NOVÁK ELŐD

Teljes szövegű keresés

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Csak egész röviden, mert az egész kérdést áthatja az alkotmányozás egésze és mindegyik részlete. Korelnök úrtól kérdezem - aki most egyetlen fideszes képviselőként van jelen az Országgyűlésben -: ez a Fidesz hivatalos álláspontjának tekinthető, hogy az alkotmányozást nem szabad az alkotmányjogászokra bízni? Mert ezen most egy kicsit megdöbbentem. Illetve megjegyzem azt is, hogy ha túl fontos az alkotmányozás ahhoz, hogy alkotmányjogászokra bízzuk, akkor azt mondanám: túl fontos az alkotmányozás ahhoz, hogy egyetlen pártra bízzuk, a Fideszre. Az elmúlt hetek pedig sajnos arról szóltak, hogy egyetlenegy párt álláspontja volt a mérvadó, a többi párt pedig gyakorlatilag labdába sem rúgott, bármit is mondott. Ezért kérdezem, hogy van-e értelme itt bármelyik módosító javaslathoz mélyen tisztelt korelnök úrnak, mint a Fidesz egyedüli jelen lévő képviselőjének ezeket elmondanunk, vagy továbbra is az folytatódik, ami az elmúlt hetekben, hogy amit a Fidesz eltervezett, azt véghez viszi, és gyakorlatilag meg sem hallgatja az álláspontunkat.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)
(2.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem