SCHEIRING GÁBOR

Teljes szövegű keresés

SCHEIRING GÁBOR
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A múlt keddi vitában kifejtett érveinkkel szemmel láthatóan megleptük a kormányoldal képviselőit. Úgy fest, hogy sokuknak eddig nem volt világos, hogy az új kormány egy neokonzervatív esélymegvonó fordulatot hirdetett meg. Engedjék meg, hogy a Matolcsy úrnak címzett kérdésem előtt hadd világítsam meg önöknek, hogy tulajdonképpen mire is készülnek.
Abban talán egyetértünk, mint ahogy elemzői konszenzus is van Magyarországon arról, hogy a munkanélküliség legjobban az alacsony képzettségű rétegeket sújtja. A rendszerváltás utáni elhibázott gazdaságpolitika miatt aránytalan mértékben épült le a magyar gazdaság egy része, s szűnt meg egymillió munkahely. Kialakultak olyan térségek, ahol generációk óta öröklődik a munkanélküliség, elsősorban a képzetlenek körében. Eddig talán egyetértünk.
Ezen a helyzeten azonban az Orbán Viktor által meghirdetett adóreform nem javít. Sőt az egykulcsos szja, a minimálbér megadóztatásával a szegények, képzetlenek relatív terhét növeli, és ha nincs a minimálbér emiatt bruttósítva, akkor a jövedelmük is csökken, ha pedig bruttósítják, akkor a foglalkoztatásuk csökken, hisz nő a minimálbér bérköltsége. Közben az adócsökkentés fedezetéül a közszféra koncepciótlan leépítését jelölte meg az új kormány, ami rövid távon megint csak munkanélküliséggel jár. A progresszív jövedelemadó eltörlésével emellett a legfontosabb szolidaritási intézményt számolják fel. Lemondanak arról, hogy a jobb módúak helyzetüknek megfelelően nagyobb mértékben vegyenek részt a közterhek viseléséből.
A gazdasági akcióterv jól illik a kormány eddigi intézkedéseihez. A büntetőpolitika szigorításával, a szociális partnerek megkerülésével, a szegények kriminalizálásával az állam fegyelmező jobb kezét erősítik, a családtámogatás és most az adórendszer átalakításával az esélyteremtő bal kezét gyengítik. Szembeállítják a szolidaritást a magántulajdon védelmével, a jómódúakat a kiszolgáltatottakkal, az érdemes állampolgárokat az érdemtelenekkel.
Sajnos azt látjuk, hogy az esélymegvonó koalíció tagjaként a Jobbik ehhez még egy hete tapsolt, míg a szocialisták álbaloldaliságát pedig az mutatja, hogy egy hete Mesterházy Attila a Bajnai-kormány programjának folytatását látta a kormány gazdasági akciótervében.
Az LMP szerint olyan gazdaságpolitikára van szükség, amely az alsóbb társadalmi csoportok és a felső, illetve a középosztály közötti szolidaritásra és érdekközösségre épül. Nem várom el az LMP programját az új kormánytól. Azt viszont elvárom, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter úr számot adjon arról, hogyan, milyen konkrét lépésekkel kívánja a kormány saját célját, az egymillió új munkahely létrehozását tízéves időhorizonttal, érzékelhető hatású intézkedésekkel már 2014-ig megvalósítani úgy, hogy akiket leginkább sújt a munkanélküliség, a minimálbér környékén foglalkoztatottakat, bérköltségük megnövelésével még távolabb taszítják a munkaerőpiactól. Várom miniszter úr megtisztelő válaszát. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem