KARÁCSONY GERGELY
KARÁCSONY GERGELY
KARÁCSONY GERGELY, az LMP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Az elmúlt napokban rendszeresen tapasztaltuk azt, hogy a kétharmados kormánytöbbség két érvet hoz fel a változtatási javaslatai mellett. Az egyik az állandó létszámcsökkentési divat, ami ebben az esetben tulajdonképpen méltányolhatónak tűnik, mert valóban túl sok a kuratórium, túl sok bába legyeskedik a baba körül. Azt gondolom, hogy ez ebben az esetben még működhet is. A másik valóban egy súlyos probléma: az alkotmányos intézmények bénultsága ellen lépett fel a Fidesz-KDNP-többség, és hatalmi szóval próbált rendet tenni; lásd: az Állami Számvevőszék vagy az Alkotmánybíróság problémái. Azt gondolom, hogy ez a szempont is érvényesül itt, hiszen a magyar médiaszabályozás - főleg ami a közszolgálati médiumokat illeti - enyhén szólva is problémás, és itt valóban van egy akut helyzet.
Ez a javaslat ennek a két sokat hangoztatott érvnek megfelel, mégis azt kell mondanom, hogy a Lehet Más a Politika parlamenti frakciója számára három okból sem elfogadható. Mielőtt elmondanám ezt a három okot, beszéljünk egy kicsit az eljárásról is. Nem tudom, hogy most, negyed 10-kor hány újságíró van itt - nagy tisztelettel köszöntöm őket -, de van egy furcsa bája annak, hogy milyen dolog a parlamentben este negyed 10-kor a sajtószabadságot védeni egy olyan javaslat kapcsán, amit pénteken, ha jól emlékszem, 16 óra 42 perckor nyújtottak be. Lehet, hogy nem pontosan emlékszem, de az biztos, hogy pénteken késő délután, kora este volt. Pálffy képviselőtársamnak mondom, nem arról van szó, hogy nem szeretünk hétvégén törvényjavaslatokat olvasni. Egyébként az LMP is próbálja felvenni a versenyt, s nem csak a szocialista vagy a jobbikos képviselők olvassák 37 fokban ezeket a javaslatokat. Ezt mi is megoldjuk, de ennél nagyobb a probléma, mert egy olyan alapvető kérdésben, mint a közszolgálati média szabályozása Magyarországon, ennyi idő alatt jó jogszabályokat nem lehet alkotni.
Azt gondolom, hogy azok a jogszabályok, amikről beszélünk, nem jók, ráadásul nem voltak kitéve a közvélemény szélesebb kritikájának, az a bizonyos demokratikus közvélemény nem nagyon találkozott ezzel a javaslattal, amelynek az érdekében ezek a javaslatok születtek. Minden jó szándék feltételezése mellett is azt gondolom, elég hajmeresztő az, hogy a sajtószabadság intézményi kritériumait megpróbáljuk a sajtó teljes kizárásával tárgyalni, és az éj leple alatt beszélgetünk ilyen dolgokról.
Mivel elég sok módosító indítványt fogunk beterjeszteni, most általánosságban azt a három okot, amelyek miatt számunkra ez a dolog ebben a formában nem elfogadható, szeretném röviden összefoglalni. Az egyik az - s ez már elhangzott -, hogy voltaképpen megint a gombhoz varrjuk a kabátot. Tulajdonképpen még nem is beszéltünk arról, hogy mi az a közszolgálatiság, mégis ennek az intézményrendszerét alakítjuk ki. Ez nagyjából olyan, mint a kisebb parlament. Lehet, hogy lehet maximum kétszáz fős parlamentet csinálni, de először meg kellett volna beszélni, hogy milyen lesz az a rendszer, és ehhez szabni a létszámot. De még sorolhatnék más szempontokat is az elmúlt egy hónap történéseiből. Itt is azt látom, anélkül, hogy bármit mondanánk arról, mi a közszolgálatiság, mi az az állami megrendelés, amit megfogalmaz az állam a demokratikus közvélemény kialakítása szempontjáról, tehát amíg erről nem beszélünk, addig nem tudunk beszélni arról a kérdésről, hogy milyen intézmények kellenek ehhez.
Ráadásul az elmúlt időszakban egy elég érdekes és termékeny vita alakult ki a közszolgálatisággal kapcsolatban általában, például a Petőfi rádió megindítása kapcsán elég éles és indulatos vita is volt, ami azt mutatja, hogy voltaképpen nem beszéltük ki még azt a kérdést, hogy mi az a közszolgálatiság. Most nem beszélek azokról az alapvető kérdésekről, amiket többen is említettek, amik a másik törvényjavaslatban vannak. Ilyen szempontból persze nem szerencsés, hogy ezek a javaslatok most beelőztek, más szempontból meg legalább arra lesz egy kis időnk, hogy alaposabban átgondoljuk. Egyébként első ránézésre ott is elég komoly kritikáink lesznek. A közszolgálati médiumok intézményrendszeréről beszélni anélkül, hogy ebben bármilyen nemzeti diskurzus kialakult volna, enyhén szólva sem szerencsés.
A másik probléma - amit sajnos módosító javaslatokkal sem nagyon tudunk korrigálni, mert a szabályozás alapvető problémáját mutatja -, hogy egy alapvetően támogatható koncentrációs szándék nemcsak különböző korábbi intézményeket, hanem alapvető funkciókat is összetol egy olyan intézményben, amellyel kapcsolatosan nagyon sok belső inkonzisztencia fedezhető fel a javaslatban. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a frekvenciagazdálkodással egy, az állam, a kormány frekvenciapolitikáját megvalósító intézményt tolunk össze egy olyan intézménnyel, amelyik tartalmi felügyeletet lát el, és amelyik az Országgyűlésnek alárendelt. Elvileg ez működhetne, de ez a fajta belső feszültség egy csomó konkrét problémában is kiütközik. Azt mondja például az egyik törvénymódosító javaslat, hogy a nemzeti média- és hírközlési hatóság autonóm közigazgatási szerv, majd néhány sorral lejjebb azt mondja, hogy a kormány politikáját valósítja meg. Nem vagyok képzett jogász, de nekem ez egy eléggé furcsa párosítása a feladatoknak. Nem tudom, hogy egy autonóm államigazgatási szerv mennyiben képes végrehajtani a kormány politikáját.
Vagy egy másik dolog: a médiatanácsban szerepet kap a miniszterelnök által kinevezett elnök, egy olyan médiatanácsban, ahol a tagokat alapesetben a parlament választja, méghozzá kétharmados többséggel. Mi van akkor - ez persze nyilván fiktív eset, de ne csak kilenc évben gondolkodjunk, hanem alkossunk olyan intézményeket, amelyek akár az örökkévalóságnak is szólnak -, ha úgy alakul a helyzet, hogy a parlament nem választja meg a hatóság elnökét a médiatanácsban? Akkor ő lesz az utolsó az egyenlők között? Nyilván tartalmaz erre megoldásokat a törvénytervezet, de ez megint azt mutatja, hogy itt egy nagyon ösztövér intézmény alakult ki, ahol az Országgyűlésnek alárendelt tartalmi felügyelet és az egyszerű frekvenciagazdálkodást irányító kormány alá rendelt szervezet feszültsége megmutatkozik.
Végül a médiatanács státusa is enyhén szólva zavaros a törvény szerint. A törvény azt mondja, hogy egy önálló jogi személyiségű autonóm szerve ennek az intézménynek, de nem világos, hogy akkor hogyan képes - mert ha jól értem, a médiatörvény korábbi rendelkezései nem vesztik érvényüket - például közigazgatási határozatokat hozni, legalábbis nekem a hétvégén a 37 fokban nem sikerült kihámoznom az ezzel kapcsolatos megoldást erre a furcsa problémára.
S végül a harmadik szempont - ami talán orvosolható különböző módosító javaslatokkal, s ezekre vonatkozik a legtöbb javaslatunk - az, hogy a mostani rendszerhez képest ez a javaslat erősíteni akarja a politikai kontrollt a testületekben. Többen hivatkoztak már arra az 1992-es alkotmánybírósági határozatra, amely kimondta, hogy a társadalmi felügyeletnek nagyobb súllyal kell latba esnie, mint a politikai kontrollnak. Ha jól értem, az alkotmánymódosítás igazi oka az, hogy a politikai és a társadalmi kontroll nagyjából egyforma súllyal szerepeljen, de ez a javaslat még az egyforma súlyt sem képviseli, hiszen a társadalmi vagy civil felügyelet voltképpen csak ebben a bizonyos közszolgálati testületben jelenik meg, eléggé gyér jogosítványai vannak, és - legyünk őszinték - alapvetően fontos dolgokban nem nagyon lesz befolyásuk.
S akkor itt jönnek azok a javaslatok, amelyek leginkább kiverik a biztosítékot az ellenzéki padsorokban. Elsősorban is ez a bizonyos kilenc év. Vannak emberek, akik nősülni szoktak kilenc évig. Azt gondolom, ez indokolatlanul hosszú idő ahhoz, hogy bebetonozzon politikai kádereket a közszolgálatiság jegyében. Az is joggal felmerül, hogy egy mindenkori kormánypárti többség fog kialakulni ezekben a szervezetekben, amivel kapcsolatosan én most mértéktartó leszek, és nem gondolom, hogy ez önmagában nagy tragédia lenne. Nem az a probléma, hogy mi az ellenzék és a kormánypárt súlya a közszolgálatiságot felügyelő szervezetekben, hanem általában azt gondolom, hogy a politika súlya túlságosan nagy a társadalmi felügyelethez képest.
Tudom, hogy az elmúlt években a jelenleg hatályos médiatörvény csupa rossz példát hozott fel arra, hogy hogyan lehet rossz társadalmi felügyeletet kialakítani, de mi lenne, ha elkezdenénk azon gondolkodni, hogy ezeket a szempontokat hogyan lehet megjavítani, és hogyan lehet átláthatóbb és tényleges civil súlyt adni ezekben a kuratóriumokban, hogyan lehet esetleg egy olyan szabályozást kialakítani, ami nem a lottósorsoláshoz hasonlóvá teszi a rádió- vagy a tévéelnökök választását, hanem ami valóban képes kinyilvánítani valamifajta civil akaratot.
(21.30)
Azért ne felejtsük el, hogy Magyarországon igenis van civil társadalom, éppen - nagy örömömre - a tisztelt Ház tárgysorozatba vette például két civil szervezet javaslatát a kampányfinanszírozás átalakításáról. Azt gondolom, vannak olyan civil szervezetek, amelyeknek van valós társadalmi legitimitása, vannak olyan civil szervezetek, amelyek tényleg nem álcivilek, és tényleg nem politikai klientúralovagok, hanem olyanok, akiknek van saját értékviláguk, amelyet ki tudnak fejezni. Azt gondolom, olyan irányban kellene változtatnunk a szabályozást, ami a politika rovására a civil felügyeleti kontrollt erősíti.
De ha már egyszer politikai kontroll van, akkor ez a politikai kontroll tényleg legyen limitáltabb, tényleg azt gondolom, hogy ezt a 9 évet valószínűleg csak azért nyújtották be a fideszes képviselőtársaim, hogy legyen mire módosítókat írni. Ehhez hasonló tapasztalatunk már van; kicsit az jut eszembe róla, mikor az önkormányzati választási rendszernél az 50 százalék fölötti szavazatokat töredékszavazatként kellett volna beszámítani az eredeti javaslat szerint, és akikkel találkoztam fideszes képviselőkkel, mindenki mosolygott ezen, tehát valószínűleg viccnek gondolták. Remélem, hogy ez a 9 év sincs annyira bebetonozva, mint amennyire bebetonozná azokat a képviselőket, akiket kineveznének ez alapján.
Úgyhogy azt gondolom, mindhárom érv olyan, ami miatt ez a javaslat ebben a formában számunkra nem támogatható. A 3. ponthoz, tehát a társadalom és a civil kontroll, illetve a politikai kontroll viszonyával kapcsolatosan fogunk elég sok módosító javaslatot beterjeszteni, illetve az alkotmánymódosítással kapcsolatosan is néhány alapelvvel kapcsolatban szeretnénk más irányba vinni a folyamatokat.
Végül hadd térjek vissza arra a sokat emlegetett - vagy ha úgy tetszik, hangoztatott - felelősségre, amit a kétharmados többség jelent a Fidesz-KDNP-szövetség számára. Tényleg nem szeretnék belemenni abba, hogy hányan szavaztak önökre, hányan nem szavaztak önökre, hogy kik mentek el; Magyarországon van egy alkotmányos intézményrendszer, ami alapján önöknek kétharmados többsége van, tehát ehhez nincs mit hozzátenni. De azt gondolom, az a felelősség, amit olyan sokszor mondanak, inkább egy aktuálpolitikai lehetőséggé kezd válni ezekben a javaslatokban. Azt gondolom, a Fidesznek sem érdeke, hogy rosszul kormányozzon, a Fidesznek sem érdeke, hogy a választók azt a képet alakítsák ki a Fideszről, hogy ezzel a kétharmados többséggel tulajdonképpen a saját hatalmi pozícióit szeretné erősíteni. Szerintem a választók sokkal jobban díjaznák, ha azt látnák, hogy a Fidesz valóban a felelősség oldaláról közelít a kétharmadhoz, és nem az aktuálpolitikai lehetőségek oldaláról.
Úgyhogy immár sokadszor mondom el ezt, más törvények, javaslatok kapcsán is idekonkludáltam, hogy lesznek módosító javaslataink; gondolják meg, hogy tényleg ezt akarják-e, tényleg ilyen médiaszerkezetet szeretnének-e kialakítani Magyarországon. Azt gondolom, valószínűleg sokan még nem olvasták a kormánypárti képviselők közül a javaslatot; ha elolvasnák, lehet, hogy meglepődnének. Azt javaslom, hogy olvassa el mindenki, a végszavazásig még van egy kis idő, és fogadják be azokat az ellenzéki módosításokat, amelyek megpróbálják azért picit, éppen a Fideszt a választók előtt jobb képben felmutatni, mert azért ezek a módosítók mégiscsak azt a képet mutatnák a Fideszről, hogy a felelősség oldaláról közelít a kétharmadhoz, és nem az aktuálpolitikai lehetőségek oldaláról.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az LMP, az MSZP és a Jobbik soraiban.)
