CZUNYINÉ DR. BERTALAN JUDIT

Teljes szövegű keresés

CZUNYINÉ DR. BERTALAN JUDIT
CZUNYINÉ DR. BERTALAN JUDIT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hetekben a helyi és az országos médiában megjelent a hír, hogy a tulajdonos MVM be akarja zárni a Vértesi Erőművet. A helyi szocialista politikusok - menekülve a felelősségre vonás alól - az új kormány nyakába akarták varrni mindennek az ódiumát. Az MVM nyolc év szunnyadás után felébredt, és hirtelen megvilágosodástól vezérelve a továbbiakban már nem tartja gazdaságosnak a Vértesi Erőmű működését. Igaz, hogy végigasszisztálta azt a semmittevést, amit a Vért menedzsmentje a szerkezetátalakítás során tanúsított és patópálosan intézett, valamint végigasszisztálta a Kapolyi-féle botrányos jogügyleteket.
A 2010. május 19-ei rendkívüli közgyűlés összehívásának célja annak eredeti napirendje szerint a cég azonnali, jogutód nélküli megszüntetése volt. A közgyűlés a májusi döntés alapján 2010. június 15-ei ülésének tervezett napirendje szerint dönt a végelszámolás megindításáról. Ennek helyben súlyos következményei lehetnek: a térség szempontjából kezelhetetlen munkanélküliség, Bokod és Oroszlány távfűtésének megoldatlansága, az erőmű által hátrahagyott környezeti károk helyreállítása, több önkormányzat helyi iparűzési adójának kiesése, amely az önkormányzatok működését veszélyezteti. Oroszlány esetében ez rövid távon nem kezelhető városüzemeltetési problémákat jelent.
Ezért kérdezem önt, lehetséges-e az, hogy néhány ember politikai-gazdasági érdekének, hazardírozásának áldozata legyen 1500 ember és családjaik. Lehetséges-e az, hogy az állami vagyonnal gazdálkodó MVM a két választási forduló között olyan intézkedést hozzon, amely érvényes kormányhatározatot sért, és nem veszi figyelembe a térség foglalkoztatási és gazdasági érdekeit, és a Vért végelszámolással történő megszüntetésére tegyen javaslatot? Lehetséges-e az, hogy ma Magyarországon ezek az emberek megmeneküljenek a jogi felelősségre vonás alól? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Lehetséges-e az, hogy az MVM, a tulajdonosi jogok gyakorlója az elmúlt években 120 milliárd forintot adott; ha igen, hol a pénz? Mit tudunk tenni?
Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem