DR. HENDE CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. HENDE CSABA
DR. HENDE CSABA honvédelmi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is köszönöm azt az elismerést, amellyel az árvízi védekezésben részt vett katonák valóban emberfeletti erőfeszítéseit illette. A helyzetet, egész honvédelmünk helyzetét jól jellemzi a következő paradoxon: a Magyar Honvédség személyi állománya még soha ilyen nagy arányban nem vett részt árvízi védekezésben, hiszen volt olyan nap, amikor több mint 4 ezer katonánk szolgált a gátakon, és még soha ilyen kevés katona nem vett részt árvízi védekezésben.
Ezek a védekezési tevékenységek is bebizonyították, hogy a Magyar Honvédség, ha korlátozottan is, de képes feladatai végrehajtására, azonban tartalékok nélkül - márpedig tudjuk, hogy sem személyi, sem anyagi tartalékokkal nem bír - csak korlátozottan biztosíthatja egyidejűleg az alaprendeltetése szerinti, tehát a haza fegyveres védelmére vonatkozó, és a veszélyhelyzeti feladatok végrehajtását. Régi igazság, hogy nincs haderő tartalék nélkül. Ön helyesen mutatott rá, hogy amikor a minisztériumot átvettük, akkor egy 17 fős önkéntes tartalékos “erő” meglétéről kaptunk jelentést.
Igen elgondolkodtató, hogy az elmúlt esztendőkben - 2004 óta, amikor a sorkötelezettség megszűnt békeidőben - több mint 10 ezer szerződéses katona szerelt el, ezek a maguk idejét leszolgált, kiképzett, harcedzett, felkészült katonák voltak, mégsem történt intézkedés arra, hogy őket a honvédség tartalékerejeként biztosítsák (Dr. Vadai Ágnes: Mert nem akarták, miniszter úr!), hogy őket a haza védelmében továbbra is önkéntes alapon igénybe vehessük.
Ennek a problémának a megoldására - ahogy ön is helyesen utalt rá - a dr. Simicskó István államtitkár úr által kezdeményezett és egy évtizeden át állhatatosan hangoztatott kezdeményezés, az önkéntes tartalékos erő van hivatva, amelynek a kidolgozása jelenleg folyik. A jelenlegi tervek szerint - amiket az elődeinktől örököltünk, hivatkozással a tavaly meghozott országgyűlési határozatra is - 2012. január 1-jétől kezdődhetne meg a 4 ezer fős tartalékos erő felállítása. Megjegyzem azonban, hogy amennyiben a szükséges szabályozókat sikerül kidolgozni és az erőforrások is rendelkezésre állnak, akkor - én úgy látom - ez az időpont előrehozható, és 2011-ben megkezdhetjük ezt az óriási jelentőségű munkát.
Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a tartalékos erők létrehozásának szakmai előkészítése folyik, a honvéd vezérkar szervei a műveleti és alkalmazási követelményeket már kidolgozták, és a szükséges számvetések is elkészültek. A Honvédelmi Minisztérium a rendszer működtetéséhez szükséges jogszabályi környezetet hamarosan kialakítja. Különösen fontos e tekintetben a munkáltatókat és a munkavállalókat ösztönző kompenzációs rendszer megteremtése. Úgy gondolom, hogy a rendszer feltöltésének megkezdéséhez szükséges erőforrásokat kell jelenleg biztosítani - ez a legfontosabb feladat -, és ehhez kérem majd az Országgyűlés támogatását a maga idején.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem