyanúgy, ahogy egyet tudok érteni a bírák kötelező képzésével is.
Mindezen rendelkezések tehát alapvetően támogathatóak. Azonban, ha megnézzük együtt a tárgyalt törvényjavaslatot és a nyilvánosságra került alkotmánykoncepciót, az igazságszolgáltatás rendszerének nem az a képe tárul elénk, amit mi helyesnek gondolunk. A bírói státusszal kapcsolatos döntésekben ugyanis nagyobb szerepet kap a végrehajtó hatalom, mint eddig kapott, ahelyett, hogy ez fordított irányban változna, és ezzel nagyon nem tudunk egyetérteni.
Az igazgatási feladatok pedig jellemzően az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnál maradnak, ahelyett, hogy jórészt kormányzati hatáskörbe kerülnének. Itt jegyzem meg azt, hogy az OIT elnökéhez csoportosítottak át jó néhány ilyen feladatkört. Az alkotmányozás kezdetekor pedig még egyetértettünk abban, hogy nem ilyen igazságszolgáltatási rendszert szeretnénk. A bírói függetlenség, az ítélkezési függetlenség, mint tudjuk, alapvetően két pillérre épül. Egyrészt arra, hogy a bíró nem utasítható, másrészt arra, hogy személyében független. Az a fontos tehát, hogy kit neveznek ki bírónak, hogy hogyan bocsátható el, hogy hogyan vonható felelősségre, hogy ki méri a teljesítményét vagy az alkalmasságát a bíráknak; az, hogy ki dönt a bírák előmeneteléről. Tehát az a fontos, hogy a státusszal kapcsolatos döntések kit illetnek meg, ez befolyásolja tehát a bírói függetlenséget.
Ezért úgy gondolom, hogy olyan rendszert kell kiépíteni és kellene megteremteni, ahol az ezekkel kapcsolatban meghozott döntésekre más hatalmi ág képviselőjének nincs ráhatása, nincsen hatásköre. Éppen más azonban a törekvése ennek az előttünk fekvő törvényjavaslatnak. Ugyanis azt indítványozza, hogy 9 helyett 8 bíró tagja legyen az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak, és váljon tagjává a kormány egyik-másik tagja is a bírói tanácsnak. Nem lesz tehát meg a kétharmados bírói többség az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban, és mindehhez még hozzáteszi a javaslat azt is, hogy a vezetői kinevezésekkel kapcsolatban bizonyos döntéseket kétharmados többséghez köt.
(18.30)
Azt gondolom tehát, hogy éppen a bíró státusával kapcsolatos döntésekben kap döntő befolyást a végrehajtó hatalom úgy, hogy ez eddig nem volt így. Azt gondolom, ez egy helytelen irány, tehát a rendszer a végrehajtó hatalmat erősíti az igazságszolgáltatásban.
A másik oldalon azonban nem szünteti meg az igazságszolgáltatás igazgatásával kapcsolatban létrejött párhuzamosságot. Semmi köze a bírói függetlenségnek vagy a hatalommegosztás rendszerének, mondjuk, a Kiskunhalasi Városi Bíróság fűtésrekonstrukciójának második üteméhez. Viccesen hangzik - ezt konkrétan tárgyaltuk annak idején az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban, hiszen az OIT volt döntésre hivatott ebben a komoly kérdésben. Ezért és más hasonló problémák, feladatok miatt kell több mint százfős apparátus az Országos Igazságszolgáltatási Tanács hivatalának. Ez Portugáliában, azt hiszem, 15 vagy 20 fő, ráadásul mindehhez képest még a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban is nem egy köztisztviselő foglalkozik a bírói igazgatással.
A szervezet igazgatását tehát az én meglátásom szerint a minisztérium hatáskörébe kellene utalni, lényegesen költségkímélőbb lenne. És ami ennél fontosabb, hogy bizonyos kormányzati felelősséget is megteremtene a bíróságok működésével és működtetésével kapcsolatban. Persze a törvény szerint az OIT maga terjeszti elő a költségvetését, de azt mindannyian tudjuk, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a gyakorlatban, a valóságban nem így néz ki, hanem úgy néz ki, hogy a pénzügyminiszterrel egyeztetnek, a pénzügyminiszter pedig megmondja, hogy mennyi az, amit tud kínálni - ez minden évben így van, így volt, és valószínűleg így is lesz, amíg ez a rendszer marad -, ha az OIT azt nem fogadja el, és beterjeszt egy másik költségvetést, akkor rossz esetben még meg is büntetik ezért, és kevesebbet kap, mint ami az eredeti ajánlatban szerepel. Utána az OIT ebből a keretből maga kell hogy megoldja a bíróságok igazgatását. Mivel a költségvetés számai alapvetően a kormányon múlnak annak ellenére, hogy formálisan egyébként az Országgyűlés fogadja el, azt gondolom, helyes, ha a bíróságok működtetésével kapcsolatban jóval nagyobb felelősséget kap a mindenkori kormány.
Látom és láttam most is a parlamenti vitában és látom a bizottsági vitában is, mintha csodálkozást láttam volna az államtitkár úr arcán és a kormánypárti képviselőtársaim arcán is, hogy miért javaslok én olyasmit, hogy a kormány nagyobb hatáskört kapjon. Hát azért, tisztelt Országgyűlés, mert ha struktúrában gondolkodom, lehet, hogy ez az én hibám, akkor ezt igyekszem elválasztani az aktuálpolitikai érdekektől. Azt gondolom, jó lenne, ha más is ezt tenné. Természetesen az én meglátásom szerint jobb lenne, ha nem fideszes politikus vezetné az Igazságügyi Minisztériumot, de ez teljesen független attól, hogy melyik struktúrát tartom helyesnek. Ha most ez így van, akkor ez így van, így döntöttek a választók, de az igazságszolgáltatás rendszere akkor is így helyes az én meglátásom szerint, ahogy felvázoltam.
Az az érdekes, hogy az alkotmány-előkészítő eseti bizottság illetékes munkacsoportjának az ülésén a fideszes és KDNP-s képviselők is így gondolkodtak erről a kérdésről, ahogy én ezt most elmondtam. Meg lehet nézni, ott van a bizottság honlapján, hogy igazam van-e, vagy sem. De higgyék el nekem, hogy így van, ezt a munkacsoportot nekem volt szerencsém egyébként vezetni. Az általam beterjesztett javaslatcsomag alapján történt a szavazás, annak pedig ez része volt, és ezzel mind a Fidesz, mind a KDNP képviselői egyetértettek, azzal tehát, hogy a bírósági igazgatási rendszernek jórészt, javarészt át kell kerülnie kormányzati hatáskörbe.
Aztán persze az alkotmánykoncepció, ami nyilvánosságra került, már nem tartalmazza ezt, és természetesen semmi mást sem tartalmaz, hiszen szűkszavú alkotmányt képzelnek el a fideszes képviselők, amely olyan szűkszavú, hogy még a garanciális elemeket sem nagyon tartalmazza, és arra hivatkoznak, hogy ezt majd az általuk sarkalatos törvényeknek nevezett jogszabályokban, azaz én úgy tudom értelmezni a modern világban, hogy a kétharmados törvényekben kívánják szabályozni, hát ez éppen ilyen törvény, amely most előttünk fekszik. Ebben kellene tehát szabályozni. Ha ez nem így van, akkor azt kell gondoljam, hogy a fideszes és a KDNP-s képviselőtársaimnak ez alatt a néhány hét alatt megváltozott a véleményük. Nagyon érdekelne, hogy mi ennek az oka, mert legalább volt valami, amiben eddig egyet tudtunk érteni a bíróságok igazgatásával kapcsolatban, ami természetesen lényegi kérdés, mert részletkérdésekben most is jó csomó van, amiben egyetértünk.
Áttérnék a büntetőeljárások gyorsításával kapcsolatos rendelkezésekre. Nos, az én meglátásom szerint, hadd mondjam azt, tartalmi elemként határozottan megjelenik ebben a bűnbakkeresés. Megszoktuk ezt már a politikai vonalon, de most az eljárások lassúsága tekintetében úgy tűnik, a kormány a társadalomban is megtalálta a bűnbakot vagy a bűnbaknak kikiáltható társadalmi csoportot, ez pedig nem más, mint az ügyvédi kar.
A javaslatból az tűnik ki az én meglátásom szerint egyértelműen, hogy az eljárások elhúzódásért a kormány alapvetően az ügyvédeket teszi felelőssé, ezért és ennek ürügyén több rendelkezés az én meglátásom szerint a büntető eljárásjog alapelveit, sőt mi több, a nemzetközi egyezményekben foglalt jogokat is sérti.
A büntetőeljárások gyorsításáért, amit mi is nagyon fontosnak tartunk, mi is sokat tettünk, és örülünk annak egyébként általánosságban, ha ezt a mostani kormányzat is fontosnak tartja, de azt gondolom, nem történhet mindez alapvető garanciák rovására. Bizonyára van abban igazság, és én ezt készséggel elismerem, hogy sok esetben a védő perelhúzó taktikája vagy az ügyvéd perelhúzó taktikája polgári perekben hátráltatja az ügy befejezését. Ez azonban nem általános. Beszéltünk itt már a Ház falai között az ügyvédi kar morális állapotáról. Ugyanaz a véleményem erről, mint eddig. Azt gondolom, és ezt határozottan tudom állítani, hogy bizonyosan nem csak ez, sőt azt is határozottan merem állítani, hogy nem ez a legfőbb oka az eljárások elhúzódásának.
Azt láthatjuk, és az OIT-nak számtalan kutatása foglalkozik ezzel, hogy leginkább a nyomozati szakban húzódnak el a büntetőeljárások, ellentétben egyébként azzal, amit az államtitkár úr állított, hogy az elsőfokú bírósági eljárásban. Nem így van. A nyomozati szakban húzódnak el leginkább, alapvetően a felesleges nyomozati cselekmények miatt, a túlbizonyított, túlbiztosított nyomozati eljárások miatt, de gyakoriak a szakértői csúszások is. Hangsúlyozni szeretném, hogy a nyomozati szakban a védőnek gyakorlatilag nincsen lehetősége, semmilyen lehetősége, hogy húzza az eljárást. Ennek ellenére, hogy ezt tudjuk, a nyomozati szakról ez a törvényjavaslat nem szól semmit, holott ha az eljárások gyorsítását tűztük ki célul, főleg a büntetőeljárások gyorsítását, akkor igenis a nyomozati szakról kellene először beszélni és utána minden másról.
De folytatva: az ügy elhúzódása a bíróságokon. Maga a törvényjavaslat indoklása rögzíti azt, hogy 70 százalék feletti a két éven túli ügyek száma a Fővárosi, illetve a Pest Megyei Bíróságon, tehát az összes számból, a 100 százalékból 70 százalék ideesik, az öt éven túliaknak pedig több mint 80 százaléka, ha jól emlékszem, az indoklás 84 százalékot jelölt meg.
Tisztelt Országgyűlés! Nem gondolom azt, hogy pont ebben a két megyében van 600 százalékkal több etikátlan ügyvéd, mint máshol az országban. Valószínűleg akkor nem az ügyvédek perelhúzó magatartása az oka az eljárások elhúzódásának, vagy legalábbis azt mondhatjuk, hogy biztosan nem csak ez az oka. Ezekkel a dolgokkal pedig nagyon szűkszavúan foglalkozik az előterjesztés. Talán egy igazán érdemi, azt tudom mondani, igazán érdemi rendelkezést tartalmaz az arányos ügyteher megteremtése érdekében, azt, hogy a Zala Megyei Bíróság másodfokát a Győri Ítélőtábla illetékességi köréből átteszi a Pécsi Ítélőtáblához.
(18.40)
Ez nagyon helyes, nagyon rendben lévő rendelkezés, de ezen kívül más érdemi, valós hatással járó rendelkezést, megmondom őszintén, nem találtam ebben a javaslatban. Tehát nyomokban tartalmaz rendelkezéseket, de messze nem olyan mennyiségben, ahogyan azt kellene.
Említhetnénk még sok más példát is, mondok még kettőt, remélem, ez megfelel önöknek. Például a bírói tanács összetételének a változása, ami új eljárást eredményez. Ez sem a vádlott, sem az ügyvéd hibája értelemszerűen nem lehet, de hatályon kívül helyezett ítéletek is megismételt eljárást eredményeznek. Ez szintén fogalmilag kizárt, hogy akár a védő, akár a vádlott terhére legyen róható. Lehetne még sok ilyet sorolni, ezekkel azonban a tervezet nem foglalkozik.
Nézzük azonban egypár szóval bővebben, mi az, amiről viszont szól. Megszűnik a lehetősége annak, hogy a védő kimentse magát a tárgyaláson való távolmaradása miatt, objektíve lehetetlenné teszi, tehát a mérlegelést is megtagadja a bírótól. A védő lesz tehát az egyetlen szereplő, aki ezt nem teheti meg. Miért? A szakértő távolmaradása miatt nem húzódhat el az eljárás? Ugyanis a bíró, az ügyész, a szakértő, a tanú, de maga a vádlott is megteheti, kivéve a védőt, és mondom, a bíró nem mérlegelhet. Így ha például egy védő a vidéki tárgyalására lefelé vagy egy vidéki védő fölfelé a fővárosi tárgyalására balesetet szenved, akkor hiába viszik őt kórházba, akkor is rendbírsággal kell sújtani, mert nem mentheti ki magát, objektíve nem teheti meg; vagy ha a bíró azt látja, hogy hóvihar tombol, vagy árvíz van, és objektíve lehetetlen megközelíteni egy nem ott lakó számára a bíróságot, akkor is meg kell bírságolnia, akkor is helyettes védőt kell kirendelni.
Azt gondolom, ez egyrészt nem méltányos, de ami ennél nagyobb probléma, hogy formálissá teszi a védekezéshez való jogot. Ugyanis persze kirendelnek más védőt, de hadd kérdezzem meg: hogyan készül fel? Vagy majd kap öt percet a tárgyalás megkezdése előtt, hogy átnézze az iratanyagot, és beszéljen az ügyfelével? Nem tudom, hogyan gondolják az előterjesztők, hogy ez majd megtörténik. Utána mond egy perbeszédet esetleg? Mert lehet, hogy az következik már a tárgyalás menetében. Hogyan? Akkor a bíróság napol? Akkor miért nem egyszerűbb, hogy napol, és az eredeti védő jön majd el a következő határnapra? A védő és az ügyfél között bizalmi viszonynak kell lennie, ez egy kirendelt más védő és az ügyfele között nem biztos, hogy kialakul. Úgyhogy ez önmagában nem a védőkre nézve problémás, hanem olyan büntető eljárásjogi alapelveket sért, amellyel, azt gondolom, az egész javaslatot jó eséllyel alkotmányellenessé teszi.
Összefoglalva: ezek a rendelkezések azt jelentik, hogy a tervezet a védői fegyelmezetlenséget a vádlott védekezéshez való jogának csorbításával kívánja szankcionálni, erről van szó. A védő akadályoztatása esetén a tárgyalás nem halasztható el. De miért? Ha például a védőnek, aki természetesen nem szólhat abba bele, hogy a bíróság mikorra tűzze a tárgyalást, van három ügye, a három bíró ugyanarra az időpontra tűzi a tárgyalást, nem talál megfelelő helyettest - miért ne lenne elnapolható a tárgyalás? Ez nem a védő hibája, és legkevésbé az ügyfél hibája, akinek az államnak biztosítania kellene a védekezéshez való jogot.
Koncepcionális kérdés a javaslat 26. §-a. A rendszerváltozás óta alapelvként kezeljük, hogy a bírósági eljárásban bizonyítás folyik. Több mint egy évtized óta kimondjuk, hogy az a helyes rendszer, hogyha a nyomozó hatóság bizonyítékokat gyűjt, a bizonyítás pedig a bíróságon folyik. Az új büntető eljárásjogi törvény tiszta rendszert javasolt, de mire hatályba lépett, a régi vegyes rendszer maradt meg; a nyomozó hatóság is bizonyít, a bíróság is bizonyít. Azonban a 26. § az eddigi irányt teljesen megfordítja, és ez a legnagyobb probléma vele: fontosabbá teszi a rendőrségi bizonyítást a bírósági bizonyításnál. Ugyanis ha a bíró és az ügyész úgy gondolja, hogy a tanút nem kell meghallgatni, akkor a vallomása felolvasható. Tudjuk azt, hogy a rendőrségi tanúmeghallgatáskor a védő általában nincs jelen, ugyanúgy, ahogyan a terhelt sem, tehát sem kérdést nem tehet fel neki, sem észrevételt nem tehet a vallomására, és ez a javaslat azt biztosítja, hogy egyébként legyen arra lehetőség, hogy a teljes eljárás során semmikor ne legyen lehetősége sem a védőnek, sem a vádlottnak arra, hogy ezt megtegye. Ez pontosan a kontradiktórius eljárás elvét sérti meg, méghozzá alapjaiban rengeti meg az én meglátásom szerint. A tárgyalás közvetlensége pontosan arra szolgál, hogy a vallomáson kívül egyébként más körülményeket is lehessen mérlegelni, így például, hogy a tanú idegesen mondja el a vallomását vagy nyugodtan, vagy például láthatóan fél-e vagy nem fél a tárgyalóteremben valakitől, akár a vádlottól, akár másik tanútól, akár mástól.
A titkos információgyűjtéssel kapcsolatban képviselőtársam fog részletesen nyilatkozni. Én azt gondolom, cinikus az a javaslat, amely gyakorlatilag azt rögzíti, hogy minden esetben, minden körülmények között felhasználható a titkos információgyűjtés, tehát akkor is, ha a bírói engedély kereteit túllépi, ha más bűncselekmény van, ha másra kérték.
Magyarán szólva teljesen fölösleges egy ilyen rendelkezés beiktatása; sokkal egyenesebb lenne akkor azt mondani, hogy kérem, semmiféle titkos információgyűjtést nem kötünk bírói engedélyhez, mert ez, ami a törvényben szerepel, ezt jelenti.
Tudom azt, hogy nem könnyű megtalálni (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) a helyes formát a statáriális eljárások és a túlbonyolított eljárások között, azonban azt gondolom, ez a javaslat rossz helyen húzza meg a határt, és ezért nem támogatható.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
