NAGY CSABA

Teljes szövegű keresés

NAGY CSABA
NAGY CSABA, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság megtárgyalta dr. Hargitai János és Szászfalvi László képviselők önálló indítványát, amely a kisebbségi önkormányzati képviselők számának csökkentése érdekében szükséges törvények módosításáról szól. A bizottság a tárgyaláson beszélt arról, hogy a települési és a fővárosi kerületi kisebbségi önkormányzatok képviselői létszámát a javaslat szerint 5 főről 3 főre módosítanák, a fővárosi, illetve a megyei kisebbségi önkormányzat képviselőinek a számát 9 főről 5 főre, illetve arról is beszéltünk, hogy az országos kisebbségi önkormányzatok közgyűlési tagjainak száma is csökken attól függően, hogy a megválasztott kisebbségi önkormányzatok száma miként alakul.
Itt volt egy vélemény, amely szerint a 15, illetve az 53 önkormányzati taglétszámot is esetlegesen tovább lehetne csökkenteni, de erre konkrét javaslat nem hangzott el. Annyit szeretnék még elmondani ezzel kapcsolatosan, ez egy személyes példa, hogy miért is van szükség arra, hogy ez a javaslat megtárgyalásra kerüljön, illetve hogyan illik bele abba a sorba, amiről már több alkalommal beszéltünk, minthogy az országgyűlési képviselők és az önkormányzati képviselők számát is szeretnénk csökkenteni, ez a példa egy személyes példa, egy pécsi példa. Pécsett bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, ruszin és szerb, illetve ukrán kisebbségi önkormányzat is van. Ez összesen azt jelenti, hogy 45 kisebbségi önkormányzati képviselőnk van. Ehhez jön még a Pécsett maximum 41 fős testület. Tehát ez is jelzi azt, hogy 155 ezres városban gyakorlatilag 86 képviselő is lehet. Ilyen tekintetben azt gondolom, nem kell indokolni azokat a javaslatokat, amelyek e tekintetben már elhangzottak.
Annyit szeretnék még mondani a tisztelt képviselőtársaimnak, hogy a képviselői önálló indítványt, a törvényjavaslatot a bizottság általános vitára alkalmasnak tartotta, és 19 igen szavazattal, egyhangúlag javasolja az Országgyűlésnek, hogy megtárgyalja.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem