DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Az Országgyűlés tegnap este hosszabbította meg a kolontári vörösiszap-tragédia kapcsán a kormány által 2010. október 6-án Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyére elrendelt veszélyhelyzetet. Szinte teljesen egyhangú döntéssel, egy ellenszavazattal kapott bizalmat a kormány előterjesztése.
Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, 2010. október 4-én, 12 óra 30 perckor a MAL Zrt. ajkai telephelyén a 10-es iszaptároló kazetta nyugati gátja átszakadt, és soha nem látott ökológiai katasztrófa történt, amelynek következtében Kolontár, Devecser, Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit a vörösiszap elöntötte; emberéletben, anyagi javakban, környezetben, ivóvízben, a természetes vízfolyásokban rettenetes károkat okozott ez a tragédia, ez az ökológiai katasztrófa.
A kormány október 6-án veszélyhelyzetet hirdetett, de azonnal, már október 4-én, tíz perccel a katasztrófa észlelése után az ajkai városi tűzoltók és a devecseri rendőrök a helyszínen mentették az emberéletet, és az első sebesültek is közülük kerültek ki.
(9.20)
Az elmúlt időszakban a kormány döntéseinek megfelelően gyorsan, határozottan történt a mentés, a veszély elhárítása, a károk felszámolása megkezdődött. Ön, aki a térségben él, tudhatja és tanúsíthatja, hogy megkezdődött a veszély elhárításán, a károk felszámolásán túl a környezet mentesítése, a lakóterületek mentesítése.
Kolontár települést kiürítették, azóta már az elmúlt héten visszaköltöztek a lakók; Devecser vonatkozásában is megelőző intézkedések meghozatalára került sor, szerencsére nem kellett ilyen intézkedést Devecser város vonatkozásában hozni. De szeretném elmondani, hogy ez az iszonyatos katasztrófa, ez a nagy ökológiai katasztrófa olyan helyzetet teremtett, amit még Magyarországon nem tapasztaltunk, olyan pusztítást okozott. És nemcsak az anyagi javakban, nemcsak az emberéletben, hanem az emberi lelkekben, úgy, ahogy ön mondta, az emberi életfeltételekben is szörnyű beavatkozást okozott, és valóban azt lehet mondani, hogy az érintettek számára az élet nem tud úgy folytatódni, ahogy addig történt, ahogy addig élték az életüket.
De mindenesetre a kormány minden segítséget megad és megadott a katasztrófa érintettjei számára, senki nem marad fedél nélkül, mindenkinek az ellátását, az elhelyezését biztosítottuk, és a jövőben is biztosítani fogjuk mindaddig, amíg a végleges megoldás meg nem születik. De szeretném aláhúzni, hogy a kormány segítsége megelőző segítség, a felelősséget a katasztrófa okozóinak kell viselni; a felelősséget, mind az anyagi jogi, mind a büntetőjogi, mind a közigazgatási, mind a környezeti felelősséget a katasztrófa okozóinak kell vállalni.
És szeretném elmondani azt, hogy már a katasztrófa napján, a mentés, a veszélyelhárítás, a károk felszámolásával egyidejűleg a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntett gyanúja miatt. A nyomozást később a Nemzeti Nyomozó Iroda folytatta, és sor került a MAL Zrt. vezérigazgatójának előállítására, őrizetbe vételére, majd az ügyészség indítványt tett a vezérigazgató előzetes letartóztatására. Itt szeretném elmondani az igazság kedvéért, hogy nem az ügyészség utasította el az előzetes letartóztatásba helyezést, hanem a Veszprém Városi Bíróság utasította el. Valóban, sokak számára hihetetlen döntést hozott a Veszprém Városi Bíróság, amellyel szemben egyébként az ügyészség fellebbezést jelentett be. Ezt a fellebbezést jelenleg még nem bírálták el. Bízunk abban, hogy az igazság kiderül, és ebben a fontos kérdésben is az igazság fog győzedelmeskedni végül.
Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Szeretném tájékoztatni arról, hogy az eddig gyanúsítottként kihallgatott három személy jelenleg szabadlábon védekezik, de a vezérigazgató vonatkozásában (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az ügyészség fellebbezést jelentett be, a fellebbezés elbírálása folyamatban van. A nyomozás természetesen kiterjed arra is, hogy a tározó tervezése, kivitelezése, üzemeltetése és működése, hatósági ellenőrzése során milyen szabálytalanságok történtek (Az elnök ismét csenget.), és ezek milyen ok-okozati összefüggésben állnak a bekövetkezett katasztrófával.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem