DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Korelnök Úr, Horváth János Képviselőtársunk! Nagyon örültem a szavainak, és tényleg teljesen komolyan is vettem, mint ahogy, gondolom, minden más ellenzéki képviselőtársam. Hiszen valóban az ön szavaiból az derült ki, hogy az ön számára rendkívül komoly, magasztos értékként jelenik meg a történeti alkotmányosságunk.
A módosító javaslatom, ami az ajánlás 4. pontjában szerepel, pont erre irányul, és arra kérem a képviselő urat, vesse latba a tekintélyét annak érdekében, hogy a Fidesz-KDNP-kormánytöbbség számára ez váljon egy elfogadható módosító javaslattá, és valóban emelje be a célkitűzései közé a bizottság azt, hogy igenis a történeti alkotmányosságunk helyreállításának útját járja.
Majd szeretnék, ha még belefér az időnkbe, energiánkba a másik vitaszakasz kapcsán még egy viszonylag rövidebb felszólalással a tekintetben élni, hogy miért fontos ez a bizonyos helyreállítás, és hogyan történt ez 1920-ban, például Károlyi Mihály és a vörös diktatúra után. Mert úgy gondolom, nekünk ezt az utat kell járnunk, és 1990-ben elmulasztotta a rendszerváltásnak nevezett módszer- vagy gengszterváltás időszakában az akkori Országgyűlés, hogy megtegye, és nagyon sok bajunk és konfliktusunk forrása ma is az, hogy nem tértünk vissza a Szent Korona-tan alapján álló történeti jogfolytonosságunkra.
Úgyhogy kérem, képviselő urat, és nagyon köszönöm egyébként, hogy tulajdonképpen megpróbálta megmenteni a Fidesz-frakció becsületét, és valóban egyedüliként korához nem mérhető módon, fiatalos lendülettel és mégis elkötelezett szavakkal szólt erről a rendkívül fontos kérdésről.
Köszönöm. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem