DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak egészen rövid időre kell a figyelmüket kérnem annak érdekében, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának álláspontjáról képviselőtársaimat tájékoztathassam.
A törvényjavaslat - mint erre korábbi felszólalók is utaltak - az önkormányzati képviselők és polgármesterek megválasztására vonatkozó, most módosuló anyagi jogi szabályokhoz kívánja az eljárási szabályokat igazítani. Ezzel összekötve a törvényjavaslat a rövidebb és takarékosabb kampány érdekében is tartalmaz módosító rendelkezéseket. Az anyagi jogi szabályok változása természetszerűleg szükségessé teszi az eljárásjogi vonzatoknak az eljárási törvényben történő átvezetését.
(18.10)
A rövidebb és takarékosabb kampány pedig olyan törvényi cél, amellyel kapcsolatban önmagában ellenvetés, vita egyáltalán nem alakult ki. Képviselőcsoportunk ezzel a céllal maga is egyetért, az előadottak okán a törvényjavaslatot a Kereszténydemokrata Néppárt frakciója támogatja.
Mint észrevehették, képviselőtársaim, ez egy normál felszólalás volt; kétperces időkeretben sikerült végre nekem is előadni, elmondani önöknek a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontját; köszönöm a figyelmüket.
Elnök úr, a normál, előre jelzett felszólalástól ezennel visszalépek. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem