GULYÁS GERGELY

Teljes szövegű keresés

GULYÁS GERGELY
GULYÁS GERGELY, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi bizottság a törvényjavaslatot megtárgyalta, és azt általános vitára alkalmasnak tartotta. Részletesen végigvettük a törvényjavaslat egyes pontjait, és úgy ítéltük meg, hogy az összhangban van az általános önkormányzati létszámcsökkentéssel, illetve egy konkrét kivételtől eltekintve a kisebbségi biztos is támogató állásfoglalást fogalmazott meg, azt az egy konkrét kivételt pedig, ami a háromfős kisebbségi testületeket illeti, egy törvénymódosítás tudja orvosolni, és az meg fog történni.
Mindezekre tekintettel az emberi jogi bizottság többsége a javaslatot támogatja. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem