KÓSA LAJOS

Teljes szövegű keresés

KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ennek a módosító javaslatnak a története arra nyúlik vissza, amikor tavaly a költségvetés előkészítésekor a szocialista kormányzat bejelentette, hogy a helyi iparűzési adók beszedésének a jogát az önkormányzatoktól el kívánja vonni és az APEH-hoz teszi át. Akkor az önkormányzatok egyöntetűen tiltakoztak ez ellen, és azt mondták, induljunk ki abból az elvből, hogy a helyiadó-bevételeket fő szabályként a helyi önkormányzatok szedjék be, a központi adóbevételeket pedig a kormányzat. Általában is kívánatos, ha az önkormányzatiságot komolyan vesszük, hogy a döntésekhez minél közelebb kerüljön sor azok végrehajtására is, és úgy gondoltuk - s nemcsak a Fidesz, hanem a teljes akkori ellenzék, valamint az önkormányzati szövetségek együttese -, nem jó irányba tett lépés az, ha APEH szedi be az önkormányzati adókat.
Végeztünk egy számítást is - a Megyei Jogú Városok Szövetsége ezt az akkori kormányzat képviselőjének eljuttatta -, amiből világosan látszott, hogy az APEH adóbeszedési hatékonysága rosszabb, mint a helyi önkormányzatok adóbeszedési hatékonysága. Ez még akkor is igaz, ha az APEH adóbeszedési hatékonyságát jelentősen rontja az áfa beszedése; ilyen jellegű nehezen elszámolható vagy nagy adminisztrációt igénylő forgalmi típusú adóbeszedés az önkormányzati gyakorlatban nincs. Arra is felhívtuk a kormányzat figyelmét, hogy ha meg is teszi ezt a lépést, miután az önkormányzati szövetségek összessége ellenezte ezt, ezért ennek a megváltoztatására fogunk javaslatot tenni, mihelyt erre lehetőségünk lesz. Tehát a kormány annak tudatában hajtotta végre ezt a változtatást, hogy ezt a rendszer nem támogatja, és akkor azért már lehetett sejteni, hogy nem is lesz különösebben hosszú életű.
Most ennek az előterjesztésnek a benyújtásával annak az ígéretünknek teszünk eleget, hogy visszaállítjuk az eredeti helyzetet, hogy a helyi iparűzési adót az önkormányzati hatóságok szedjék be. A mi módosításunk egy oldalon tesz egyfajta engedményt, nevezetesen azt mondjuk, hogy azok az önkormányzatok, amelyek nem tudják vagy nem akarják beszedni az iparűzési adót, az APEH-nak ezt a jogosítványt adhassák át, és az APEH ne hajolhasson el ez elől, tehát valamilyen rendeletalkotás keretében ezt a hiátust is pótoljuk.
A helyzet az, hogy miután az iparűzési adóbevétel az önkormányzatok költségvetésében a saját jogú bevételek oldalán rendkívül fontos szerepet játszik, lehetett tudni azt is, hogy az a megoldás, hogy az APEH az iparűzési adót beszedi és majd odaadja az önkormányzatoknak egyfajta előlegként utána elszámolásra, lényegében feloldhatatlan és vége-hossza nincs vitáknak lesz a kiindulópontja, mert mindig lehet vitatni azt, hogy az APEH mindent megtett-e a beszedés érdekében, vagy sem, illetőleg mindig lehet azt mondani, hogy az APEH - ami egyébként teljesen igaz - nem teljes körű adatszolgáltatással bír az önkormányzatok felé, így például az adóbeszedés költségeit nem tudja bontásban az önkormányzatok elé tárni, illetőleg az önkormányzatok joggal mondják azt, hogy az APEH információs bázisa rosszabb az iparűzési adó beszedésekor, mint az önkormányzatoké.
A kormány azzal érvelt, hogy ez jelentős megtakarítást okozhat az adóbeszedés rendszerében. Mi akkor is elmondtuk, ez csak akkor lehetséges, ha az APEH-nál vannak olyan jelentős erőforrások, amelyek kihasználása rossz. De akkor nem egy jó kihasználtságú rendszerből kell áttenni a feladatot az APEH-hoz, hanem azt kell megnézni, hogy miért nincs az APEH-nál a dolgozóknak kellő munka biztosítva, hiszen világos, hogy az iparűzési adó beszedése egy adott mennyiségű munkával jár. Ha ezt az APEH el tudja végezni anélkül, hogy bármifajta többletet használna fel, az azt jelenti, hogy az APEH-dolgozók nem voltak eléggé leterhelve. Ha viszont kellően le voltak terhelve és hatékonyan dolgoztak, akkor azt a munkamennyiséget és erőforrást az APEH-nál kell biztosítani - ez egyébként jelentős erőforrás-mozgatást jelent az önkormányzatoktól az APEH felé ennek az összes költségével együtt -, egyébként pedig, még egyszer hangsúlyozom, semmi sem garantálja, sőt az ellenkezője igaz, hogy az APEH ezt hatékonyabban szedné be, mint az önkormányzati rendszer.
Összességében, elnök úr, tisztelt Ház, kérem, hogy támogassák a javaslatot. Ez egy olyan ügy, amit világéletünkben hangsúlyoztunk, és a szubszidiaritásnak abszolút mértékben megfelelő. Már a bizottsági tárgyaláskor is kiderült, hogy ebben az ügyben konkrétan a szocialisták állnak szemben a parlament egészével, hiszen ezt az ügyet a többi ellenzéki párt is támogatta, lévén, hogy számukra is fontos az az elv, ami ebben a törvényben megjelenik.
Kérem elnök urat, hogy vegye figyelembe a következő bejelentésem - már jeleztem a munkatársainak -: kérem, hogy az általános vitát ne most zárjuk le, hanem a keddi tárgyalási nap végén, ami ma lesz. Ezt azért tartom szükségesnek, mert szeretnék lehetőséget adni arra - lévén, hogy ez egy kicsit bonyolultabb törvény, és van benne néhány eljárási szabály is -, hogy azok a képviselőtársaim, akik módosító indítványt akarnak benyújtani a törvényhez, holnap délelőtt ezt meg tudják tenni. Még egyszer kérem, hogy az általános vitát a keddi tárgyalási nap végén zárjuk le, hogy nyitva legyen a módosító indítványok beadására a lehetőség.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem