DR. BOKROS LAJOS
DR. BOKROS LAJOS
DR. BOKROS LAJOS (Európai Parlament magyarországi képviselője): Köszönöm szépen. A költségvetés a gazdaságpolitika hű tükörképe. A 2011-es költségvetési tervezet jól mutatja, hogy az új kormány nem ismeri az európai gazdaság valódi helyzetét, a hazai gazdaság belső mozgatórugóit, de még a felelős költségvetési politika széles körben elfogadott alapszabályait sem.
Az euróövezet válsága szemünk előtt mélyül napról napra. Felelőtlenség kijelenteni, ahogy a törvényjavaslat általános indoklása teszi, hogy a világgazdasági válság negatív hatásai 2011-ben kifutnak. Minden józan előrejelzés szerint a válság elhúzódik, ezért tesznek mind Európában, mind Amerikában kétségbeesett lépéseket a további visszaesés elkerülésére. A hazai növekedés jövőre csak akkor kúszhat 3 százalék fölé, ha gazdaságunk versenyképessége javulna. Ezt csak szerkezeti reformokkal lehet biztosítani, amiket viszont a kormány jövőre halasztott.
Másik lehetőség a befektetői bizalom növelése lenne, ezt pedig a kormány káros ellenreformok kritikus tömegével maga ássa alá. A törékeny társadalmi szolidaritás megroppantására látványosan alkalmas ellenreform a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer szétverése. Előzetes ígéreteit megszegve a kormány nem pusztán a következő 14 hónap magánbefizetéseivel tömi be a tb-nyugdíjalap hiányát, hanem legalább 500 milliárd forintot elvonni szándékozik a tagok már felhalmozott magánvagyonából is. Ráadásul ez utóbbit szintén folyó kiadásokra költi. Egyszeri bevételt tartós kiadások fedezetére fordítani fenntarthatatlan költségvetést jelez. Ezzel a kormány a magántulajdon indokolhatatlan sérelmén túlmenően a középtávú költségvetési egyensúly szétrombolásának argentínai útjára lépett.
A különadók bevezetése piac- és növekedésellenes gazdaságpolitika. A hazai bankok eddig ritka fénylő pontot jelentettek a válság sötét egén. (Moraj, derültség a kormánypártok soraiban.) Megmentésükre a magyar kormánynak egyetlen fillért sem kellett fordítani. Veszteségeiket tőkéjük terhére leírták, nyereségükből céltartalékot képeztek. Rendkívüli adót akkor szokás kivetni, ha vagy rendkívüli profit keletkezik, vagy a bankok megmentése az adófizetőknek rendkívül sok pénzébe kerül. Hazánkban egyik helyzet sem áll fenn. Ezzel szemben a bankrendszer méretéhez képest négyszer akkora különadó fizetésére kötelezett, mint Ausztriában.
Az energiaszolgáltatók, távközlési cégek és kereskedelmi láncok különadója nacionalista és szocialista gazdaságpolitika, egyértelműen a külföldi vállalatokat sújtja, de csak azokat, amelyek a marxi értelemben vett nem értéktermelő, vagyis improduktív szektorhoz tartoznak. Hogyan javítja ez a befektetők bizalmát? Dőreség azt várni, hogy ennek terhét végső soron nem a magyar fogyasztók fogják viselni.
A foglalkoztatottság aligha növekedik majd a személyi jövedelemadóból származó közterhek olyan újraelosztásával, amely kizárólag a magas jövedelműeknek kedvez. Cinikus és visszataszító családbarátnak nevezni azt a változást, amelynek eredményeképpen az átlagjövedelem háromszorosát kereső háromgyermekes családfő 100 ezer forint többlet-adókedvezményt élvezhet, miközben az alsó középosztály már nem részesül az alacsonyabb adókulcs hasznából, a szegények pedig a családi pótlék befagyasztása következtében kifejezetten rosszul járnak.
A kormány költségvetése mögött meghúzódó gazdaságpolitika élesen ellentmond a saját maga által meghirdetett céloknak is. Kiszámíthatatlan, ésszerűtlen és a piacgazdaság érzékeny törvényszerűségeit látványosan lebecsülő akarnoki gazdaságpolitikával az új uralkodó osztály örömmel öleli át a közigazgatási hatékonyságától immár megfosztott, de méretében továbbra sem csökkenő (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) kövér, buta, lusta és pazarló államot.
Igaza van a miniszterelnöknek, most dől el Magyarország sorsa a következő évtizedekre. (Az elnök ismét csenget.) A jelek azonban arra engednek következtetni, hogy sorsunk máris eldőlt.
