SZÁSZFALVI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szó. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy az általános vita végén már válaszoltam az ott elhangzottakra, kérem, engedjék meg, hogy csak néhány szóban reflektáljak a részletes vitára, Hiller István képviselő úr felszólalására.
A törvényjavaslattal nem csupán az volt a célunk, hogy állítsuk vissza az előző polgári kormány idején alkalmazott gyakorlatot, és úgy bontsuk le az egyházi iskolák megalapításának szocialisták által bevezetett adminisztrációs gátjait. 2002-höz viszonyítva ugyanis lényegesen megváltozott az ország társadalmi és gazdasági helyzete, és ahogyan azt mindannyian tudjuk, az MSZP-kormányoknak köszönhetően nem pozitív irányba változott ez a helyzet. Ez az időszak az egyébként iskolafenntartói kötelezettséget is vállaló önkormányzatok teljes kivéreztetését, szakadékba tolását jelentette a Gyurcsány-Bajnai-kormányok részéről.
Azt Magyarország minden polgára tudja és látja, hogy az utolsó feladat, amit az önkormányzatok minden körülmények között igyekeznek vállalni, az oktatás, az iskolák fenntartása. De mi történik azokkal az iskolákkal, amelyeket a fenntartó önkormányzatok már nem tudnak tovább finanszírozni? Az MSZP-s válasz erre a kérdésre az, hogy vagy zárják be az iskolákat, vagy az önkormányzatok alkossanak társulást, és úgy tartsák fenn az iskolát, vállalva, hogy egy gyermek naponta adott esetben akár 2-3 órát is utazzon lakóhelye és iskolája között. A szocialisták ezt tartották az egyedüli üdvözítő megoldásnak, és minden más megoldást adminisztratív úton lehetetlenítettek el.
Kedves Képviselőtársaim! Mi ezzel a törvénymódosítással lehetőséget szeretnénk biztosítani, hogy az önkormányzatoknak több reális lehetőség közül, adminisztratív gátak nélkül lehessen választani iskoláik működésének megtartására. Ez a javaslatunk legfőbb célja, és ehhez kérem képviselőtársaim támogatását.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem