DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! A 2010. évi országgyűlési választások első fordulóját közvetlenül megelőzően az egyik videómegosztó portálon egy olyan részlet került elhelyezésre, amelynek tartalma közvetve a választás rendje elleni bűncselekményt is, de a személyes adatokkal való visszaélés gyanúját felvetette. A Kubatov-ügyként elhíresült felvétel szerint a Fidesz olyan adatbázisokkal rendelkezik a választópolgárokról, ami lehetővé teszi az egyes polgárok politikai nézeteinek azonosítását.
Az ügyben érkezett feljelentés kapcsán a nyomozó ügyészség elutasította a vizsgálat lefolytatását arra hivatkozással, hogy bűncselekményre utaló adat nem merült fel, továbbá a feljelentés nem tartalmaz olyan konkrét adatot, tényt, amely megjelölné, hogy kinek és milyen hátránya keletkezett.
Az LMP álláspontja szerint a demokratikus akarat korlátozások nélküli kifejeződése a legfontosabb politikai jogok közé tartozik. Ennek egyik biztosítéka, hogy a politikai nézet - úgy is, mint különleges adat - megvallásáról mindenki szabadon rendelkezhet. Az ennek zavartalan érvényesülésével kapcsolatos aggályok súlyosan károsak a demokrácia működése szempontjából. Meggyőződésünk szerint a közhatalmat érő gyanú esetén megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a gyanú eloszlatására vagy megerősítése esetén a megfelelő szankciók meghozatala érdekében.
A demokratikus politikai intézményrendszerbe vetett bizalom évtizedek óta zajló erodálását gyorsíthatja fel, ha nem sikerül meggyőző erővel eloszlatni a demokratikus akaratot kifejező pártok tevékenységének törvényességét illető kétségeket. A vizsgálat megtagadása álláspontunk szerint a legkevésbé sem alkalmas a megrendült közbizalom megerősítésére. A Legfőbb Ügyészségnek a felmerült gyanú alapján és minden hasonló esetben feljelentés nélkül, hivatalból is eljárást kellett volna kezdeményezni a közbizalmat veszélyeztető ügy tisztázása érdekében.
A független, demokratikus ellenőrző szerveknek és az igazságszolgáltatásnak megkülönböztetett feladata van abban, hogy elfogulatlan és részrehajlásmentes eljárásokkal erősítsék meg a demokratikus intézményekbe és a törvény előtti egyenlőségbe vetett bizalmat. Különösen így van ez a közhatalmat érintő gyanú esetén.
Arra kérjük a Legfőbb Ügyészséget, a tisztelt legfőbb ügyész urat, hogy a közbizalom helyreállítása érdekében hivatalból kezdeményezze az úgynevezett Kubatov-ügy kivizsgálását. Várom megtisztelő válaszát. (Taps az LMP, a Jobbik és az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem