FIRTL MÁTYÁS

Teljes szövegű keresés

FIRTL MÁTYÁS
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt, embert próbáló árvízi katasztrófahelyzet időszaka alatt a civilekkel együtt személyi, anyagi tartalékait tekintve erőn felül küzdött és teljesített a gátakon a Magyar Honvédség. A minősített időszakra való megfelelő felkészülés és helytállás szükségessége ismételten rávilágított annak a kérdésnek a fontosságára, amelyről a közelmúltban egy azonnali kérdésben már szóltam.
Ezen túl fontosnak tartom az emberek biztonsága érdekében szükséges honvédelmi erők tartalékos rendszerének létrehozását. A tartalékos rendszer a nemzet érdekét messzemenően szolgálja; alapvető biztonságpolitikai, egyben nemzetpolitikai kérdés. Magyarország biztonságának, a magyar emberek biztonságának, a magyar családok biztonságának ügye mindennapi életük biztonságát is szolgálja, ezért nemzeti ügy is.
Sajnos, a bekövetkezett súlyos elemi csapásnak kellett ismételten igazolnia és jogosítania azt az igényt és folyamatos törekvést, amelyet a Fidesz és a KDNP, továbbá személy szerint Simicskó képviselő úr is tíz éve folyamatosan szorgalmaz. Elengedhetetlenül szükség van a tartalékos állomány létrehozására, amelynek feladatait, irányítási rendjét, működését csakúgy, mint a többi fegyveres erőhöz való viszonyát, törvény határozza meg, továbbá amely természetesen a NATO-kötelezettségekkel összhangban végzi tevékenységét.
Tisztelt Ház! Az emberek békében, biztonságban szeretnének élni, boldogulni szeretnének, gyarapodni szellemiekben és anyagiakban, gyermekeket nevelni. A KDNP-frakció, szövetségben a Fidesszel, mindig politikai felelősségének tartotta, hogy ezen körülmények megteremtéséhez hozzátegye azt, ami értékrendünkből és erőnkből adódik, ezért a közelmúlt és az elmúlt évek során a KDNP-frakció mindig is támogatta annak a tartalékos erőnek a létrehozását, amely a törvény keretein belül nem öncélúan, hanem a közösség biztonságát szolgálva a magyar családok, a magyar kisemberek biztonságának fokozását jelenti.
Egy szélesebb összefüggésrendszerben gondolkozva a földrajzi elhelyezkedésünk miatt is folytatni kell az előző Orbán-kormány idején már elindított Vásárhelyi-tervet, az árvízvédelmi rendszerek kiépítését. De addig is a védekezéssel összefüggő intézkedés során mindenképpen hatékonyabb lenne, hatékonyan működne egy jó szervezettséggel bevethető tartalékos alakulat, amely megfelelő árvízvédelmi kiépítésig a biztonságérzetet nyújthatja azoknak a veszélyeztetett területeken élő embereknek. A tartalékos honvédelmi rendszer kialakítását célzó törekvésünkben csak megerősít az, ahogyan 2010. június 9-én Orbán Viktor miniszterelnök úr a Honvédelmi Minisztérium állománygyűlésén fogalmazott: “Láthatóan szükséges a tartalékos állomány megszervezése, amellyel egyfelől szélesíteni fogjuk a honvédség társadalmi bázisát, másrészről a honvédelem rendszerében tarthatók azok, akik korábban magas szintű katonai ismeretekre tettek szert.”
Tisztelt Ház! A honvédelem területén ugyanúgy, mint minden más területen az elmúlt nyolc év kormányzása lenullázott minden érdemi szándékot és célt (Dr. Vadai Ágnes: Ez nem így van!), így azt is, hogy szükség van a tartalékos rendszerre.
(13.40)
Ezen változtatnunk kell, hiszen a jelenlegi 17 fős állomány - bármilyen felkészült és tiszteletreméltó honfitársaink is alkotják - mégiscsak önmagáért beszél. Fontos, hogy akár olyan lehetőségként is működjön a rendszer, hogy a hivatásos szolgálatból a civil életbe kerülve a megszerzett képességeiket és tapasztalataikat hasznosíthassák továbbra is a nemzet javára, akár önkéntesként. Mint ahogyan az is fontos, hogy mindazok a civilek, akik a megfelelő képzést követően szívesen vállalnának akár szűkebb környezetükben a haza védelmében, a közösség védelmében ilyenfajta szolgálatot, erre lehetőséget kapjanak.
Fontos a honvédelemnek ez a területe, mert a nemzet biztonságán túl azt az egészséges és szükséges nemzeti öntudatot is erősíti, amely olyan szellemi és lelki erőt ad a közösségeinknek, amely ahhoz kell, hogy az embert próbáló, nehéz időkben a küzdelmeinket bátran és határozott elszántsággal megvívjuk, a jövőt építő feladatainkat pedig közösen sikerre vihessük. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem