SCHEIRING GÁBOR
SCHEIRING GÁBOR
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Sok irányból vitattuk már a 2011-es költségvetést, a mai napon is elég sok részletkérdéssel foglalkoztunk.
Világossá vált, hogy az ellenzék másként szedné be az adókat, és másként költené el ezeket az adóforintokat. LMP-s képviselőtársaimmal egyértelművé tettük azt is, hogy Magyarországnak nem kevesebb, hanem több szolidaritásra, nem gyengébb, hanem erősebb egészségügyre és oktatásra van szüksége. Elmondtuk, hogy az állampolgárok tudják, hogy nem a múltba néző, hanem a fenntartható jövőre tekintő gazdaságpolitikára van szüksége az országnak.
Engedjék most meg, hogy hátralépjek egyet, és azt a kérdést járjam körül pár percben, hogy mi az a hosszú távú vízió, ami kirajzolódik az önök által beterjesztett költségvetésből, mi az a jövőkép, amire az LMP szerint az ország kitörése építhető lenne azzal a jövőképpel szemben, ami kirajzolódik az önök által beterjesztett költségvetésből.
Az elmúlt 20 év gazdaságpolitikája kormányokon átívelően abból a feltételezésből indult ki, hogy akkor járunk el helyesen, akkor tesszük a legjobban, ha leépítjük a jóléti államot, leépítjük az adókat, és egy kicsi állammal és alacsony adókkal elég külföldi tőkét vonzunk az országba, mely fedezi a helyi gazdaság gyengeségeiből fakadó folyamatos külső hiányt. Választási években rendre egy másik politika is érvényesült emellett, amely az embereket egyszerű fogyasztóként kezelte, és némi osztogatással kívánta megnyerni a választók kegyeit. Nem volt kivétel ez alól az előző Fidesz-kormány sem, amely tetemes hiánnyal adta át a költségvetést, csakúgy, mint szocialista utódai.
A politika helyesen ismerte föl azt, hogy az embereket a globalizáció és a rendszerváltás elemi szinten hozta bizonytalanságba. Valamit szintén érzékelt abból, hogy a jóléti és fejlesztő állam leépítésével kombinált és a működő tőkére épülő gazdasági integráció a tűrhetetlenségig fokozta az egyenlőtlenségeket és a kiszolgáltatottságot. E felismerésekből sajnos annyi futotta, hogy időnként osztani is kell: 13. havi nyugdíj kell az embereknek - mondták a szocialisták -, 14. havi nyugdíj kell az embereknek - mondták önök, tisztelt kormánypárti képviselőink. Ez, a jövőképnek aligha nevezhető sodródás jellemezte az elmúlt húsz év politikáját. Azt látjuk sajnos, hogy az új kormány ennek a rossz politikának a foglya.
Ennek a politikának az eredménye - idézőjelben - az, hogy a magyar élelmiszerárak például az uniós átlag 83 százalékára emelkedtek, a ruhaárak az uniós átlag 95 százalékát elérték; az energiaárak jóval 80 százalék felett vannak; ehhez képest az egy főre jutó GDP az uniós átlagnak csak 65 százaléka, a munkahelyek száma az egyik legalacsonyabb egész Európában, de talán a legbeszédesebb az, hogy a magyar átlagbérek az uniós átlag 22 százalékát teszik ki. Éves szinten egy magyar átlagkereső 7866 eurót vitt haza 2006-ban, az átlag európai ezzel szemben 36 123 eurót. A felzárkózás tehát kitűnően sikerült az árak terén, viszont katasztrofális volt a munkahelyek terén (Babák Mihály: Úgy van!), de még katasztrofálisabb a bérfelzárkózást illetően.
Szintén ennek a gazdaságpolitikának a következménye, hogy a gazdasági válság elsodorta Magyarországot, amiben leginkább a balti államokra hasonlítunk. A második Orbán-kormány - sajnos - vigyázó szemét arra a Lettországra és Litvániára veti, ahol a visszaesés 2009-ben több mint 18 százalékos volt. Ezekre az országokra hasonlítunk sajnos, és ezekre az országokra fogunk a jövőben még jobban hasonlítani, ahelyett, hogy a kelet-európai térségben például Szlovéniát vagy Csehországot tekintenénk példának, a lengyelekről nem is beszélve, akik még növekedni is tudtak 2009-ben.
Az elmúlt 20 év gazdaságpolitikája tehát kudarcot vallott a munkahelyteremtésben, kudarcot vallott a bérfelzárkózásban, és kudarcot vallott a stabil és fenntartható gazdasági fejlődés megteremtésében.
A 2011-es költségvetés azonban - sajnos - arról tesz tanúbizonyságot, hogy az új kormány semmit nem értett meg ebből a történetből. Orbán Viktor és Matolcsy György vitaindítóikban egy olyan ország képét vázolták fel, mely leginkább a vesztes balti államokra hajaz. Keleti szélről beszélt a miniszterelnök, arról, hogy a nyugati piacgazdaság útja járhatatlan. Matolcsy György még őszintébb volt: kimondta, hogy a keleti szél befogása annyit jelent, hogy tovább kell haladnunk a lefelé tartó adóversenyben.
A miniszterelnök beszédében azt mondta, modellértékű adórendszerre van szükség, át kell alakítani az egészségügyet, a nyugdíjrendszert, az oktatást, ezekhez pedig tabukat kell ledönteni. Nos, a modellértékű adórendszer legfőbb ismertetőjegye, hogy a tőkét Kelet-Európában a legalacsonyabb adószinttel sújtja; hogy a jövedelemadó és a társasági adó átalakításával a legnagyobb jövedelműeknek és a legnagyobb vállalatoknak kedvez. Az egészségügy, a nyugdíjrendszer és az oktatás tabudöngető átalakításáról pedig már rengeteget hallottunk Kóka Jánostól és Bokros Lajostól is. Ezektől a mesterektől tanult - sajnos - az új kormány, amikor úgy döntött, reálértéken leépíti az egészségügyet, az oktatást, a teljes humán és szociális szférát az adóversenyben való helytállás érdekében.
(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A közszolgáltatásokból kivett pénzt pedig bő kézzel szórják azokhoz, akik havi 300 ezer forintnál többet keresnek és azokhoz, akiknek a cége tőzsdén jegyzett. A kkv-k döntő része nem mutat ki nyereséget, ezért számukra irreleváns a 10 százalékos nyereségadó. De a kkv-k döntő része viszont fizet egészségügyi hozzájárulást, és nagyon is világosan értik a kormány üzenetét, amikor a tőzsdei cégeket kiemeli a gazdaság szereplői közül, és azt mondja, nektek nem kell az egészségügyi hozzájárulást befizetni az államkasszába.
A modellértékű adórendszernek része az is, hogy nemzetközi összehasonlításban példátlanul alacsony adót kell fizetni az árfolyamnyereség és a tőzsdei nyereség után. A sort hosszan folytathatnám, nincs azonban erre szükség, mert a napnál is világosabb, hogy a fülkeforradalom nem jelent mást, mint az elmúlt 20 év politikájának folytatását.
(10.30)
Ennek köszönhető, hogy brókereket ilyen boldognak még nem hallottam a reggeli tőzsdeműsorokban, mint az elmúlt hetekben. Csak egy idézetet engedjenek meg nekem egy ma reggeli tőzsdei elemző műsorból, azt bírta mondani a “mértékadó” elemző: igazságossági érvek szólnak az adóreform mellett. Eddig a nagyjövedelműek viselték az adóterhek 70 százalékát, a kisjövedelműek pedig nem adóztak. Most jövedelemátcsoportosítás történik végre. Ez az, amit önök modellértékű adórendszernek neveznek.
Mint a beszéd elején ígértem, nem megyek bele most a gazdaságpolitikai lépések részleteibe, megtettük ezt a költségvetési anyagunkban, amelyet már három hete bemutattunk, megtesszük ezt számos felszólalásunkban is. Viszont eddig keveset beszéltünk arról a jövőképről, ami szerintünk biztosítéka lehetne annak, hogy hazánk a XXI. századhoz méltó helyet foglaljon el a globális gazdaságban. Meggyőződésünk a kormánnyal szemben, hogy nem a tőke extra kedvezményeivel, nem a lefelé tartó adóversenyben való pedáns helytállással kell kitűnnünk, hanem az egészséges, jól képzett és kooperatív munkaerővel. A baj az, hogy a kormány a tőzsdeműsorok elemző vendégeire hallgat, nem pedig a kutatásokra. A kutatások pedig világosak. Idézek megint egy tanulmányból, amely azt vizsgálta, mit gondolnak a versenyképességről a hazai kisvállalatok és a multik vezetői:
“Azon vállalatok vezetői, amelyeknek hosszú távú piaci stratégiája képzett és együttműködő munkaerőt igényel, némileg erőteljesebben ösztönzik a munkaerő magasabb szintű újratermelését biztosítani tudó, jól működő állami jóléti rendszer kiépítését és fenntartását, mint a betanított vagy képzetlen és alacsony költségű munkaerőt alkalmazók. Az előbbiek esetében a megoldatlan lakásproblémák, a tömegközlekedés alacsony szintje és magas költségei, a csökkenő egészségügyi szolgáltatások és a folyamatosan változó képzettségi igényeket kielégítő szakképző intézmények hiánya jelentik azokat az akadályokat, amelyek a globális piacokon folyó versenyben szükséges emberi erőforrás stratégiák előtt tornyosulnak.” - Eddig tartott az idézet.
Nem volt sajnos tárgya ennek a tanulmánynak a fenntarthatóság, de ha vizsgálta volna, akkor kimutatta volna azt is, hogy ezek a hosszú távú befektetők jól tudják, hogy a jövő versenyképes iparágai a zöldszektorban találhatóak. Ezért mondjuk mi a kormánnyal szemben, hogy nem forrást kell kivonni a zöldszektorból, hanem éppenséggel növelni kell azt. Ezért fogalmaztunk meg ambiciózus zöld fejlesztési célokat már 2009-ben “Zöld élénkítés” című anyagunkban. A megújuló energetika, az egészséges, minőségi élelmiszerek, zöldségek gyümölcsök előállítására és az ökoturizmusra szakosodott vidék, a köz- és magánépületek felújításával fölpörgő építőipar: ezek lennének a kitörési pontok. Ezek azok a programok, amelyek szinte sajnos teljes egészében hiányoznak a 2011-es költségvetésből.
Viszont ebből a költségvetésből kirajzolódó jövőképpel élesen szemben áll az, amire az ország fenntartható kilábalása építhető. Ez a fenntartható kilábalás jövőképe az, amire az LMP programját építettük. Ennek alaptétele az, hogy a befektetés az emberbe: befektetés a jövőbe. Ehhez viszont arra van szükség, hogy ne engedjünk a lefelé tartó adóverseny szirénhangjainak. Alternatív költségvetésünkben ezért számoltunk az egészségügy forrásainak 50 milliárdos bővítésével, szemben azzal, hogy a kormány kivesz onnan. Ezért számoltunk az oktatás forrásainak bővítésével, szemben azzal, hogy a kormány kivesz az alap-, közép- és felsőfokú oktatásból. Ezért számoltunk a szociális programok fejlesztésével, szemben azzal, hogy a kormány leépíti azokat, és ezért számoltunk egy 80 milliárdos környezetpolitikai csomaggal, szemben azzal, hogy a kormány kivesz a zöldszektorból.
A magas minőségű, egészséges és jól képzett munkaerő a legfontosabb versenyképességi tényező tehát, és ezt a kormánnyal szemben tudják azok a befektetők is, akik hosszú távú piaci stratégiákkal rendelkeznek; csakúgy, ahogy mindenki tudja, hogy a fenntarthatósággal szemben nem értelmezhető a fejlődés. Ezt a közkeletű bölcsességet szeretném a önök figyelmébe ajánlani, és ezt fogjuk a következőkben is képviselni LMP-s képviselőtársaimmal.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az LMP soraiban.)
