MANDUR LÁSZLÓ
MANDUR LÁSZLÓ
MANDUR LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amiről először szeretnék szólni, az természetesen hozzátartozik ennek a törvényjavaslat-csomagnak a sorsához, hiszen mint jól tudjuk, ma nem volt tervezve igazából, hogy ma erről szó lesz. Rendkívüli módon került a Ház elé.
Azért kell erről beszélni, mert példátlan módon kezdtük tárgyalni ezt az egész csomagot, ami nem egy kis terjedelmű és mélységét illetően sem akármilyen előterjesztés, hiszen pénteken délután került föl az Országgyűlés honlapjára, lényegében a munkaidőt követően; nulla munkanapot engedélyezve mind a képviselőknek, mind a civil szervezeteknek - amiknek egyébként a Civil Irodán keresztül lenne lehetőségük kifejteni a véleményüket vagy akár megkeresni az országgyűlési képviselőket - arra, hogy erről a csomagról bármi véleményt, javaslatot meg tudjanak fogalmazni és megpróbálják ezt képviselni.
Amit itt felsoroltak, hogy annyira sürgős, hogy nem tűr halasztást, egész egyszerűen azt kell mondanom, hogy nem tudom, hogy tényleg komolyan gondolják-e, hogy ilyen eljárásban kell erről tárgyalni. Egész egyszerűen arról szól a történet, hogy önök valamilyen oknál fogva nem akarják azt, hogy szélesebb körű vita tárgya legyen mindaz, amit önök benyújtottak.
Fura ez az egész a tekintetben is, hogy tudjuk jól, hogy az elmúlt évben megéltük közösen, az előző ciklusban olyan médiatörvény-előkészítést, többpárti, többfordulós és társadalmi vitára bocsátott módon, amiben súlyán és lehetőségén kezeltük a dolgot. Itt nem történik más, mint hogy... - ott volt egy megállapodás többek között, hogy egységes médiatörvényt fognak benyújtani, hiszen ezt nem lehet nagyon fölszalámizni, hiszen minden mindennel összefügg, és ebben teljes volt a konszenzus és az egyetértés.
Most azt látjuk kimondott módon, hogy lényegében fölszalámizzák a médiatörvényt, és a médiával kapcsolatos ügyeket, ezzel igyekezve elkerülni annak az ódiumát, hogy egyben és társadalmi vita keretében dönthessünk majd arról, hogy milyen is legyen az új médiaszabályozás és a média jogi környezete Magyarországon. Meg kell mondanom, hogy ez elfogadhatatlan. Ez a bizottsági vitából is kiderült, ahol egyébként a szavazati arány - kicsit pontosítanám, amit Pálffy képviselőtársam mondott - nem 4 tartózkodás volt, hanem 4 ellenszavazat a 12 igen mellett, és kivonultunk mi egyébként, ellenzékiek az ülésről, ezzel is mutatva azt, hogy ilyen körülmények között nagyon nehéz erről a dologról tárgyalni, és érdemi javaslatokra nem is nagyon kíváncsiak.
(20.30)
No, de beszéljünk a tartalomról! A tartalom arról szól, hogy ha megnézzük a változtatás irányvonalát, akkor két vonulatot vehetünk észre. Az egyik vonulat nem más, mint a központosítás, a hatalmi koncentráció és a kormányzati felügyeleti rendszer megteremtése a média és ezen belül is leginkább a közmédiumok fölött. Ezt célozza a Nemzeti Hírközlési Hatóság, az ORTT összevonása, valamint a közszolgálati médiumok és az MTI közös irányítás alá rendezése.
A másik vonulat pedig kitapintható, hogy a médiatörvény tartalmi szabályzását, amit egyébként több szempontból szűkíteni kívánnak, de erről a törvényről ma nem lesz vita, hiszen ez a bizonyos 363. törvényjavaslat, ami most a mai vitának nem tárgya, ezt terjesztené ki a sajtóra, azaz a nyomtatott sajtóra és az internet világára is. Nagyon helyes volt Cser-Palkovics Andrásnak az a fölvetése, hogy ezt ma ne tárgyaljuk, legalább ezt ne tárgyaljuk, de legalább közismert, és mindenki számára nyitottan lehessen a későbbiekben hozzászólni.
A központosítás szakmailag még védhető álláspont lenne, ha a politikai dominancia erőteljes érvényesítése nem lenne egyébként ennek a hátterében. Ezért, miután a nem tárgyalandó törvényről nem akarok szólni, az intézményi struktúráról beszélnék egy kicsit többet.
Az átszervezések intézményi jellegével kapcsolatban célszerű világossá tennünk azt, hogy az összevonások költségcsökkentő hatása nem fog optimális mértékben megvalósulni, ahogy ez a javaslat ma kinéz, mert az ORTT teljes hivatala áttételre kerül, tehát csak a vezetők számát csökkentik. A részvénytársaságok, úgymint a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna TV és az MTI is önállóak maradnak, tehát intézményi szintű spórolás itt sem valósul meg, csak a kuratóriumok létszámának csökkentésével érhető el némi költségmegtakarítás. Ha a média ezen világát nézzük, összköltségét illetően, igazából ez nem egy számottevő költség.
Mindezekből arra lehet következtetni, hogy az átszervezésnek más célja van, mégpedig ez kettős: a jelenleg pozícióban lévőknek az azonnali cseréje; 2. a részvénytársaságok vagyonának egy állami alapba történő összpontosítása, a Magyar Távirati Iroda esetében már 2010. szeptember 30-ai hatáskörrel, ez egyértelműen kiderül.
A személyi kérdéseket illetően is elmondható, hogy a kormánypárt jelenlegi kétharmados többsége speciális helyzetet teremt. A kétharmados kiválasztási procedúrák a jelenlegi kormányzatnak igen, a következő ciklus kormányzatának feltehetően már nem biztosítja a korlátlan befolyásolás lehetőségét. A hosszú távra szóló kinevezések kivételesen hosszú időre fenntartják a most létrejövő állapotot, másrészt viszont a jelölési procedúrák később is lehetővé teszik majd a kormányzati befolyást.
A miniszterelnök kinevezheti a szinte teljhatalmú hatósági elnököt, aki egy személyben a médiatanács elnöke is; a médiatanács tagjait jelölőbizottsággal lehetséges trükközni. A kuratórium lehet csonka is, de ha nem, elnökét akkor is a médiatanács jelöli, amely kormányzatilag befolyásolt, és a kuratóriumi elnök szavazata döntő jelentőségű, például vezérigazgató kinevezésében. Egyébiránt a kuratórium jelenlegi tervezete a hatályos alkotmánybírósági gyakorlat szerint alkotmányellenes, mivel kizárólag politikai pártok konszenzusán alapul. A pozíciók 9 évre szólnak, és korlátlan alkalommal megújíthatók. Szakmailag sem védhető ez a hosszú mandátum, és különösen nem a megújíthatóság, ami kiküszöböli a függetlenség lehetőségét, és egyes személyeknek akár életük végéig biztosíthatja a pozíciót. Ez minden demokratikus államszervezési elvnek ellentmond.
Ilyen hosszú távra szóló megbízásnál jelentős előnyt kap a Fidesz-KDNP, amelynek jelölési joga megnyílik a kormányzati ciklusban, hiszen a kinevezés két ciklusnál is hosszabb időre szól. Ezért a hosszú távú mandátumok egy demokráciában különösen igénylik a kompromisszumos jelölési procedúrát. Tehát vagy rövid távra kellene hogy szóljanak a kinevezések, vagy kompromisszumos megoldásokkal kellene történnie.
A hatályosulásuk tervezett időpontja viszont azt is jelzi, hogy a törvény elfogadásával kapcsolatos vitára nem sok időt szán a beterjesztő, mint egyébként látjuk. A változások java része a kihirdetés napján hatályba lép, kivéve a médiatanácsról szóló részt, amely 2011. január 1-jétől lép életbe; az MTI vagyona, ahogy említettem, már 2010. szeptember 30-áig kell hogy átszálljon az új testületre. Valószínűsíthető, hogy a többit már jóval ezen időpont előtt hatályba fogják léptetni.
Nos, nézzük azért picit részletesebben is az egyes intézményeket, amely a jelenlegi javaslatcsomagban szerepel. Ahogy említettem, a médiafelügyelet intézményrendszere erős központosítást valósít meg közvetlen kormányzati kontrollal. Nézzük a hatóságot és annak elnökét! A tervezet összevonja a médiahatóságot és az NHH-t, ennek a legnagyobb előnye a Fidesz számára a központosított irányítás fokozott kormányzati befolyás mellett. A kulcsszereplő a hatóságnak szinte teljhatalmú elnöke, aki a médiatanácsnak is az elnöke. Ezt a miniszterelnök választja 9 évre, kinevezése korlátlan alkalommal megújítható. Ez az intézmény a kétharmadon túl is biztosítja a kormányzati befolyást a médiahatóságnál a kinevezési ciklusban. Felmenteni a miniszterelnök is csak bizonyos feltételek esetén mentheti fel.
A médiatanácsról, ami nem más, mint az ORTT utódszervezete. Tagjait a mandátumarányokat tükröző jelölőbizottság jelöli egyhangúlag, de ha nincs egyhangúság, kétharmaddal. Majd a parlament a listáról szavaz kétharmaddal. Trükkös a jelölőbizottság összeállításának a módja. Ha az országgyűlési határozat például két órával vagy egy nappal ír elő a jelölőbizottság összeállítására, akkor valószínűleg csak kormánypártiak lesznek benne, ami nem akadálya a jelölésnek. Ez nemcsak kétharmados többség esetén, de később is biztosítja a kormányzati akarat érvényesülését.
Hogy mennyire lehet ez realitás vagy valóság, nem mondok mást, mint azt, hogy ma milyen körülmények között kezdtük tárgyalni ezt a médiacsomagot. Első alkalommal a jelölőbizottságnak mindössze öt napja van arra, hogy egyhangúlag döntsön a jelöltekről. Ha ennyi idő alatt nem sikerül, akkor kétharmaddal dönthet. Ez biztosítja a jelenlegi kormánypárt lehetőségét a médiatanács tagjai kijelölésére, csak nem kell megegyezni az ellenzékkel öt napig. Kétharmados többség híján a kormányzatnak meg kell egyezni az ellenzékkel, mivel különben sem a jelölés, sem a parlamenti szavazás nem lesz sikeres. Ez azonban leghamarabb 9 év múlva következhet be, mert itt is az a mandátum ideje, valamint ha a jelölőbizottság kétharmaddal sem tud jelöltet javasolni, akkor új jelölőbizottságot kell majd választani.
Habár helyeselhető a patthelyzet kiküszöbölésére törekvés szándéka, célszerűbb lenne több időt adni a jelölőbizottságnak a döntésre. Ez az első jelölésnél öt nap, a többinél a médiatanács mandátumának letelte előtti 60, 30 nap vagy megbízás megszűnéséről való tudomásszerzéstől számított 30 napon belüli időszak. Tehát, ha a jelölőbizottság csak az időintervallum 29. napján alakul meg, akkor a jelölésre csak egy nap áll rendelkezésre. Ha nincs egyhangú javaslat, kétharmaddal jelölhet, és ha így sem tud 5 napon belül 4 jelöltet állítani, akkor megszűnik a mandátuma. Kérdés, hogy ez meddig ismételhető.
A hatóság miniszterelnök által kinevezett elnöke automatikusan a médiatanács elnökjelöltjévé válik. A parlament szavaz róla kétharmaddal. Ha nem kapja meg a kétharmadot, akkor csak tanácskozási joggal vezeti a médiatanács üléseit, de akkor is rendelkezik a médiatanács vezetésének összes egyéb jogosítványával, a szavazati jogon kívül. Tehát az elnök médiatanácsi elnökké választása a parlament által szinte formalitás. A valóságban tehát a miniszterelnök jelöli a médiatanács elnökét is. A szavazati jogra amúgy sincs feltétlenül szükség ahhoz, hogy meglegyen a kormányzati akarat a médiatanácson belül, legföljebb 9 év után, ha már a médiatanács összetétele az ellenzékkel kötött kompromisszumnak lesz majd az eredménye.
A médiatanács tagjai is korlátlan alkalommal újraválaszthatóak, mint minden más egyéb tisztség.
(20.40)
Ez sajnos kiküszöböli a függetlenség lehetőségét, és egyes személyeknek akár életük végéig is biztosíthatja majd a pozíciót.
Nézzük a főigazgatót! A hivatal adminisztratív vezetője az elnök közvetlen irányítása alatt áll. Az elnök nevezi ki és hívja vissza, indokolás nélkül. Ez eddig ismeretlen megoldás a munkajogban, igen vitatható. Ma ismerhettük meg például a köztársasági elnök úrnak a problémáját a közalkalmazottakat, köztisztviselőket indokolás nélkül fölmentő törvény kapcsán; jelen esetben ugyanezzel a problémával állunk szemben. Hiába írja a tervezet, hogy nem lehet a főigazgatót utasítani, ha az elnök indokolás nélkül visszahívhatja. Ez a főigazgatót az elnök bábjává teszi, de végül is csupáncsak egy hivatalvezetőről van szó.
Nézzük a hírközlési és médiabiztos kérdését! Értelmetlennek tűnő, erőtlen, de a médiavállalatok zaklatására feltétlenül alkalmas funkció. Ez valójában egy fogyasztóvédelmi felügyelet, és megvalósulhatna annak keretei között is. Az elnök nevezi ki és menti fel. Az elnevezés félrevezető, hiszen a biztost az Országgyűlés szokta választani, a civilek javára az államigazgatást ellenőrzi. Ez a biztos viszont fogyasztóvédelmi fórum gyanánt az informatikai és médiavállalatokat fogja majd ellenőrizni. Nincs több joga, mint egy országgyűlési biztosnak, információt kérhet, felszólalhat, kezdeményezhet, de legalább nem szankcionálhat.
Nemzeti hírközlési informatikai tanács. Öt tagja közül az elnököt és az alelnököt a miniszterelnök nevezi ki és menti fel. További két tagot a médiatanács, egyet a Magyar Tudományos Akadémia delegál. Ami jó hír, hogy csupán négy évre szól a megbízatása. Ez a kormány hű tanácsadó testülete, elnökének kiemelt súlya van a döntéskor.
Nézzük a közszolgálati médiának a struktúráját! Egy közszolgálati közalapítvány lesz, amely az MTI-t is irányítja majd. Kétséges, hogy az MTI feladatköre mennyiben illeszkedik a másik három médium közé, hiszen ez nem egy műsorszolgáltató, hanem hírügynökség, amely - mint mindannyian tudjuk - szakmailag egy egészen más műfaj. A médiatörvény előírásai, a panaszbizottság tevékenysége, valamint a monitoring a jövőben kiterjednek majd a Magyar Távirati Iroda tevékenységére is.
Kérdés, hogy mi lehet itt a cél. Miért kell az MTI-t is besöpörni ebbe a rendszerbe, amikor egyszerűen testidegen? Valószínűleg ugyanaz, mint az összes többivel: egy könnyű lendülettel helyezzük ezt is a kormányzati felügyelet alá.
A részvénytársaságok vagyona a műsorszolgáltatást támogató és vagyonkezelő alap - ez a Műsorszolgáltatási Alap jogutódja - tulajdonába kerül. Az MTI vagyona - ahogy már mondtam - 2010. szeptember 30-ai határidővel már ide fog kerülni. Ugyanakkor a külön zrt.-k megmaradnak, a kétségtelen előnyök mellett ezzel a költségkímélés szándéka persze jelentősen csorbul.
Egyúttal hadd jelezzek valamit: azért nagyon kíváncsi leszek jómagam is arra, hogy egy darab közalapítvány valóságosan hogyan fogja tudni majd betölteni azt a funkcióját, amit elvárnak tőle, hiszen ekkora intézményhálózatot és rendszert, amit most alá fogunk sorolni, ezzel a létszámmal és ezzel a felkészültséggel valószínűleg csak formálisan tud majd ellátni. De ahogy látjuk a rendszerből, igazából nincs is rá szükség, hiszen minden a hatalom és a kormány alá lesz valóságosan rendelve.
Nézzük a közszolgálati kódexet! Gyakorlatilag ez egy európai előírás, hogy legyen valamilyen közszolgálati kódex, amely a közszolgálati kötelezettségeket, feladatokat tartalmazza. Az első kódexet az Országgyűlés fogadja el kétharmados többséggel, ezt követően a közszolgálati testület módosítja évente, a kuratórium jóváhagyásával. Fura, hogy a beterjesztett alkotmánymódosítás szól a közszolgálati elvekről, a törvény viszont nem. Itt mondanám azt el, hogy fölfogásunk szerint ezt teljesen fordítva kellene tartalmaznia, ugyanis nem tartom szerencsésnek azt, ha az alkotmányba olyan részleteket próbálunk belefogalmazni, amit egyébként az élet - főleg ezen a területen - könnyen meghaladhat, és igazából nem biztos, hogy akkor egy alkotmánymódosításhoz kell majd nyúlni.
A kódex továbbá pontosítja a törvény tartalomszabályozásra vonatkozó rendelkezéseit. Nem kifogásolható, hogy a közszolgálati médium valóban szigorú tartalmi előírások alanya legyen majd, ezzel ellentétben viszont a tartalmi előírások alól mentesíteni kéne az internetes médiákat és a kereskedelmi médiumokat.
Beszéljünk pár mondatot a kuratóriumokról, hiszen ez talán az egyik legizgalmasabb része ennek a javaslatcsomagnak. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata szerint a tervezett megoldás nincs összhangban az alkotmányos követelményekkel. A 37/1992-es AB-határozat és a 22/1992-es AB-határozat szerint - itt idézném - ”az alkotmányból következik tehát, hogy a médiatörvény alkalmazása során a kuratóriumok elnökségei a kuratóriumokon belül nem szerezhetnek szavazattöbbséget”. A hatályos megoldás csak a civil kuratórium létezése miatt volt alkotmányosan elfogadható. Jelen esetben civil része ennek a történetnek nincs.
A négy tagot a parlament választja kétharmaddal és kilenc évre. Egyébként az eddigi szabályok maradnak, amelyek lehetővé teszik a vitákat és a csonka kuratóriumnak a létrehozását is. A jelenleginél is problémásabb lesz a választás. És miért? Egy: négy főben maximalizálja a tagok számát, amiből kettőt az ellenzéknek, kettőt a kormányoldalnak kell választani. Hát, a jelenlegi parlamenti fölállást nézve is nyilván vicces ajánlat. Hiszen pontosan tudni lehet azt, hogy miután három olyan ellenzéki párt van a parlamentben, amely sok szempontból egészen más nézetet képvisel és vall, egy olyan helyzetet teremteni kormányzati többségből, hogy azt mondjuk számotokra, hogy próbáljatok megegyezni, ki lesz az a kettő a hármótok közül, aminek az eredménye könnyen lehet természetesen az - és ez logikus is -, hogy nem fognak tudni megegyezni, akkor intézményesítem a törvényben azt, hogy akkor viszont automatikusan csonka kuratórium van.
Cinikus az ajánlat. És egyértelmű és kristálytiszta - nem kell különösebben töprengeni rajta, hogy miért ez az ajánlat. Miért nem három-három, ha már egyszer így hozza a sors? És ha már egyébként az a javaslat, hogy kilenc évre betonszarkofágba helyezzük ezeket a kuratóriumi tagokat, akkor miért nem adunk egy olyan ajánlatot, ahol azt mondanánk, hogy a jelenlegi fölállás szerint akkor a legnagyobb kormányzó párt ad kettőt és a vele szövetségben levő kisebbik egyet, hiszen létszámarányosan is talán ez elfogadható, és miért nem mondjuk az ellenzéki pártoknak, hogy természetesen mindegyik képviselőcsoportnak egy-egy lehetőséget biztosítunk ebben a kuratóriumban?
Egészen egyszerű kérdés: miért nem lehet ez? Miért pont a kettő-kettő? Nincs tudományos válasz rá, sem szakmai, nyilvánvaló módon, hanem ez egy egyszerű politikai csapda- és trükkhelyzet. Hátra lehet dőlni, és azt lehet mondani, tessék, oldjátok meg! Tehát eleve a csonka kuratórium előállítása az eredendő cél, hiszen politikailag nagyon nehéz megegyezni.
A hosszú mandátum miatt még zavarosabb, mi a teendő frakciómódosulás esetén. Új tagot választani csak akkor kell, ha valakinek megszűnik a megbízása. Ilyen esetben egy jelölőbizottság tesz javaslatot a tagra, ha időközben változás áll be a kormányoldal-ellenzék között. Mivel kilenc év alatt két parlamenti választás is lezajlik - legalább -, elég nehéz lehet kibogozni, hogy éppen melyik oldalnak ülnek képviselői a kuratóriumban. Hacsak - hacsak! - egy új alkotmány esetleg nem mondja azt, hogy Magyarországon a választások kilencévenként lesznek. De tételezzük föl, hogy maradunk a jelenlegi rendben. A kormánypárti-ellenzéki identitás az Alkotmánybíróság szerint nem is mindig értelmezhető, mert nem a politikai vélemény, hanem a státus számít. Borítékolható, hogy az eljárás értelmezési vitákat fog majd kiváltani, és ezt eleve be is kódolnák a törvénytervezetet javasolók a rendszerbe.
A kuratórium elnökét a médiatanács kilenc évre választja - mivel más utalás nincs - valószínűleg egyszerű többséggel, ami biztosítja a kormányzat befolyását a döntésre. A két kormánypárti tag és a kormánybarát elnök mellett a kuratórium kormányzati jellege biztosított a megválasztás teljes ciklusában.
A határozatképességhez már egyszerű többség elegendő, ami egy ötfős testületnél elég kevés; két kormánypárti tag és a kormánypárti elnök is elegendő lesz. A tagok által javasolt napirendi pontot nem kötelező felvenni a napirendre, arról is az ülés fog majd határozni.
(20.50)
Röviden a közszolgálati testületről. 12 jelölő szervezet delegálhat egy-egy tagot. Közülük négy egyház, két tudományos, egy gazdasági, egy sport, egy önkormányzatok által sorsolt, egy kisebbségi önkormányzatok által szintén sorsolt, egy határon túli magyar kulturális szervezet, egy családok képviseletét biztosító civil szervezet. Elnökét a testület maga választja. Ez a testület tűnik a legkevésbé problematikusnak, mintha legalább a civilek óhaját meghallották volna. Bár hozzá kell tennem, hogy a törvény konkrét szövegéből pontosan látszik az, hogy a jobboldali nézet, fölény ebben az esetben könnyedén biztosítható, hisz a törvény elég pontosan fogalmaz, hogy kikről van itten szó, akik majd alkotják ezt a testületet.
Végezetül a vezérigazgatóról pár mondat. Az elnök zrt.-nként, azaz Magyar Televízió, Magyar Rádió, Duna Televízió és MTI, két-két nevet javasol a médiatanácsnak, amelyből legalább egyet elfogad, vagy újra kell javasolni. A jelöltről a kuratórium dönt kétharmaddal, a kuratórium elnöke is szavaz. Ez azt jelenti, hogy hacsak nem csonka vagy felborult a kuratórium, az ötből legalább négy tagnak kell elfogadni a személyt. Ha azonban ez sikertelen, akkor új jelölést követően a kuratórium egyszerű többséggel fogadja el a személyt, ami szavazategyenlőség esetén azt jelenti, hogy a kuratórium elnökének szavazata dönt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem akarom tovább részletezni ennek a csomagnak a különféle elemeit és majd a jövőbeni működési rendjét, és kinek milyen hatalmat és hogyan fog biztosítani, ha ezt elfogadná az Országgyűlés, aminél, meg kell mondanom, hogy az egy hónapos tapasztalat után azt kell mondanom, hogy ennek különösebb akadálya nem lesz. Látva azt a bizottsági vitát, amit ma megélhettünk a kulturális bizottságban, nincs különösebb kétségem, hogy ilyen rohamtempóban, ilyenfajta vágy közepette, hogy minél hamarabb elfoglalni azokat a testületeket is, amiket egyébként normális demokráciákban független testületként akarnak működtetni, és biztosítják ehhez a lehetőségeket, ezt önök meg fogják tenni.
Azt hiszem, hogy gyökeresen eltérő nézetünk van arról, hogy mi az, hogy médiafüggetlenség, és arról is más elképzelésünk van, hogy kétharmad többségével mit lehet vagy mit kell tenni egy demokráciában. Kétharmad többségével lehet azt is mondani, hogy minden az enyém, és minden úgy lesz, ahogy én akarom, és minden helyet mi foglalunk el, és ezentúl mi parancsolunk. De úgy is fel lehet fogni, hogy kétharmad parlamenti többség birtokában azt mondjuk, hogy olyan erősen tudjuk védeni a demokratikus intézményeket, a demokratikus játékszabályokat, hogy most a kezünkben van annak a lehetősége, hogy ezt senki nem mondhatja meg semmilyen szélső oldalról, sehonnan.
Én nagyon sajnálom, hogy a mostani médiatörvény minden nehézségét ismerve és tudva, és elismerve, hogy nem könnyű ezzel dolgozni, de legalább megvolt az az előnye, hogy arra kényszerítette a feleket, hogy megegyezzenek egymással, arra próbálta kényszeríteni a feleket, hogy egyezzetek meg, és senki fölé nem lehetett igazából kerekedni.
Lehet azt mondani, amikor ez a törvény megszületett 1996. évi I. törvényként, a ’94-98-as ciklusban, amikor több mint 70 százalékos többsége volt az akkori koalíciónak, hogy miért ment bele abba a játékba, hogy azt mondta, hogy nem fogunk mi egy ilyen vagy ehhez hasonló médiatörvényt alkotni, hanem azt mondjuk, hogy csak úgy döntünk - bár több mint kétharmadunk van -, ha az ellenzéki pártok közül is valaki mellénk fog állni, és egy demokráciában addig fogunk erről tárgyalni, ameddig kompromisszumra nem fogunk jutni, és nem az a feladat, hogy lenyomjuk a többiek torkán azt a kisebbségi akaratot, amit egyébként egy parlamenti többség tud képviselni.
Azért mondom ezt, hogy kisebbségi akarat, mert akár tetszik, akár nem, a választási eredmény úgy nézett ki, hogy 8 millió magyar felnőtt szavazásra jogosult polgárból 2,7 millió szavazatával lehetett parlamenti kétharmadot szerezni. De volt 5,3 milliónyi, aki nem szavazott, erre vagy másra szavazott. És ez a kétharmad viszont ott van. Ha a választási eredmény ezt mutatja, és ebből fakadóan jogosítványokat lehet szerezni a parlamentben, ezzel lehet élni, és lehet visszaélni.
Én nagyon remélem azt - bár tudom, hogy kicsi az esély az eddigi egy hónapos tapasztalat után -, hogy önök ezt még egyszer végiggondolják, mert a média területén azzal, hogy ilyenfajta hatalmi túlsúlyt akarunk képezni, hosszú időre meg lehet szüntetni azt, vagy korlátozni lehet a média szabadságát. Nagyon nem szeretném azt, ha ilyen fölszalámizott történetekkel oldanánk meg a történetet, mert a következő stáció nyilván a kereskedelmi média világa lesz vagy a médiumok világa lesz, amikor majd őrájuk is vonatkozik korlátozás.
Ez a ma nem tárgyalt törvénytervezetből elég tisztán kiolvashatóvá válik, és nagyon remélem azt, hogy nem pár nap múlva fogunk találkozni azzal a bizonyos T/363-as, ma nem tárgyalt törvényjavaslattal, hanem nyugodtan adhatunk több hetet az érintetteknek, az érdekképviseletnek, a civil szervezeteknek, a társadalomnak és a parlamenti pártoknak arra, hogy alaposan és tisztességgel végiggondoljuk, végigbeszéljük, leüljünk, és kompromisszumra juthassunk.
Mi ebben ugyanúgy partnerek akarunk lenni, mint amilyen partnerek voltunk akkor, amikor az előző ciklusban mi voltunk kormányon, és most, ellenzékben is ezt a partnerséget kívánjuk biztosítani a kétharmados többséggel bíró kormányzati oldalnak.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
