DR. BÁRÁNDY GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szinte tényleg csak a jegyzőkönyv kedvéért, de azt gondolom, ennek meg kell jelennie valahol.
Abszolút tiszteletben tartom korelnök úrnak azt az álláspontját, hogy a saját véleményét mondja, de ki kell emelni, hogy ön az egyetlen fideszes képviselő a Magyar Országgyűlés plenáris ülésén, amikor ezt a témát vitatjuk. Így azt gondolom, joggal teszik fel az ellenzéki pártok képviselői önnek a kérdést, hogy akkor mi a Fidesz álláspontja, mert amit korelnök úr elmondott, ellentétben áll a Fidesz álláspontjával.
Ugyanis a Fidesznek az volt az álláspontja, hogy igen, alkotmányjogászokra vagy legalábbis szakértőkre kell bízni, ezért állította fel azt a bizottságot, amelyben részben alkotmányjogászok, részben pedig nem alkotmányjogász szakértők szerepelnek és foglalnak helyet. Úgyhogy azt gondolom, abszolút jogos az a kérdés az ellenzéki képviselők részéről, hogy akkor ki képviseli ma, ebben a vitában az Országgyűlés plenáris ülésén a Fidesz álláspontját.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP, a Jobbik és az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem