JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A legnagyobb nagyrabecsülésem az öné, de azért engedjék meg, hogy sajnálatomat fejezzem ki amiatt, hogy a honvédelmi miniszter úr az expozé elmondását követően távozott. Távozott egy olyan törvény vitájáról, amely mégiscsak a Magyar Honvédség és a honvédelem alapdokumentuma. Szeretném az ő figyelmébe is ajánlani Kossuth szavait, amit ő maga idézett, hogy figyelnünk kell arra, ami van és ami lesz vagy lehet, és ez nemcsak a rendvédelemben és a honvédelmi politikában igaz, nemcsak az államéletben igaz, hanem bizony igaz egy parlamenti vitára vonatkoztatva is.
Tisztelt Ház! Egy törvény érdemi vitájakor alapvetően három szempontot érdemes figyelembe venni. Az egyik szempont az, hogy milyen politikai célkitűzések, milyen motiváltság jelenik meg egy törvénymódosítás kapcsán. A másik szempont az, hogy e motiváltság mellett milyen szakmai indokok jelennek meg, amelyeket mindenféleképpen érvényesíteni illik és szükséges egy törvénymódosítás kapcsán. A harmadik szempont pedig az, hogy meg kell ős eltérések és célszerű megvizsgálni, hogy e szempontok érvényesítésére milyen jogi eszközöket és milyen jogi formát talál a tárca, milyen kodifikációs szempontok vezették, és ezt hogyan valósította meg. Nos, e három szempont mellett és mentén szeretném én a véleményünket megfogalmazni picit bővebben.
Mindenekelőtt a politikai célokról szeretnék néhány szót szólni. Ez a parlament az önök részvételével és a kormánypárti és az ellenzéki frakciók nagy többségének támogatásával is elfogadta azt, hogy az önkéntes tartalékos rendszer bevezetésére 2012-től kerül sor. Azt követően történt egy olyanfajta pálfordulás, ami mindenekelőtt a Honvédelmi Minisztérium vezetőinek korábban elhangzott, bizonyos értelemben felelőtlennek is minősíthető véleményalkotása kapcsán egy gyors bevezetési szándékot fogalmazott meg, és a néhány hónappal ezelőtt önök által előterjesztett javaslatot módosítjuk most. Igazából mintha szeretnék országnak-világnak bizonyítani, hogy ím, megígértük, nagyon gyorsan megcsináltuk anélkül, hogy érdemben végiggondolnák, hogy milyen szükséglet és egyébként milyen következmény adódik abból a gyors megvalósításból, amit itt és most önök előterjesztettek.
Nem jó, hogyha kimondott és direkt pártpolitikai érdekeket és miniszteri, államtitkári szándékok igazolását akarjuk megjeleníteni a törvényben, pláne nem a honvédelmi törvényben, sokkal jobb, hogyha már önök igényelték az elmúlt nyolc évre visszatekintve a nemzeti ügyként történő kezelését e témának, hogy alapos előkészítés, a politika kizárása mellett egy korrekt szakmai válasz fogalmazódjon meg. Nem jó, hogy ez így történt.
Nézzük azt, hogy milyen szakmai indokoltság jelentkezik! Azt kell önöknek mondanom, hogy korrekt és indokolt szakmailag az a törvényjavaslat, amit a kormány előterjesztett. Korrekt és indokolt, mert az a három témakör, amivel foglalkozik, az ténylegesen napirenden van, korrekt és indokolt, mert az a három témakör, amivel érdemben foglalkozik, olyan szakmai megoldásokat igényel, ami egészen bizonyosan törvénymódosítást kell hogy jelentsen.
Ezek: a NATO válságreagálási rendszeréhez való magyar alkalmazkodás feltételei, ez az első témakör; a második témakör az önkéntes hivatásos katonák közötti különbségtétel, illetőleg az önkéntesség fogalmának definiálása és ennek törvénybe foglalása, ez a 2012-es törvényi bevezetés mellett is indokolt lett volna; a harmadik pedig a minisztérium vezetési rendszerében történő változás, nevezetesen hogy áttérnek, visszatérnek a J-rendszerű vezetésre, ez önmagában szintén indokol hang volt kö; és van egy negyedik rész, a sok kis színes apró, amiben egészen bizonyosan vannak olyan elemek, amelyek érdemesek a közösség kontrolljára, és egészen bizonyosan érdemesek a közösség kritikájára is. Ebből a szempontból tehát a törvényjavaslat szándéka, célkitűzése megfelelő, és azt kell önöknek mondanom, mint ahogy már ezt Iváncsik Imre alelnök úr is említette, támogatható.
Kodifikációs szempontból azt kell önöknek mondanom, hogy az egyik legjobban előkészített és legtisztességesebben előkészített törvényjavaslatról van szó, amit ez a kormány az elmúlt időszakban produkált. Alapvetően a jogászokat dicséri, akik a Honvédelmi Minisztériumban dolgoznak, és nagy tapasztalattal rendelkeznek, hiszen egy olyan javaslatot terjesztettek elő, amely megfelel - még egyszer mondom, kodifikációs szempontból - a legkritikusabb ítésznek is. Itt majd nem kell nagy valószínűséggel az utolsó pillanatban, minden döntést megkerülve egy “a” betűt kivenni, mint ahogy ezt az alkotmánymódosításnál a többség megtette. Ebből a szempontból tehát a dolog korrekt.
Mégis mi a problémánk? A problémánk többrétű, minden egyes témához, engedjék meg, hogy csak felvillantsak egynéhány elemet, amelyet aztán majd egészen bizonyosan különböző szakmai fórumokon vagy akár itt, ebben a vitában, esetleg a részletes vitában még tovább érlelhetünk.
Először is a NATO válságreagálási rendszeréhez való magyar csatlakozásról engedjenek meg néhány mondatot! 2005 szeptemberében fogadta el a NATO csúcsértekezlete azt a döntést, amelynek értelmében arra kérik a tagállamokat, valamennyi NATO-tagállamot, hogy a saját jogrendszerébe iktassa be azt az eljárási rendet, amelyet különböző válsághelyzetekben alkalmaz, mindenekelőtt azért, hogy közös együttműködésre nyíljon mód, mindenekelőtt azért, hogy ebben az együttműködésben azonos nyelvezetet, azonos fogalmakat, azonos formulákat használjunk, hiszen a jogharmonizáció gyakorlatilag ezt jelenti.
(8.50)
Ebből a szempontból amit a törvényjavaslat leír, az több elemében kívánatos, fontos és elfogadható. Baj van azzal, amit nem ír le, vagy nem egészen pontosan. Tudniillik nem igazán korrekten tisztázza a nemzeti intézkedési rendszer kifejezést.
A szövegben kisbetűvel írják a nemzeti intézkedési rendszert. Ez azoknak a dokumentumoknak a gyűjteménye - a szöveg ebbéli értelmezése szerint -, amelyeket különböző válságszituációkban használni kell. De ha ezt abban az orbáni értelemben nézem, ahogy egyébként a nemzeti együttműködési rendszert a kormány tekinti, akkor nem egyszerűen csak intézkedési tervek sokaságáról van szó - megjegyzem, ez kevés is -, hanem olyan együttműködés kialakítására is szükség van, amely ezen tervek alkalmazását begyakoroltatja.
Hogy a kevésbé szakavatottak vagy esetleg laikusok is pontosan értsék: ha van egy válsághelyzet, az különböző minisztériumok, főhatóságok közös munkáját igényli. Ebben a közös munkában van egy koordináló szervezet, a Honvédelmi Minisztérium, és a honvédelmi miniszter felelőssége alatt végez számos tevékenységet, nevezetesen: koordinálja ezeket a feladatokat. De akkor, amikor nincs válság, akkor a Gazdasági Minisztérium, az Egészségügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium és még sokan mások, akik ezekhez a szervezetekhez tartoznak, a Honvédelmi Minisztériumtól függetlenül dolgoznak. Abban a pillanatban azonban, mihelyt valamilyen válságszituáció keletkezik, abban a pillanatban a honvédelmi miniszter utasítása alapján be kell induljon egy együttműködés.
Ha ezt le akarom egyszerűsíteni a vörösiszap-katasztrófára - vannak ennél jóval bonyolultabb válságszituációk is persze, és volt is az életünkben, hiszen ha más nem, a délszláv határ mentén történő katonai konfliktus még bonyolultabb szituációt jelentett -, summa summarum: egy olyan típusú válság esetén, mint a vörösiszap-katasztrófa, indokolt és célszerű, ha előzetesen begyakorolják a szervezetek azt, hogy mit fognak és hogyan fogják csinálni. Ennek hiányában gyakorlatilag lesz egy kézikönyv. Erről rendelkezik most a törvény, amelyet majd valaki valamikor, amikor helyzet van, fellapoz, és megpróbálja a saját intézményére adekvátan teljesíteni.
Mi azt gondoljuk, és én személyesen azt gondolom, hogy ennek az intézménynek a működtetéséhez kell ha nem is oly nagy, de egy kicsi szervezet, amely előzetesen ezt összefogja, és folyamatosan felkészíti az érintett együttműködőket a tekintetben, hogy ez korrekten működjön. Ennek a szabályozási körnek van egy másik politikai - helyesbítek: szakmai - gyengéje. Az pedig az, hogy a közigazgatási államtitkárnak, ugyan a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárának szakirányítási feladatokat ad, ami normális. Ugyanakkor konfliktus, válsághelyzet esetén nem engedi azt, hogy a vezérkari főnök bizonyos katonai-szakmai feladatokat más minisztériumok irányába is megfogalmazzon. Még egyszer mondom: válság esetén. Azaz békeidőben teljesen normális, hogy a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára marad a Honvédelmi Minisztériumnál és annak szervezeti egységeinél.
Ám ellenben, ha konfliktus van, és több minisztérium együttműködése valósul meg, és no pláne a Honvédelmi Minisztériumnak vannak aktuális feladatai, akkor mindenféleképpen szükséges, hogy a katonai szakirányítással meghatalmazott vezérkari főnök is kapjon ilyenfajta jogosultságot. Azt gondolom, hogy ennek újragondolása mindenféleképpen szükséges, mert enélkül gyakorlatilag írott malaszt marad az a fajta szándék, hogy itt lesz majd egy korrekt, szabályozott, tervszerű együttműködés korrekt, szabályozott feltételek mellett. Hangsúlyozom, a NATO védelmi reagálási rendszerének hazai integrációjával egyébként egyetértünk és azt szükségesnek tartjuk. Ezt a két szakmai felvetést, tisztelettel kérem, hogy fontolják meg.
A másik kérdéskör a Honvédelmi Minisztérium szervezetrendszerének átalakulásával kapcsolatos kérdéskör, amelyben az jelenik meg, hogy visszaállnak egy tagoltabb vezetési struktúrára, a korábban egyébként - szeretném Csampa Zsoltot tájékoztatni - nagyon sok országban alkalmazott integrált vezetési rendszert ismételten, egy picit lazítva szétszedik. Ennek nagyon sok veszélye van párhuzamosságokat tekintve, nehéz együttműködést tekintve, de azt kell mondanom önöknek, hogy ez tulajdonképpen a kormányzatnak egy olyan belügye, amit el tudok fogadni. Nem szeretem, de el tudom fogadni, tiszteletben tartva azt, hogy ez a szándék.
Pontosan tudom, hogy nagyon sok konfliktus lesz, és készüljenek arra, hogy számos alkalommal kell majd abban vitát folytatnunk, hogy ennek a vezetési rendszernek milyen hátrányai vannak. Hanem a mostani szabályozásban van néhány olyan elem, ami egészen bizonyosan újragondolandó és megfontolandó. Ez az új elem az, hogy a vezérkari főnököt gyakorlatilag megemeli a törvénytervezet és közigazgatási államtitkári beosztásba sorolja. A közigazgatási államtitkár, aki egyébként volt vezérkari főnök, az pedig nyilvánvalóan csak a saját intézményrendszerére vonatkozó feladatokat fogja ellátni.
Azt gondolom, hogy a mindenkori vezérkari főnök megemelése mellett a civil kontroll és a civil irányítás szempontjából a honvédelmi miniszter és a vezérkart felügyelni képes közigazgatási államtitkár felelősségét, jogkörét nem szabad gyengíteni. Minden olyan társadalomban, ahol a honvédség vezérkarának túlhatalma van, az káros következményekhez vezethet. Nem állítom, hogy ilyenfajta szándék megjelenne, de nem jó az, ha állam az államban működik a Magyar Honvédség. Az a jó, hogyha a honvédelmi miniszter és az ő csapata kontrollálja ezt a működést, és az a jó, ha a parlament meg az egészet kontrollálni és befolyásolni képes. Az erre való készséget és képességet egészen bizonyosan célszerű volna kialakítani, illetőleg megőrizni a honvédelmi miniszter és a közigazgatási államtitkár vezetés-irányítás, szakigazgatás tekintetében meglévő primátusát. Mindemellett a rang és a beosztás megadása önmagában nem akkora probléma, sőt támogatható is, hogy azt tovább érdemes volna ragozni.
Ugyanebben a tárgykörben megjelenik azonban két olyan elem, ami egészen biztosan az utókor számára is sok vitára ad majd okot. Az egyik a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemmel kapcsolatos javaslatsor. Azt kell mondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy győztek a konzervatív katonák azok fölött, akik egyébként egy korszerű katonai intézményt akartak - felsőoktatási intézményt - működtetni. Mert nem arról van szó a javaslatban és a megfogalmazott kritikákban, hogy az intézmény ilyen és ilyen szakmai követelményeit ilyen és ilyen módon kell teljesíteni, az ehhez szükséges feltételeket - lőteret, szakmai terepet és eszközöket - így és így biztosítsuk ahhoz, hogy a katonák még jobbak legyenek, hanem arról szól, hogy a katona álljon vigyázzba, hogy a takarodó és az ébresztő mikor legyen, és hogy milyen szigorú katonai rend szerint kelljen ezeket a fiatal embereket nevelni és oktatni.
(9.00)
Azt gondolom, hogy az az irány, amit megfogalmaznak - és ráadásul a Ludovika kifejezés, amelyről még néhány mondatot majd később szólok -, még utal is erre, hogy gyakorlatilag visszasilányítja a Nemzetvédelmi Egyetemet egy Ludovika szintjére. Lehet, hogy ott lesz kiválóan felkészített katona, olyan katonás lesz, hogy ihaj, ugyanakkor azt gondolom, egy katonával szemben jóval szélesebb és bővebb követelményrendszer fogalmazható meg, mint hogy hihetetlenül katonás katona legyen és a szakmáját is tudja. Kell együttműködési képesség, kell nyitottság, kell olyanfajta szemléletmód, amellyel ma a NATO katonái általában és többségében rendelkeznek. A magyar katonákkal nem szakmai természetű hiányosságok vannak - ezt azért szeretném önöknek nagyon határozottan mondani -, bár erre utaló mondatokat a miniszter úrtól is hallottunk korábban.
A Ludovika Zászlóaljjal kapcsolatosan, amelyben a hallgatójelöltek szerepelnek, van még egy nagyon nagy probléma: ki a főnök az adott szituációban? Az egyetem rektora? Az egyetem főtitkára? Vagy éppenséggel a Ludovika Zászlóalj vezetője? Képzeljék el azt a kettős jogállást, hogy én vagyok egyetemi hallgató, és egyébként tisztjelölt vagyok. Egyetemi hallgatóként nekem feladatot szab és egyébként a követelményeket meghatározza velem szemben az egyetemi tanács, a rektor, a nem tudom én, kicsoda, jelöltként pedig az illetékes katonai elöljáró. Ez olyanfajta konfliktusokat okozhat, amelyeket ebben a pillanatban előrelátni nem lehet, de egészen bizonyosan benne vannak a hatásköri összetűzéseknek és konfliktusoknak a csírái már ebben a törvénytervezetben. Nem jó, nem szerencsés. Ráadásul, ha igaz az a tétel, amit a miniszter úr egy kérdésre válaszolva mondott, hogy tudniillik hamarosan lesz integráció, egyetemi integráció, és mondjuk, a Corvinus Egyetemhez kerül az egységes közszolgálati egyetem részeként a védelmitiszt-képzés, a honvédtiszt-képzés, akkor abban a rendszerben, azt kell önöknek mondanom, hogy nagyon-nagyon nehéz az egyetemi életet direkt befolyásolni képes Ludovika Zászlóalj működését értelmezni. Ha ez a kollégiumban, ha ez másutt működik, akkor az hagyján; amikor nem érinti az egyetemi autonómiát, akkor az hagyján, de ha ez egy direkt beavatkozás, akkor azt gondolom, hogy borzasztó nagy probléma.
E kérdéskörben szintén konfliktust vet fel az, hogy miközben a honvédelmi miniszternek jogosultsága van arra, hogy az összes többi minisztérium együttműködését szabályozza válsághelyzetben, a honvédelmi miniszternek jogosultsága van abban, hogy a saját rendszerét akként formálja, ahogy szeretné, persze kell hozzá parlamenti támogatás, a honvédelmi miniszternek jogosultsága van arra, hogy kijelölje azt, hogy ki dönt arról, hogy kit lőnek le Magyarország légterében, ha idegen, azonosítatlan és egyébként együttműködni nem akaró légi jármű közlekedik, amikor a honvédelmi miniszter jogkörét megemelik fenntartói jogosítványokkal a Zrínyi Egyetemnél, az is számos konfliktust fog eredményezni, aközben van egy államtitkár, aki a Honvédelmi Minisztérium kezdeményezését annullálhatja.
Azt kell önöknek mondanom, hogy példátlan! Ez a honvédelmi miniszter leértékelése. Én azt gondolom, hogy ha van is olyan pártpolitikai érdek, sőt mit ne mondjak, kormányzati érdek, hogy bizonyos kérdésekben, személyzeti ügyekben egyeztessünk, azt sem a honvédelmi törvény kétharmados jogszabályában kell rögzíteni, hanem együttműködésben kell kialakítani. Abszurd! Abszurd, hogy önök a védelmi miniszterüket ilyen módon akarják gyengíteni. Az ő jogosítványainak az elvétele, hogy egyébként egy közigazgatási államtitkár rendfokozatú vagy rangú emberrel kell személyi ügyekben neki konzultálnia.
Azt kell mondanom, hogy tessék erre vigyázni. Tessék erre vigyázni, mert nyilvánvalóan az én számból másképpen hangzik, de ezzel együtt is az, hogy a GDP 1 százaléka alá csökken a védelmi költségvetés, hogy olyan pluszfeladatokat kap a Magyar Honvédség, amelyek plusz költségvetést igényelnének, azzal, hogy a honvédelmi minisztert ilyen módon gyengítik, azt kell mondanom, ez nem azt mutatja, hogy a Magyar Honvédség és a haza védelme a kormányzat egyes vagy kettes, vagy hármas számú nemzeti ügye lenne, hanem azt jelenti, hogy egy olyan területként kezelik, ahol prédaként sok mindent lehet csinálni. Nem tudom másként kezelni azt, hogy a Honvédelmi Minisztérium eszközeit adott esetben ingyen használhatja más. Nem tudom elképzelni azt, hogy a honvéd vezérkarnál, aki mégiscsak katonai, szakmai kérdésekben kompetens, ott valakinek az eszébe jutott, hogy ő akarja védeni a Sándor-palotát, ne adj’ isten, a koronát, vagy ha eszébe jutott, akkor egészen biztosan beleírja a Hősök terét, amit egyébként állami ünnepségeken és sok más alkalommal, példának okáért a katonai eskütételkor is használunk, az ismeretlen katona sírját.
Egyszerűen elfogadhatatlan az, hogy egyik részről a kormány nem adja meg azt a költségvetési támogatást, amely minimum járna, másrészről pedig pluszterheket rak az intézményre. Én pontosan értem, hogy a lojális kormánytag persze azt fogja mondani, hogy igen, de önöknek, mindenekelőtt a kormánypárti többségnek pontosan tudnia kell, hogy ez több egyszerű óhajnál. Ez jelzés a társadalom és jelzés a honvédelem egész intézményrendszere irányába arról, hogy valami nem jól működik, itt valami probléma adódik.
(A jegyzői székben Szilágyi Pétert Göndör István váltja fel.)
Tisztelt Képviselőtársaim! A harmadik kérdéskör, amelyről már most itt érintőlegesen szóltam, az önkéntes tartalékos rendszer kialakítása. Én tisztelettel köszönöm Csampa Zsoltnak, és a későbbiekben akarom is javasolni neki, hogy rendszeresen hasonlítsa össze a kormányzati eredményeket is fejlesztésekben, működésben és minden másban, amikor szóba hozta azt, hogy mi nem támogattuk annak idején a nemzetőrséget, és hogy ez mekkora konfliktus. A nemzetőrség akkoriban nem a Magyar Honvédség tartalékerejét képezte volna, tisztelt képviselőtársaim. Ennek a rendszerbe hozatala annyira értelmetlen, hogy a személyeskedő szándékon túl mást nem is találok erre vonatkozóan. Éppen ezért ezzel nem foglalkoznék, ám ellenben azzal igen, hogy kell-e tartalékos, mennyi tartalékos kell, és mi módon kell tartalékos.
Tisztelt Képviselőtársaim! Volt és van abban egyetértés, hogy a hadseregnek folyamatosan kell képezni egy olyan tartalékot, amely válságszituációban adott esetben elérhető. Ez az önkéntes hivatásos haderő bevezetésekor, amely - pontosan tudom államtitkár úrtól - definitíve sem igaz, de az önkéntes hivatásos rendszer bevezetésekor azt mondtuk, hogy erre szükség van, de ott és akkor nem volt meg rá a szükséges anyagi fedezet, és ott és akkor úgy véltük és úgy ítéltük, hogy a biztonságpolitikai környezet sem teszi feltétlenül szükségessé, ott és akkor azt gondoltuk, hogy a hivatásos állományra kell támaszkodni akkor, amikor mondjuk, egy kolontári típusú baleset és katasztrófa történik, nem pedig az egyébként 2-3 hét vagy sokszor hosszabb ideig mozgósítható önkéntes erőkre. A hivatásos hadsereg arra van, hogy békeidőben ezeket a feladatokat tökéletesen ellássa, de egyetértünk azzal a szándékkal, hogy szépen lassan, fokozatosan építeni kell a rendszert, bizonyos konfliktusra készülve.
De, tisztelt képviselőtársaim, egy egészséges embernek orvos nem ad időskori érelmeszesedés elleni gyógyszert, mondván, hogy ez majd bekövetkezhet. Az építészeink nem terveznek Magyarországon Richter-skála szerinti 13-as erősségű földrengésre épületet, mondván, hogy majd egyszer bekövetkezhet.
(9.10)
A honvédelmi miniszter nem küld Afganisztánba a katonáinknak atomtámadás elleni védekezéshez szükséges eszközöket, mondván, hogy egyszer ez majd bekövetkezhet. Éppen ezért egy ilyen furcsa veszélyeztetésre hivatkozni, hogy majd egyszer egészen biztosan szükség lesz arra, hogy ezeket a katonákat bevessük, ebben a pillanatban legalábbis kérdőjeles.
Én elfogadom, hogy a biztonságpolitikánk megítélése szempontjából a megközelítésünk más és más, csak míg a miénk nyilvános és egyértelmű, addig az önökét nem ismerjük. Nem ismerjük azt, hogy mire akarják, mi módon, milyen veszélyre, milyen nagyságrendben használni a Magyar Honvédséget és annak tartalékos erejét, milyen konfliktussal számolnak önök érdemben. Ennek ismeretében lehet csak meghatározni azt, hogy milyen létszámú hadsereg, milyen funkcióval, milyen feladattal működjön. Nem ismerjük, hogy önök mit akarnak, mert ha ténylegesen arra gondolnak, hogy valamelyik szomszédunk holnap jön, vagy ha ténylegesen arra gondolnak, hogy hirtelen óriási nagy terrortámadás érheti Magyarországot, akkor erről nyíltan és érdemben beszélni kell, szakmai és politikai körökben egyaránt, mert erre lehet gyakorlatilag felépíteni a Magyar Honvédség legalábbis közeljövőbeni működését. Én nem száz évekről beszélek, képviselőtársaim, emberöltőnyi időszakról beszélek, tizenöt-húsz évekről ebben a szituációban, ezt így lehet belátni.
Folyamatosan értékelni kell, folyamatosan elemezni kell, és ez alapján lehet eldönteni azt, hogy mi történik. Önök nem ezt tették, hanem kimondottan a korábbi politikai ígéreteiket gyorsan teljesítendő most gúnyába öltöztetik a biztonsági őröket. Több ilyennel volt szerencsém beszélni, akinek azt mondták, hogy vagy megszűnik a munkád, vagy beöltözöl. Ezt önkéntességnek nevezni, amikor egy egzisztenciális zsarolással hívják be a szervezetbe az embereket, azt kell önöknek mondanom, hogy egészen elképesztő. Ha ilyen lázári és szijjártói fogalmakat akarnék használni, akkor azt mondanám, hogy pofátlan. De én nem vagyok olyan magaslatban, éppen ezért azt tudom mondani, hogy elfogadhatatlan, tisztelt képviselőtársaim. Elfogadhatatlan az a megoldás, hogy úgy teszünk, mintha ez olyan nagyon-nagyon önkéntes lenne, miközben a háttérben megzsaroljuk.
Elfogadhatatlan az a megoldás, hogy el se fogadtuk a törvényt, de önök már kiképzésről beszélnek, személyi elbeszélgetést folytatnak. Ez a parlament leértékelése, tisztelt képviselőtársaim! Elfogadhatatlan, hogy úgy csinálunk, mintha működne, csak azért, hogy kielégítsünk egy egyébként önök által gerjesztett politikai igényt, hogy katona őrizze. Bármelyik kormányzat beöltöztethette volna katonai egyenruhába bármelyik emberét néhány törvény módosításával, de azokat nem merte volna önkéntes tartalékosnak hívni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek a gondolatok vezettek bennünket arra, hogy a törvényt összességében nem támogatjuk, és tisztelettel kérjük önöket, hogy javaslatainkat, véleményünket önök is vegyék figyelembe.
Köszönöm szépen türelmüket. (Taps az MSZP soraiból. - Szórványos taps az LMP padsoraiban.)
