DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Szerintem ez egy nagyon korrekt és világos beszéd volt. Ha úgy tetszik, akár a vitát innentől kezdve be is zárhatjuk, mert nyilvánvalóan nem lesz mód és lehetőség meggyőzni egymást se pró, se kontra.
Én egyedül csak azt szeretném megjegyezni, anélkül, hogy most bárkit meg kívánnék győzni, hogy én húsz éve tanítok, mind a mai napig tanítok, egyetemen vagyok, valóban, ahogyan Hiller úr is volt egyetemen. Én nem tudom megítélni, bevallom őszintén, hogy az egyetemek, ahol a pedagógusokat is képzik, mennyire jól vagy rosszul teszik ezt, de egy dologban biztos vagyok, hogy valószínűleg a különböző pedagógiai iskoláknak az előnyeit, hátrányait pró és kontra valószínűleg jól ismerik, feltételezem legalábbis. Azok legalábbis, akik ezzel hivatásszerűen foglalkoznak, azt gondolom, hogy jobban ismerik, mint én, és valószínűleg jobban ismerik, akár mint Hiller úr, hiszen ő sem igazából ezen szakterületnek a tudósa.
Ennek ellenére, nekem a gyermekem 8 éves, az egyetem gyakorló iskolájába jár, gyakorló általános iskolájába, és ebben a gyakorló általános iskolában minden szöveges értékelési kötelezettség ellenére bizony a gyermekeket osztályozták, és a gyerekek ennek örültek, és mi, szülők is kifejezetten örültünk, bevallom őszintén. Hogy ezt most lehet-e ilyen iskolába sorolni vagy olyanba, én ebbe nem kívánok belebonyolódni, mint ahogy abba sem -, de azért érdemes elgondolkodni ezen is -, hogy a mai magyar iskolarendszert működtető, azt fenntartó tanároknak egy jelentős része, akik ott vannak a pályán, nap mint nap gyerekekkel foglalkoznak, mégiscsak képvisel egy álláspontot.
(20.30)
Én nem gondolom, hogy azért, mert ők feltétlenül a maradiság mocsarába belesüllyedtek volna, hanem azért, mert valószínűleg meg is vannak szintén győződve arról, hogy ez helyes. Mert akkor, amikor mi itt vitatkozunk, akkor igazából nem egymással vitatkozunk, félreértés ne essék, hanem azt látjuk és azt érzékeljük, hogy a hazai iskolarendszer (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) nagy része körülbelül mit vall ezzel kapcsolatban.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem