DR. TURI-KOVÁCS BÉLA

Teljes szövegű keresés

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem túlzás, hogy a magyar emberek rendkívül nagy várakozással voltak az áprilisi választás előtt. De azt gondolom, hogy az meg tény, hogy a magyar vidék, a magyar vidéken élő emberek döntő részben járultak hozzá ahhoz, hogy ennek a kormánynak, a második Orbán-kormánynak kétharmados többsége lehet.
Úgy tűnik, hogy ezek a várakozások meggyőződésem szerint a kezdeti intézkedésekkel jelentős mértékben nem voltak hiábavalók. Kivette a részét - és ezt el kell ismerni minden elfogultság nélkül - az a tárca is, amelynek a feladata a vidék és az agrárium erősítése, abból a munkából, amely mindenekelőtt az emberek sorsának a jobbítását kívánta célul tűzni.
A teljesség igénye nélkül olyan intézkedések történtek, amelyeket régen vártunk, amelyeket ellenzékből nem egyszer, nem kétszer, éppen az államtitkár úrral együtt és másokkal terjesztettünk elő annak idején a bizottságokban, próbáltuk a Ház elé hozni, sikertelenül, mindig megakadályozta a szocialista többség. Ezek az intézkedések ma valósággá váltak: a kistermelőknek az a lehetősége, hogy az élelmiszer-feldolgozásban jelentősen részt vehessenek, az a lehetőség, hogy a közintézményekhez eljuthassanak a kistermelőktől, de általában a termelőktől közvetlenül is az élelmiszerek.
Nagyon fontos döntésnek tartom, hogy a foglalkoztatás egyszerűsítése lehetővé teszi, hogy több embert és szabályszerűen lehessen foglalkoztatni. Nem vitás, hogy stratégiai jellegű döntések is születtek, mert a Nemzeti Földalappal kapcsolatos új törvény és mindenekelőtt a magyar állam elővételi joga, azt gondolom, hogy már stratégiai jellegű döntés volt, és ugyanilyen stratégiai jellegű döntés volt - különösen fontos meggyőződésem szerint a mezőgazdaságon belüli folytatás lehetőségének megteremtésére - az illetékkel kapcsolatos döntés, amely lehetővé teszi, hogy a szülőnek a földjén a gyermek ott maradhasson és folytathassa a munkát, folytathassa a tevékenységet. Ez lehet a jövő.
Mégis, ha azt mondom, hogy mindez - azt kell mondanom - csak a kezdet lehet, akkor azt hiszem, hogy ez sem túlzás. Stratégiai döntésekre van ugyanis szükség. Az elmúlt nemcsak nyolc év, amely a legnyomorúságosabb volt, de az elmúlt 30 év olyan veszteségeket okozott a magyar vidéknek, amely példátlan. Számadatok igazolják, és lehet itt kétségeket mondani, de miközben Európában 30 százalékkal növekedett a mezőgazdaság kibocsátása, ezalatt - döntően a szocialista közreműködésnek köszönhetően - 25 százalékkal csökkent a magyar mezőgazdaság kibocsátása. És még ilyen körülmények között is a szocialisták nemegyszer, a végső szükségben éppen azokból a pénzekből tudták a lyukakat betömni, amit a mezőgazdaság bocsátott a rendelkezésükre egy-egy esztendőben.
Meggyőződésem tehát, hogy ez egy olyan ágazat, amely stratégiai ágazat. Ezért hiányolom és egyben kívánom, hogy stratégiai ágazatként legyen kezelve az elkövetkezendő időkben. Azaz a nemzetstratégiának nemcsak része kell legyen a magyar mezőgazdaság és vidékfejlesztés, hanem annak az egyik alappillére. Ennek hiányában ugyanis meggyőződésem szerint az általunk tényleg elérni kívánt nagymértékű munkalehetőség-bővítés vidéken nem valósítható meg. Ehhez tehát azokat a stratégiai döntéseket, amelyek érintik a birtokszerkezetet, érintik a termelési szerkezetet, meg kell hozni, ez megkerülhetetlen.
Mindemellett persze tisztában vagyok azzal, hogy szükségesek azok a döntések, amelyek azonnali segítséget is jelentenek. Tehát azzal is tisztában kell lenni valamennyiünknek, hogy ma éppen az előző kormány közreműködése következtében egyáltalán nem lesz olyan helyzetben a költségvetés, amely korlátlan pénzösszegeket tudna bármelyik ágazat rendelkezésére bocsátani, így a mezőgazdaság részére sem.
Lehet azonban így is tenni sok mindent. Mindenekelőtt én nagy figyelemmel és nagy szeretettel hívnám fel az államtitkár úr és így ezen keresztül a kormány figyelmét a következőre: ha valóban stratégiai döntéseket akarunk hozni, ezt meg kell alapozni. Ezért azt a felmérést most már el kell kezdeni, amely tiszta helyzetet teremt a magyar földtulajdon helyzetében és a magyar földbirtoklás helyzetében. Ma nincs ilyen helyzet. A telekkönyvi állapotok távolról sem a valóságot tükrözik nagyon sok esetben. Tisztázni kell, hogy a most is hatályos, 300 hektáros felső tulajdonlási határ miként valósul meg, hányan lépik azt túl, és milyen módon, milyen mértékben? Mert ahhoz, hogy rendelkezni tudjunk azzal, ami ennek az országnak a legfőbb értéke és kincse, a magyar termőföld, tudnunk kell, hogy mivel rendelkezünk.
Ezért azt gondolom, hogy ha a kormány halad azon az úton tovább, amelyen elindult, ha a magyar agráriumot képviselők ezt fogják képviselni, akkor ezek a stratégiai döntések meg kell hogy szülessenek. Én meg vagyok arról győződve, hogy a magyar vidékben megvan az az erő, hogy a kitörési pontok között az első helyen tud lenni, ott tud lenni az élen, amelyre ennek a nemzetnek oly nagy szüksége van.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem