NOVÁK ELŐD

Teljes szövegű keresés

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagyon sajnálom, hogy Szakács Imre ilyen arcátlanul, egyfajta újabb őszödi beszéd képét idézi, és nagyon sajnálom, hogy itt szemközt a képviselők egyszerűen a szemünkbe röhögnek, hogy persze, mi semmiféle csalást nem követtünk el a választásokon.
Hát álljon meg a menet! Ferencvárosban a Fidesznek esetenként a pártirodájukban leadott érvényes ajánlószelvények a MIÉP-nél kötöttek ki ezen a bizonyos elhíresült ferencvárosi időközi választáson. Így akartak elvenni egy vagy két százalékot, egyértelműen a Jobbiktól, hogy induláshoz segítenek egy halott konkurens pártot. A rendőrség már több száz embert kihallgatott; sajnálatos, hogy ilyen lassú a bűnüldözés módja Magyarországon, hogy a tettes még nem került kézre.
De említhetnénk akár a Munkáspárt helyzetét, amely úgy adott le 832 ajánlószelvényt ezen az időközi választáson, hogy utána 48, azaz 48 darab szavazatot kapott. Hát mi ez, ha nem csalás? És hány és hány példát tudnánk mondani, akár csak a legutóbbi kampányból is, amikor fideszes polgármester és egyéb fideszes képviselők jelezték elképedve, hogy hogyhogy az ő ajánlószelvényük a MIÉP-nél kötött ki?! Aztán amikor szóltak neki a pártközpontból - talán egyenesen Kubatov Gábor -, akkor utána már visszavonta a panaszát. Azóta vizsgálódik a rendőrség. Majd meglátjuk, interpellálhatjuk-e a belügyminiszter urat, hogy milyen eredménnyel. Kicsit szkeptikus vagyok ebben az ügyben.
Teljesen egyértelmű, hogy a felelős megtalálható a politikai érdek és a konkrét vizsgálatok nyomán is. Az más kérdés, hogy ahogyan az MSZP-ben is ismert a mondás, hogy igyunk még egyet, és fogd rá a Gyuszira, hasonló vicc lett ma már talán az önök háza táján, hogy fogjuk rá a Mikulásra. Mert ezt teszik. Azt mondják, hogy a postaládájukban találták ezeket a hamis ajánlószelvényeket, amiről kiderült, hogy nem arra a pártra adtak, amely valójában rá van írva. Ezek egyértelműen bebizonyosodtak az elmúlt hónapokban, és azt gondolom, hogy ezt az arcátlanságot ne fokozzák tovább, hiszen teljesen egyértelműen megáll a felelősség és a botrány. Ezzel kell foglalkozni! (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem