DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kénytelen leszek én is röviden foglalkozni magával az eljárással, ahogyan ez a médiaszabályozási törvénycsomag idekerült. Igen, azért, mert leginkább például engem az érdekelne, hogy akkor, amikor egy ilyen súlyú szabályozást pénteken önálló képviselői indítványként betolnak a Ház elé, önök a Fidesz és a KDNP frakciójában milyen vitát folytattak erről. (Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Dr. Kovács Zoltán: Lényegre törőt.) Milyen frakcióülés volt, ahol önök ezt megvitatták? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Előtte volt. Eláruljuk, előtte volt.) A parlamenti eljárásnak az a rendje, hogy ha benyújtanak egy képviselői indítványt, akkor utána megkezdődik róla a vita. Önök úgy gondolják, hogy lehet formalizálni az eljárásokat, öt perc alatt le lehet tudni bizottsági vitákat, és két nap alatt le lehet tolni egy ilyen törvényjavaslatot.
(22.10)
Gyakorlatilag az egész parlamentarizmusnak a kiüresítése az, amit itt önök folytatnak.
Arról van szó, ha valamiről igazán érdemes lenne egy érdemi vitát folytatni és komoly társadalmi nézetegyeztetést lefolytatni, az pontosan a társadalmi nyilvánosság helyzete. Utalok arra, amit itt képviselőtársaim már előbb elmondtak, igen különböző felfogások alakultak ki az elmúlt 14 évben arról, hogy a mai társadalomban a médiaszabályozásnak hogyan kéne kinéznie. Önök megspórolják itt ezt a vitafolyamatot. Önök úgy gondolják, hogy este 10 órakor egy teljesen formális vitával ezt le lehet tudni. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Igen? (Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Az elnök csenget.)
Azt gondolom, azért legalább a minimális tiszteletet meg kéne adni egymásnak. (Taps az ellenzéki padsorokban.) Mi itt az elmúlt négy hétben akkor, amikor önök folyamatosan ordibálnak akkor, amikor önöknek nem tetsző dolgok hangoznak el, mi kellő tisztelettel meghallgatjuk azt is, amikor önök a saját kormányukat kívánják dicsőíteni, én kérem azt, hogy az ellenzéknek is adják meg önök ezt a tiszteletet. (Zaj, közbeszólások.)
Ezen kívül azt gondolom, hogy itt az alkotmánymódosítás kapcsán, megengedem, van egy félreértés. Elhiszem, hogy Cser-Palkovics képviselő úrék valóban azt gondolják, hogy itt pusztán egy szemantikai vita van, van egy történeti hagyomány, van egyfajta felfogása a jogtörténeti hagyománynak, amely szerint a szólásszabadság végül is az a gyökérzet, amiből kiágaznak a különböző kommunikációs jogok. Szeretném fölidézni, hogy 1946-ban az akkor az alaptörvényt helyettesítő törvényben viszont már a véleménynyilvánítás szabadságát iktatta törvénybe a jogalkotó. (Folyamatos zaj.)
De ennél van egy lényegesebb momentum, amire Gaudi-Nagy képviselőtársam már utalt. Az elmúlt 20 év jogfejlődésében, egész pontosan az Alkotmánybíróság gyakorlatában kialakult egy nagyon finom disztinkció a szólásszabadság és a véleményszabadság között. Akkor, amikor önök a most tárgyalásra nem kerülő törvényjavaslatban például a közönség jogairól beszélnek, erre azért tehetnek kísérletet, mert éppen a véleményszabadság az, amit anyajogként nevesít az Alkotmánybíróság gyakorlata. Tehát a véleményszabadság, ha úgy tetszik, több a kevesebb relációban van a szólásszabadsággal vagy adott esetben az információszabadsággal.
Tehát ha önök kemény, alkotmányos alapját szeretnék annak megágyazni, hogy például a közönség jogairól lehessen beszélni, sokkal szerencsésebb, ha hagyjuk a véleményszabadságot mint alkotmányos anyajogot szerepelni az alkotmányban, és ezt nem szűkítjük le. Valóban, én talán nem mennék el odáig, mint Gaudi-Nagy képviselőtársam, hogy önök Gyurcsány Ferenc álmát kívánnák beteljesíteni, de lássuk be, hogy akkor, amikor visszalépünk - és az elmúlt 20 év alkotmánybírósági gyakorlata alapján ez visszalépés - a szólásszabadsághoz a véleményszabadságból, akkor valóban az van, hogy önkéntelenül is, de azoknak a szabadságkorlátozási kísérleteknek teljesedik be a mögöttes motívuma, amiket láthattunk az elmúlt években. Gondolok itt például arra, hogy a 61. §-nak a jelenlegi megfogalmazása és az az alkotmánybírósági érveléssor, amit 1992 óta láthatunk, az adta a korlátját annak, hogy például a szimbolikus kifejezésnek a különböző formáit csak úgy, korlátok nélkül tilalmazhassa a jogalkotó.
Tehát a véleményszabadságnak a mostani alkotmányos kifejeződése teremthet jogot arra, hogy ne pusztán a verbális kifejezés legyen alkotmányosan védett, hanem a különböző szimbolikus kifejezési formák is védelmet élvezzenek. Egyetlenegy momentumra szeretnék csak emlékeztetni: amikor a 2006-os őszi események után vagy azok kapcsán a főpolgármester megpróbálta tilalom alá vonni a különböző fővárosi megmozdulásokat - és itt nem pusztán csak a gyülekezésről volt szó, hanem arról is, hogy különböző szimbolikus eszközöket, például traktorokat tudnak fölvonultatni a tiltakozók azért, hogy így adjanak nagyobb nyomatékot a véleményüknek -, akkor az, hogy az Alkotmánybíróság ezt az eléggé szégyenletes fővárosi rendeletet meg tudta semmisíteni, ez annak volt köszönhető, hogy ma a véleményszabadság van rögzítve az alkotmányban, és egy olyan argumentációval, ahogyan ezt kifejlesztette az Alkotmánybíróság 1992 óta. Ha ennél szűkebbre szabjuk az alkotmányos védelmet, akkor az olyan esetek, mint amit Demszky Gábor művelt 2006 őszén, az olyan esetek már nem ütköznek az alkotmányba, az alkotmány ebben az esetben már sokkal szűkebben védi a szabad kifejezést, sokkal szűkebben védi a kommunikáció szabadságát.
Végezetül szeretném arra emlékeztetni képviselőtársaimat, hogy az Alkotmánybíróság ennek alapján jutott el odáig, hogy kommunikációs anyajogként jelölte meg a véleményszabadságot, tehát ez a véleményszabadság az, ami felhívható akkor, ha például a gyülekezési szabadságnak, az információszabadságnak a határai nem egészen tiszták, de az egészen biztos, hogy az önkifejezésnek, a véleménynyilvánításnak valamilyen esetével állunk szemben.
Tehát arra szeretném kérni a képviselőtársaimat, gondolják végig, gondolják azt végig, hogy miközben bizonyos jogtörténeti hagyományoknak meg akarnak felelni - mondom, itt is vitánk van, mert az 1946. évi I. törvénycikkely nem egészen így néz ki, és azért az 1990-es alkotmányozás erre visszautalt -, aközben tényszerűen az elmúlt 20 évben kifejlesztett joggyakorlattal szembemennek. És gondoljanak arra, az, hogy ez a joggyakorlat így fejlődött ki az Alkotmánybíróság előtt, az nagyon sok esetben megvédett mindannyiunkat attól, hogy különböző csalárd módon az elmúlt években visszavegyenek a kommunikációs szabadságból. Én azt kérem, hogy ezt fontolják meg akkor, amikor erről az alkotmánymódosításról tárgyalunk.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
