DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Miután a vita ilyen, egész arisztotelészi magaslatokba emelkedett, arról kell beszélnünk, hogy Novák Előd egy bizottsági ülésen mit mondott vagy mit nem mondott; egyébként álláspontom szerint egy bizonyos kényes problémára mégiscsak rátapintott a pozitív diszkrimináció megengedhetetlen alkalmazása tárgyában. Tehát inkább ezt a vitát most ne folytassuk le itt, gondolom, egy más formában majd megtesszük.
Viszont ha már Novák Előd beharangozta azt, hogy a szólásszabadság és véleménynyilvánítási szabadság témakörében a magyar közjogi hagyományokról néhány szót ejtsünk - vagy ejtsek jelesebbül -, akkor ezt meg is tenném. Valóban egyet kell értenem Novák Előd képviselőtársammal. Megint előttünk van egy alkotmánymódosítás, tehát folyamatosan hullanak elénk ezek az alkotmánymódosítások. Gyakori fordulat csontvázkidőlésekről beszélni az előző kormány tevékenysége kapcsán, ami jogos is egyébként, mert úgy tele van az a rengeteg szekrény csontvázzal, hogy szerintem alig tudunk majd elugrani a kidőlő csontvázak elől.
De tény és való, hogy itt most újabb csontvázak kerülnek elénk, ami jelenleg az aktuálpolitikai megerőszakolása a magyar hatályos alkotmányjogi szabályoknak. Ez folyik jelenleg sajnos. Ez egy nagyon megengedhetetlen irányú folyamat, tehát a 360-as törvényjavaslat úgy nyúl megint az alkotmánynak egy nagyon fundamentális, alapvető jogához, a véleménynyilvánítási szabadsághoz, hogy tulajdonképpen ezt nem egy alapos, részletesen átgondolt, szakmailag megalapozott bázison teszi, hiszen ha csak annyit tettek volna az előterjesztők, mint mondjuk én, hogy ebben a rendelkezésemre álló egy órában az interneten - hála az internet segítségének és az Országgyűlés laptopjának - jó pár nagyon igényes és alapos munkát tudtam föltárni arra vonatkozóan, hogy milyen fontos és milyen kiemelt jelentősége van annak, hogy szólásszabadságról vagy véleménynyilvánítási szabadságról beszélünk, ráadásul nem egy szakmai vita során, hanem az alkotmány normaszövegében.
Például Koltay András munkáját javasolnám figyelmükbe, akit még nem is lehet megvádolni azzal, hogy tulajdonképpen túlzottan radikális vagy éppen elhajló baloldali lenne: egy mainstream polgári jogász ő, egy közjogász, aki A szólásszabadság alapvonalai című munkájában nagyon hosszan elemzi ezt a kérdést, és nagyon érzékeny tollal mutat rá, hogy a szólás szabadságának kategóriája - ebben Pősze Lajos képviselőtársam már előre jelezte a probléma lényegét - sokkal szűkebb kategóriát jelent, mint a véleménynyilvánítási szabadság.
Erről egész pontosan úgy szól a szakmai megalapozás, az érvelés, hogy ha egymáshoz vetítjük ezt a két témát, ezt a két alapvető jogot, a következő következtetésre kell jutnunk. Arra, hogy a véleménynyilvánítási szabadság tulajdonképpen egy anyajog. Anyajog, amely bázisán lehetséges, mondjuk, szabadon beszélni, lehetséges szabadon sajtót csinálni, lehetséges szabadon interneten véleményeket közzétenni, lehet összegyűlni köztereken gyülekezés formájában kollektíven véleményt nyilvánítani, és sok minden mást lehet még csinálni. De az egymáshoz vetített viszonya lényegében, a szakirodalom is azt mondja, hogy a szólásszabadság a kommunikációs alapjogok egyike, amely olyan nevesített alapjogok, mint a véleménynyilvánítás szabadságából mint anyajogból került levezetésre. Ha tehát most megtesszük azt vagy megteszi ezt a kormánytöbbség, hogy húsz évvel az egyébként elfuserált és nem létező rendszerváltás után, de mégiscsak volt egy-két jó vívmány, amit sikerült az elmúlt húsz évben elérni, például a véleménynyilvánítási szabadság terjedelme Európában példátlanul széles, el kell mondani. Bár éppen a múlt héten a Btk.-módosítással sikerült egy korlátozást beemelni, amit biztos vagyok benne, hogy az Alkotmánybíróság szintén hatályon kívül fog helyezni, meg fog semmisíteni, mint a korábbi három kísérletet, de semmiképpen ne tegyük már azt meg… És ráadásul most nagyon megdöbbentő mondatokat fogok idézni egy közelmúltbeli politikustól, aki, úgy látom, megint nincs itt a sorainkban; talán nem is nagy baj, de mégis azt kell mondanom, hogy bizony a klasszikus Gyurcsány Ferenc a következőt mondta 2009 márciusában: Magyarországon megengedhetetlenül széles a véleménynyilvánítási szabadság, hiszen a cigánybűnözés szó használata rendkívül sérti a cigány embereket, ezért ő személyesen javasolni fogja az alkotmány módosítását, hogy az alkotmányban szűkítsük a véleménynyilvánítási szabadságot.
Ezen ötletével szemben nem tudom, hogy milyen visszhangot fejtettek ki a kormánypárti képviselők, biztos vagyok benne, hogy tiltakoztak, de tiltakozott Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke is, és végül is az ötletből csak egy ilyen elfuserált holokauszttagadási Btk.-tényállás lett, tehát generális szinten nem nyúltak hozzá, bár nem is nyúlhattak volna hozzá kétharmados többség hiányában az alkotmányhoz, hogy módosítsák, szűkítsék a véleménynyilvánítási szabadságot. Pedig lett volna okuk bőven, hiszen az egész gyurcsányi hazugságrendszer megbuktatásához, a rendszer összeomlásához döntő jelentősége volt abban, annak a rengeteg kemény véleménynek, amely vélemények az utcákon, médiumokban, interneten - mindenhol -, a köztereken arról szóltak, hogy egy csalásban fogant 2006-os hatalommegragadás után az ország elveszejtésére törekszik a kormányzat.
Ha ennyire komoly eredményeket tett le az asztalra a véleménynyilvánítási szabadság eszközével a magyar társadalom, hogy ráadásul kétharmados többséget is szerzett a Fidesz-KDNP-többség, amelyet egyes politikusok forradalminak neveznek, akkor azt gondolom, hogy ne tegyük meg azt, hogy azon alapvető joghoz nyúlunk hozzá, amely pontosan ezt a változást tulajdonképpen lehetővé tette.
(22.00)
És itt azért nyúljunk akkor a klasszikusokhoz, illetve szóba került, hogy a magyar történeti alkotmány hagyományainak tulajdonképpen most mi felel meg, tehát hogyan kell tekintenünk - például Deák Ferenc mit mond a magyar alkotmányosság keretében a szólásszabadságról? (A laptopján keres.) Remélem, hogy megtalálom itt a forrást, és mindjárt tudom idézni, hiszen nagyon jó ez a segítség ebben számomra, csak ezt nem találom meg. (Derültség.) Mindegy, folytatni fogom a gondolatsort, ha megtalálom Deákot.
De itt a lényege az volt, hogy Deák a lehető legfontosabb alapértéknek tekintette a szólásszabadságot, és természetesen Deáknak volt egy rendkívül nagy “bűne”, hogy annak idején nem volt internet. Nem voltak olyan alternatív véleménytovábbítási formák, egyszerűen nem is kellett igazából másról beszélni, mint arról, hogy a szólás legyen szabad, meg a sajtó legyen szabad. A ’48-as ifjak ezt tették, amikor a cenzorokat elkergették, kinyomták a 12 pontot, és ugyanezt tették, amikor kiálltak Táncsics Mihály mellett például, akit a szólás szabadságának megsértésével vádolt a Habsburg-hatalom, ezért dugták börtönbe.
Tehát ha visszaugrunk, akkor én azt gondolom, egy életveszélyes súlyosságú és drámaiságú módosítási javaslat van előttünk. Az alkotmány 61. §-ának a módosításával egy olyan... - tényleg nyugodtan mondhatom, egyrészt a közjogi hagyományunkban szent és sérthetetlen, a történeti alkotmányosságunkban nagyon kiemelt, védett érték volt a szólásszabadság, amely mai formájában a véleménynyilvánítási szabadság dogmatikai formájának felel meg, hogy bizony, ha ehhez most hozzányúl a kormányzati többség, egy megengedhetetlen jogkorlátozás helyzetébe kerül. És sajnos azt kell kimondani, hogy Gyurcsány Ferenc politikai akaratát teljesíti be, amit egyszerűen egy drámai dolog kimondani, pláne jogvédőként kimondani, amikor magam is nagyon sok joghátrányt szenvedtem a véleménynyilvánítási szabadság gyakorlásával, de nagyon sok védencünk, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat rengeteg ügyfele került eljárás alá azért, mert véleményét a rendszerrel szemben kinyilvánította, és ezért vagy börtönre ítélték, vagy pedig legalábbis szabadságát korlátozták.
Én azt gondolom, hogy megengedhetetlen irány ez. Tehát most még idő van arra, hogy ezt a javaslatot egyszerűen úgy, ahogy van, ezt a 61. §-os módosítási javaslatot úgy, ahogy van, vonja vissza az előterjesztő, és ebben az esetben nem kell szembemennie azzal a közmegegyezéssel, azzal a magyar közjogi hagyománnyal és azzal a 20 éves hagyománnyal, amivel egyetértek egyébként, hogy egy zavaros időszak volt, és nem hozott letisztulást, nem hozott igazságtételt, nem hozott elszámoltatást. Itt ülnek még, ugye, a bolsevik utódpárt tagjai s a többi. Tehát sok dolog elmaradt, de azért ne tűnjön már ki azzal ez a kormánytöbbség, hogy ehhez a magasztos értékünkhöz nyúl, a szólásszabadság, a véleménynyilvánítási szabadság korlátozásához.
És bizony, Zlinszky Jánost is nyugodtan idézhetem, azt az alkotmányjogi professzort - akit, gondolom, a kétharmados többség is tisztel -, aki azt mondja: bizony, az igazság nem többségi kérdés. És bizony, a véleménynyilvánítási szabadság mellett nemcsak ő tör lándzsát, nemcsak Koltay András, hanem hosszan lehetne folytatni sort. Hogy esetleg az LMP számára is mondjak egy szimpatikusabb személyt, Halmai Gábor is, aki tényleg egész munkásságát ennek szentelte, hogy a szólásszabadság szent és sérthetetlen. De még hosszan folytathatnám ezt a sort, még a konzervatívabb gondolkodók, Cservák Csaba munkásságát is ide tudnám sorolni, a Független Jogász Fórum vezetőjét. Tehát egy szent, magasztos értékről van szó, ezt nem szabad egy ilyen meggondolatlan aktuálpolitikai jogalkotással sárba tiporni. Úgyhogy, van még lehetőség ahhoz, hogy tényleg észbe kapjon a kormánytöbbség, és kérem erre, hogy tegyék is ezt, és ne dobják martalékul, ne vessék martalékul ennek a rendkívül magasztos elvnek a tartalmát.
Zlinszky Jánost szeretném még tovább idézni. Azt mondja, hogy “társadalmi érdekünk, hogy az objektív igazságra építsük magán- és közvélekedésünket, magán- és közösségi terveinket, céljaink megfogalmazását, meghatározását.” Nagyon fontos, amit mond: “Erre csak olyan társadalomban lehet eljutni, amely érti, elfogadja, tiszteli a szólás és vélemény szabadságát, mint az igazság meglelésének közösségi útját, de el nem túlozza, és nem is mindenhatónak tünteti fel, hanem alázattal veszi tudomásul akár a saját vagy csoport részéről elképzelhető mérlegelendő tévedés lehetőségét.” Egy nagyon bölcs gondolatsor.
Egyébként ez még azzal is kiegészíthető, hogy az államnak sokkal inkább az lenne a szabályozási feladata, hogy ne a véleménynyilvánítási szabadságot korlátozza, hanem védje. Hiszen az alkotmányban most is így szerepel. Az alkotmánynak a nemzetközi jogi gyakorlatban... - ugye, a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság gyakorlatában számos ilyen esetet találunk, amikor az állam védelmi feladatát rója föl, vagy kéri számon az államon. Például amikor Novák Előd arról beszél, hogy teljesen elszabadult a ló a kereskedelmi médiumokkal, akik sárba tiporják, azt a maradék közszolgálatiságot sem látják el, azt a minimálisat, amit előírnak nekik; a reklámipar buta termékeivel tömik el a magyar ifjúság fejét, ahelyett, hogy tényleg a hagyományainkhoz fordítanák őket, ahelyett, hogy értékek felé fordítanák őket.
Igenis, legyen ez a feladata a sajtó és a véleménynyilvánítás szabályozásának, hogy megregulázzák ezeket a magukból kivetkőzött, abszolút profitérdek alá rendelten működő médiaszerveket, amik mindenfajta kontroll nélkül, gátlástalanul élnek vissza azzal, hogy profitalapon számukra megadatik a lehetősége annak, hogy a legnagyobb sületlenségeket, a legnagyobb csúsztatásokat mint az igazságot tálalják elénk. És többek között még a parlamenti munkáról sem tudósítanak tisztességgel, hiszen azt gondolom, önök is tapasztalták azt, hogy egyetlenegy sajtótájékoztatóra sem a TV2, sem az RTL Klub igazából nem jön el, vagy szinte minimális a jelenlétük. Tehát én azt gondolom, hogy fókuszáljunk erre az irányra, és akkor már sokkal inkább meg fogják kapni a Jobbik-frakció támogatását, ha ez egyáltalán szempont önöknek, de ebben ígérjük, hogy ezt mindenképpen elősegítjük.
Ugye, megint csak a programunkat kellene felidézni. Most már szinte unalmasnak is hathat, de megint csak ebben nagyon előremutató szabályokat találunk. (Olvassa:) “Olyan médiatörvény kell Magyarországon, amely új értékelvű közszolgálatiságot teremt, és a fő kritériumok a nemzeti identitás építése.” A javaslatnak egyébként egy pozitív oldala van, hogy a nemzeti összetartozás gondolata melletti vagy azt védő szólásszabadságot is úgymond előnyben részesíti. Mellé helyez egyéb más szempontokat is, amelyek, úgy gondolom, hogy tényleg nem valók az alkotmányba, egy közigazgatási szerv működése vagy annak az összetétele abszolút nem az alkotmány magasztos szintjére való kérdéskör.
És végül, de nem utolsósorban nekem eszembe jut az európai uniós csatlakozás kapcsán lefolytatott hatalmas vita, ahol a népszavazási kampányban a nem mellett szavazók oldalán érveltem jó néhány elkötelezett demokratával és hazafival együtt, és bizony azt kellett tapasztalnunk, hogy már akkor egy tendencia volt az Európai Unióban, hogy az internet tartalmát alapvetően korlátozzák, ellenőrizzék, és egy olyan társadalmi modellt valósítsanak meg, ahol bizony rájöttek a médiameghatározók és a világ meghatározói, hogy kicsúszott a kezükből az internet, és az internet segítségével olyan értékek is közvetíthetők, amelyeknek elnyomására jött igazából létre az internetes hálózat. Tehát most a bumeráng visszaütött, de ennek nem az a megoldása, hogy gyakorlatilag visszasüllyedve a diktatúrák szintjére, akár Gyurcsány Ferenc szintjére, akár pedig a sztálinista, alkotmányosság nélküli állapot szintjére, most minden eszközzel ezt a szent és magasztos szabadságot sértjük.
(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Tehát az a tiszteletteljes javaslatom, hogy ettől az alkotmánymódosítási szándéktól tekintsen el a kétharmados többség, és együtt egyébként - ahogy teljesen egyetértek Pősze Lajossal -, a tartalmi szabályokkal együtt, a sajtószabadság szabályaival együtt kerüljenek megtárgyalásra az eljárási és formai szabályok, mert enélkül felelős döntés az ország Házában nem hozható.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)
