DR. HILLER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kisebbségi vélemény kifejtésekor elmondtam, hogy itt a pedagógiai felfogások különböző létező, az elméleti szakirodalomban és a gyakorlati pedagógiában iskolaügyben létező különbségeiről van szó. Én fontosabb kérdésnek tartom ezt annál, semmint hogy egymás felszólalásait minősítsük. Nem is visz jó irányba. Amennyire intelligens és elegáns volt az államtitkár asszony magyarázata, annyira eddigi iskolákban le nem írt, de lehet, hogy most jön létre egy új, amit az elmúlt két hozzászólásban hallottam.
Tudják, kérem szépen, egy dolgot fontoljanak meg, amikor a véleményüket kialakítják. Én magam pedagógus végzettségű vagyok, 15 éven keresztül tanítottam, ha nem is általános iskolában, hanem egyetemen, addigi életemet gyakorlatilag az óvodától kezdődően az oktatásügyben töltöttem. Mindazt, amit mondanak érvként, megkérdeztem, hallottam, a közösség is azt mondta, ez egy nagyon világos, azonos érdekeltségű, felnőtt társadalom véleménye. Önök tiszteletreméltó, általam ismeretlen, de így is tiszteletreméltó tanítókra, tanárokra, pedagógusokra hivatkoznak, miközben a képviselő úr azt mondja, hogy ne bántsam én már az államtitkár asszonyt, akit ugyan nem szoktam bántani, legföljebb vitatkozunk egymással tévében, sajtóban, parlamentben. De önök legalább hússzor többször ejtik ki a pedagógus nevét, ezt a szót érvelésükben használják fel, ami egyébként az önök felfogása szerint általam érthető, ezért tekintem pedagóguscentrikusnak. Egy dologban - minthogy azért itt nem pedagógusként ülünk, hanem politikusként - kétségtelenül igazuk van, a 7 éves gyermeknek nincs szavazati joga, a 37 éves pedagógusnak meg van. (Dr. Hoffmann Rózsa: Idő!) Ebben kétségkívül előny az, amit mondanak.
Más tekintetben… Ez sajnos nem kétperces. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Hű, de kár!) Más tekintetben azonban a pedagógiai érvelésükben nem megfogható az, amiről az iskolák közötti különbségben az előbb már beszéltem. Életünkben a legtöbbet és a legfontosabbat ráadásul nem is iskoláskorunkban tanuljuk, hanem 6 éves korig. Amit egy ember az élete egészéről tud, annak 70 százaléka 6 éves korig eldől. Nincs ma olyan európai és nem európai iskola, ami ezt kétségbe vonná, legföljebb azt, hogy amit a külvilág ebből megért, megtud, a lexikális ismeretek, ki tudom-e fejteni a véleményemet, el tudom-e ezt mondani magyarul, el tudom-e ezt mondani még három idegen nyelven, ezt meg tudom-e tenni különböző fokokon, na, ez eldől majd 6 éves kortól 20 éves korig.
Önök azt a nevelési időszakot, amiről én beszélek, amikor gyermekekről beszélek, 7, 8, 9 éves gyerekekről - ott nincsenek kereszténydemokraták meg nincsenek szocialisták, nincsenek konzervatívok, csak a mi gyermekeink vannak -, a véleményükbe nem applikálják be. De értem, hiszen egy olyan iskolát vallanak, amely ezt nem is applikálja be. Nem is vonom kétségbe, hogy a saját érvrendszerükön belül ezt mondják, én az egész érvrendszerüket vitatom.
Egyébként pedig tisztességes arra kitérni, hogy mióta ezt a rendszert bevezettük, öt nagy nemzetközi felmérés látott napvilágot, öt, ebből egyetlenegy sem mondja azt, amit önök. Egyetlenegy sem! Egy olyan van, amely az úgynevezett alsó tagozat egészére kiterjed, ez a PIRLS, megjelent angolul, megjelent magyarul. Kérem, tessék megnézni! A fejezet címe, amelyet majd nyilván elolvasnak: “Szignifikáns javulás a magyar gyermekek írás-olvasás készségében”, Boston, 2007. december. Negyvenegy oktatási szisztémát hasonlít össze nemcsak egymással, hanem korábbi önmagával is.
Ettől sem kell egyébként önmagában elájulni. Csak azt mondom, hogy az a vélekedés, amit önök mondanak, egy más pedagógiai iskola. Továbbra is állítom, hogy pedagóguscentrikus, amit meg én vallok, az olyan gyermekcentrikus, akik egyébként ezt ilyen cizelláltan, mint önök, nem tudják még megfogalmazni, mert nem mindenki mentálisan érett második osztályos, képviselő úr. Az ő véleményüket pedig nagyon nehéz úgy átadni, mint ahogy az ő tanáruk, az ő 27, 37, 47 éves tanáruk véleményét.
Ettől még bizony nagyon könnyen elképzelhető, ráadásul az én felfogásom és hitem szerint igaz is, hogy az ő nevelésük és oktatásuk dolgában ez az a vélemény, amit képviselek, amit képviselünk, ami a helyes út. Ezért kérem szépen, hogy engedjék meg (Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból.), hogy a három pontot, amelyik koherens, amelyről lehetett tudni, hogy önök mit vallanak… Nem kell ahhoz bemenni már bizottsági ülésre, képviselő úr. Akkor lenne nagy baj, ha nem ugyanazt mondanák, de ebben abszolút konzekvensek, évek óta ugyanezt mondják. Nem vallom, de ugyanúgy el tudom mondani, hogy az államtitkár asszony mit vall, miközben ez nem az én felfogásom. Tehát ez nem az a kérdés, hogy abban a hét percben ott voltam-e. Tisztelettel kérem, ezt fogadja el.
Ezért kérem, engedjék meg, hogy a három pontról külön-külön ne szóljak, mert egymással összekapcsolódó, egymást föltételező. A megnyilvánulásai egy olyan felfogásnak, amely az önöké, ellentétes egy olyannal, amely az én felfogásom, ami a miénk. Ezért ebben a módosítás, az 1., a 3. vagy a 2. pont részletezése egy szakmai fórumon, egy szakmai vitában még tizenhét alkalommal lehetséges, és szívesen részt veszek, a Magyar Országgyűlés szakmapolitikai, politikai vitájában felesleges. Mi ezt az elképzelést nem fogjuk támogatni, nem szavazzuk meg. Azt, amiről az államtitkár asszony beszélt, hogy majdan egy átfogó közoktatási, új törvény benyújtását kezdeményezik, várjuk, ez azonban a mai vitának nem tárgya.
Összefoglalva tehát a véleményemet, elnök úr, nem kívánok az egyes pontokkal külön foglalkozni, ezek összefüggőek, egy iskola világos, egyértelmű megnyilvánulásai. Én ezt nem vallom, mi ezt nem valljuk, ellenezni fogjuk, és nem szavazzuk meg.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem