KÓSA LAJOS

Teljes szövegű keresés

KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A ’97. évi C. törvény, amely a választási eljárásról szóló törvény és a választások általános eljárási szabályait tartalmazza, természetesen a korábbi választási törvényekhez igazodott, és a korábbi választási törvényekhez kapcsolódóan rendezte az eljárási kérdéseket. Tekintettel arra, hogy az önkormányzati választási törvény módosítására javaslatot tettem, sőt kezdeményeztem, hogy egy új önkormányzati választási törvény kerüljön a Ház elé, ennek a végszavazása kedden lesz, így már az akkori expozémban is jeleztem, hogy az eljárási törvény néhány szabályához is hozzá kell nyúlni.
(17.00)
Az eljárási törvény azonban nemcsak abban az értelemben hoz módosításokat, hogy hozzáigazodik az új önkormányzati választási törvényhez, hanem abban is egy lényeges változtatást tartalmaz, hogy a választási kampányban végig arról beszéltünk, hogy szeretnénk egy rövidebb kampányt az önkormányzati választások és az országgyűlési választások esetén is. Úgy ítéljük meg, hogy az a kampánymetódus, amely az országgyűlési és az önkormányzati választásokra volt jellemző, indokolatlanul elnyújtott, hosszú, ezért az eljárási törvényben a korábbi 72 napos kampányt 60 napra hoztuk vissza.
A 60 nap alatt mindennel kalkuláltunk, ami ilyenkor a választás lebonyolításához szükséges, tehát a választói névjegyzék kifüggesztésével, azzal, hogy a posta mennyi idő alatt tudja a választóknak a választói értesítést kézbesíteni, azzal, hogy mennyire lehet rövidre szabni vagy ésszerűsíteni a választási eljárásban a kifogásokra hagyott időt, tehát a fellebbezésekre, a másodfokú eljárásokra a korábbi három nap helyett két napot javasolunk tenni. Így összességében mintegy 60 napra tudjuk a választás időszakát összesűríteni, igaz, hogy ez jár egyébként a választások kapcsán a jelölő szervezetek és a jelöltek számára is nehézséggel, mindenki számára egyformán, hiszen a korábbi, viszonylag hosszabb, úgynevezett kopogtatócédula-gyűjtési periódust 9 napra hoztuk vissza.
Talán meghökkentő lehet, tisztelt Ház, hogy a 9 nap rövid vagy hosszú. Mindenképpen azt kell mondjam, hogy inkább rövid, mint hosszú. Azonban az eddigi 20 éves kopogtatócédula-gyűjtési tapasztalat az, hogy a kopogtatócédula-gyűjtés első hetében lehet a választópolgároktól ezt a támogatást megkapni mintegy 90 százalékban, és a további időszak tulajdonképpen egy ilyen kétségbeesett periódus akkor, amikor még valakiknek hiányzik néhány cédulájuk a szükséges limitekhez, de ez főleg az országgyűlési választáson okoz gondot. A helyhatósági választásokon ugyanis az induláshoz szükséges limitek jóval-jóval alacsonyabbak.
Ezért úgy gondoljuk, talán érdemes a választópolgárok számára ezt a - hogy is mondjam - mégiscsak megterhelő időszakot rövidíteni, főleg azért, mert az is tapasztalat, hogy a választási periódusban a kopogtatócédula-gyűjtéskor az úgynevezett ajánlócédulákkal, tehát a kopogtatócédulákkal történő visszaélések, variálások tipikusan ennek az időszaknak a második felére esnek, amikor egyes jelöltek kétségbeesett helyzetükben mindenfélével próbálkoznak. Úgy gondoltuk, hogy a 9 nap egy olyan szervezet esetében, amely kellő társadalmi beágyazottsággal rendelkezik, nem okozhat semmiképpen sem gondot. Egy-egy önkormányzati körzetben össze kell gyűjteni száz, maximum kétszáz cédulát. Ez még azoknak sem okoz gondot, akik egyébként függetlenként mindenfajta szervezeti támogatás nélkül indulnak egy önkormányzati választáson. Bár kétségtelen, hogy rövid az idő, de teljességgel teljesíthető, és egyébként ez az időrövidség talán orvoslást hoz arra a problémára is, amit én mondtam, hogy a kopogtatócédulákkal való visszaélések - miután rövid a periódus - száma visszaesik és csökken.
Még egy újítás van az eljárási törvényben, tisztelt parlament, ez pedig a kampánycsend intézményéhez kapcsolódik. Az önkormányzati választások esetén különösen nehéz egyébként értelmezni az országos kampánycsend követelményét, arról nem beszélve, hogy tudom, hogy Magyarországon egyébként e kampánycsend intézményéhez húsz év alatt nagyjából hozzászoktunk. Azonban az a helyzet, hogy az európai országok többségében a kampánycsend mint intézmény, teljességgel ismeretlen. Arról nem is beszélve, számtalan jogeset mutatott arra, hogy a kampánycsendsértésnek lényegében nincs semmifajta értelmezhető szankciója, bár számtalan esetben sérült a kampánycsend követelménye úgy is, hogy az illető képviselő, akinek az érdekében látszólag elkövették a kampánycsendsértést, vétlen volt ebben, de úgy is egyébként, hogy egyébként ő maga is ezt generálta.
Tekintettel arra, hogy a kampánycsend intézménye az önkormányzati választásokon végképpen nehezen értelmezhető, hiszen a napnál világosabb, hogy mondjuk, míg egy országos választás esetén egy adott egyéni választókörzetből, ahol van 25 település, háromban sértik a kampánycsendet, akkor felvetődhet, hogy egyébként ez érdemben befolyásolja-e a választópolgárokat olyan mértékben, hogy adott esetben egy komolyabb szankciót kell fontolgatni, így az önkormányzati választások esetén az önkormányzati választások konkrétan 3200 különböző településen zajlanak, 3200 teljesen különböző kampányról van szó.
Így aztán úgy gondoltam, hogy az önkormányzati választás esetén a kampánycsend szabályozására elegendő lehet az a megoldás, amikor azt mondjuk, hogy a választás napján nem lehet kampánytevékenységet folytatni, tehát a vasárnapi választási napot feltételezve vasárnap nulla órától az urnák zárásáig, 17 óráig. Egyébként megvallom őszintén, nem látok - főleg az önkormányzati választás esetén - súlyos problémát abban, ha a kampánycsend intézményét ebben az értelemben ennél a választásnál így kezeljük.
Hogy az országgyűlési választásnál általánosan mi a szabály, azzal kapcsolatban természetesen pedig azt gondolom, hogy az a felállított bizottság, amely majd az országgyűlési választások szabályait a parlament elé terjeszti valamikor jövő nyáron, akkor erre ki fog térni, ki kell neki térni. Én azt is el tudom képzelni, hogy az eljárási törvényben az országgyűlési választásokra a kampánycsend esetében más szabályok vonatkoznak, mint az önkormányzati választás esetében. Ebben nem látok kivetnivalót.
Összességében, tisztelt parlament, szeretnénk annak a korábbi, a választási kampányban többször hangoztatott ígéretünknek is eleget tenni, hogy rövidebb legyen az önkormányzati kampány. Mi úgy látjuk, hogy a 60 nap elegendő arra, hogy a rendszer felkészüljön. Úgy látjuk, hogy 60 nap alatt, főleg önkormányzati esetekben lehet tájékoztatni a polgárokat, el lehet érni őket a kampánytevékenységgel, ezért a szükségesnél hosszabb kampányperiódus mindenképpen feleslegesnek és pénzpocsékolásnak tűnik.
A többi eljárási szabályhoz alapvetően nem nyúltunk az eljárási törvényben. Sok technikai módosítást lehetne tenni az eljárási törvényben. Azonban ezt azért nem tettem meg, mert koncentráltam azokra, amelyek a mostani törvényi változások miatt szükségesek, másrészt mégis az a helyzet, hogy a választások lebonyolításáért a kormány a felelős. Ebben az értelemben korábban volt egy vita, hogy hol van az a határ, mondjuk, az ilyen sarkalatos alaptörvényeknél, amelyeket a parlament előterjesztésében kívánatos tárgyalni, és hol van az az intézmény vagy törvény, amelyet pedig kifejezetten a kormány előterjesztésében illik tárgyalni; az eljárási törvénnyel azért nem tudtam megvárni a kormányt, mert amennyiben nem fogadjuk el az eljárási törvényt, akkor majd az önkormányzati választások lebonyolítása kerülhet veszélybe az októberi időpontban, de úgy gondolom, később mindenképpen elvárható, hogy a választásokért felelős kormány érdemben hozzá tudjon nyúlni az eljárási törvényhez. Van benne jó néhány olyan paragrafus, illetőleg olyan eljárási szabály, amely mindenképpen felülvizsgálatra szorul. Ezt bizonyította egyébként a választások lebonyolítása is az országgyűlési választások esetében.
Sem az OVB, sem pedig a Választási Iroda nem állt a helyzete magaslatán, sőt az OVB számos, az eljárási törvénnyel kifejezetten ellentétes határozatot is hozott. Tehát nyilvánvalóan itt világossá kell tenni, hogy ki a törvények ura, ez maga a parlament, és ki a végrehajtó, ez pedig ebben az esetben az OVB, amely értelmezheti éppen a jogszabályokat, de újat helyette nem alkothat, és a Választási Iroda pedig a végrehajtó. Itt utalnék arra az esetre, ami a választásokon történt. Az OVB először abszurd módon meghosszabbította a kampánycsendet arra hivatkozva, hogy amíg az utolsó szavazó nem szavaz, addig sérülhetnek a kampánycsendhez fűződő érdekek, majd 11 órakor a kampánycsend-meghosszabbítást felfüggesztette, miközben egyébként hajnali 2-ig folyt a szavazás. Tehát itt önmagában a saját rendszerében is egymásnak homlokegyenest ellenkező döntéseket hozott.
(17.10)
Ezeket a félreértéseket, konfliktusokat, problémákat az eljárási törvényben ki kell majd küszöbölni. Csak ebben az esetben én azért nem törekedtem erre, mert - még egyszer hangsúlyozom - arra szorítkoztam, hogy az önkormányzati választások októberben probléma nélkül lebonyolíthatóak legyenek.
Az előterjesztésben van néhány olyan pont, amit a vitában, illetőleg a törvénymódosításkor az eljárási törvényben nem nyitottunk meg, én sem tettem arra módosítást. Az alkotmányügyi bizottság ugyanakkor jelezte: elképzelhető, hogy bizonyos módosítások elfogadásakor a törvénynek más pontját is módosítani szükséges, de ezt jeleztük, hogy majd amikor a végszavazásra kerül sor, akkor koherenciazavarként ezt tudjuk kezelni, az alkotmányügyi bizottság elnöke erre már nekem javaslatot tett.
Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kérem a képviselőtársaimat, hogy fontolják meg a javaslatainkat, és ha tudják, támogassák.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem