DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Csak azért akarok hozzászólni, mert Schiffer András frakcióvezető úr nagyon fontos ügyre hívta fel a figyelmet. Valóban meggyőződésem, hogy - most leegyszerűsítve - a közhiteles nyilvántartásokhoz való hozzáférést radikálisan ki kellene nyitni, és meg kellene teremteni annak a lehetőségét, hogy akár az ingatlan-nyilvántartáshoz is hozzáférjenek az állampolgárok. Csak hogy egy furcsaságot mondjak: lehet, önök nem is tudják, én is csak az átadás-átvételi dokumentumokból ismertem meg, hogy óriási problémát jelent jelen pillanatban a bíróságok és az ügyészségek, tehát az igazságügyi szervek számára, hogy január 1-jétől fizetniük kell a tulajdoni lapokért. Tehát hihetetlen, amit kitaláltak - mondaná Vejkey Imre, hogy a szocialista jogalkotás kitalálta -, fizetniük kell az állami igazságszolgáltatási szerveknek a tulajdoni lapokért. Természetesen már most ott tartanak, hogy nem férnek bele a költségvetésükbe, és ha ezen nem változtatunk, még az év végéig sem fogják tudni ellátni a feladataikat. Ezt a butaságot, aki kitalálta, nem tudom, ki volt. Nyilván a földhivataloknak anyagi problémáik voltak, de azért ez egy ostobaság - elnézést -, hogy a perekhez ugyanúgy kell beszerezniük díjkötelesen a tulajdoni lapokat a bíróságoknak, mint egy állampolgárnak, egy peres félnek.
Amint tudjuk, ezt a Ház elé hozzuk, és megváltoztatjuk ezt a szabályt, de jelen pillanatban tényleg komoly problémát okoz általában az adatokhoz való hozzáférés, de ebben a törvénybe nem fért bele ez a kérdés. Tehát jól mutatott rá Schiffer András, hogy ez ezzel összefüggő kérdés, de nem ennek a törvénynek a keretei között kell orvosolni. Ígérem, minél hamarabb az Országgyűlés elé hozzuk ezeket a törvényeket. Azt viszont meg kell vizsgálni, hogy milyen költségvetési fedezete van annak, hogy minél szélesebb körben hozzá lehessen férni ezekhez a közhiteles nyilvántartásokhoz, hiszen azokat a szervezeteket valamilyen forrásból működtetni kell, amelyek karban tartják, és egyáltalán működtetik az ilyen közhiteles nyilvántartásokat.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem