DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Két dologra szeretnék csak reagálni. Az egyik: azért most már kezd egy picit sok lenni az, hogy itt ülünk egy olyan parlamenti leosztásban, ahol az ellenzék az egyharmadát sem éri el a parlamenti létszámnak, és önök most már nem először arra hivatkoznak, hogy az ellenzék akadályozza a munkát. Hagyjuk már ezt abba! Ezekben a törvényekben önök meg sem próbálnak egyetértésre jutni az ellenzéki pártokkal, az ellenzéki pártoknak nincs is lehetőségük, s ha akarnák, akkor se tudnák akadályozni az önök nemzeti együttműködését. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.)
A másik: szintén picikét kezd unalmas lenni, hogy önök ebből a pozícióból folyton beágyazottságra hivatkoznak, arra, hogy hány száz aktivista segíti az önök munkáját. Higgyék el, ha valóban az a céljuk, vagy ha valóban az ennek a parlamentnek a célja, hogy megújítsa a magyar demokráciát, akkor olyan viszonyokat kell teremteni, ahol nem pusztán önöknek, nem pusztán nekünk vagy más ellenzéki pártoknak, de bárkinek ebben az országban, aki - mondjuk - két vagy három év múlva pártot akar alapítani, vagy csak hatékonyan bele akar szólni egy nagyváros életébe, meg kell adni a lehetőséget, hogy megnyerjen magának embereket, akár olyan szoros szövetségben is, hogy pár év múlva másoknak is legyen háromszáz aktivistájuk egy-egy választókerületben.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem