WITTNER MÁRIA

Teljes szövegű keresés

WITTNER MÁRIA
WITTNER MÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót. Hát kezdhetném egy amerikai filmcímmel, hogy “Nicsak, ki beszél?”. (Derültség a Jobbik soraiban.) A nemzeti ÁVH-ról csak annyit, hogy 2006. október 23-án önök bebizonyították, hogy önök tartoztak a nemzeti ÁVH-hoz, úgy mellesleg. (Taps a Jobbik soraiban, szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Emlékeztetni szeretném, már csak a memória felfrissítése végett is, hogy 2006. szeptember 23-án a Fidesz egy nagygyűlést akart csinálni a Hősök terén. Mit mondott a titokszolgálati miniszter? Robbantani fognak, de nincs annyi rendőrünk, hogy megvédjük a nagygyűlést. A nagygyűlés elmaradt, önök pedig hazudtak.
A polgármesteri hivatalokat, azt hiszem, tudjuk, hogy kik akarták lehallgatni, törvénytelenül. Nem kellene talán elfelejteni, mert lehet, hogy az önök memóriája, amikor önökről van szó, nagyon tompa, de az enyém az nagyon éles, és emlékszem mindenre. (Dr. Józsa István: Mi is.) Így van. És ha valóban olyan ártatlanok önök, az elmúlt 8 év után hogy kerülhetett az ország morálisan, erkölcsileg, gazdaságilag ebbe a helyzetbe? És még lehetne sorolni. Nem véletlenül vannak ezek a vizsgálóbizottságok, mert minden oknak megvan az okozata. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Kant!) És nagyon-nagyon törvénytelen volt az önök működése, és hadd mondjam meg, az pedig soha nem felejthető el önöknek, amit az 50 éves évfordulóra október 23-án műveltek.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban, szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem