Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kérdésünk feltevésének alapvető oka és indoka az, hogy az Európai Bizottság folytatólagos felmérései szerint továbbra is Magyarország az a tagállam, amely az Európai Unión belül a legtöbb forrást biztosítja a multinacionális társaságoknak mind az adókedvezmények, mind pedig a közvetlen támogatások tekintetében.
Kérdésünk lényege: hogy lehet az, hogy a 2009-es évben a bruttó hazai össztermék, amelyet amúgy mutatóként annyira nem szeretünk, 2,38 százalékát kapták meg a multinacionális vállalatok közvetlen támogatás és adókedvezmény formájában? Ez 682 milliárdot tesz ki. Európában olyannyira elsők vagyunk ezzel, hogy még Máltán is csak 2 százalék körüli ez a mutató. Kérdezném én, hogy fordulhat elő, hogy Lengyelország kevesebb mint a felét, a csehek a kétötödét, míg a Romániának nevezett államalakulat pedig ennek negyedét áldozza közvetlen állami támogatásokra.
Kérdezném azt is, hogy a minisztérium készít-e olyan hatástanulmányokat, amelyek megvizsgálják azt, hogy fordulhatott elő, hogy a Tesco nevű műintézmény, amely bejött Magyarországra, és vizezett hússal, reggeli italnak nevezett mérgezett árucikkekkel borítja el Magyarországot, mintegy háromszor annyi munkahelyet szüntetett meg a bejövetelének köszönhetően, mint amennyit létrehozott Magyarországon. Hogy fordulhatott elő az, hogy ezek az intézmények, amelyek csak a magyar lakosság 6 - még egyszer mondom, hat - százalékát foglalkoztatják, ilyen szintű kiemelt támogatásban és kezelésben részesülnek, húsz éve folytatólagosan, szünet nélkül, oszthatatlan felelősséggel?
Nagyon várjuk azt, hogy milyen lépésekre szánják el magukat ezen kérdéskört illetően. Már csak azért is, mert most a nyár folyamán is mennek csődbe magyar kis- és középvállalkozók, termelők, beszállítók, akik nem akarnak polcpénzt fizetni az idegennek Magyarországon. Kérem válaszukat azt illetően, hogy milyen változásokat várhatunk ebben a helyzetben. (Taps a Jobbik, szórványos taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem